A patak partján, ahol a tavaszi napsugarak már ébredeztették a természetet, egy kis barkaág szendergett a fűzfa egyik hajlékony ágán. Apró, puha barkái még álmosan simultak az ághoz, de valami különös izgalom töltötte meg a levegőt. Egy reggelen a szél halkan megsúgta neki:– Kelj fel, kis barka, nagy nap közeleg! A faluban mindenki húsvétra készül!
Valahol a magas hegycsúcsok felett, ahol a felhők puha párnákként nyújtóznak az égen, élt három testvér, a Böjti Szelek. Márciusi, a legidősebb, erős és határozott volt, Szellőcske, a középső, játékos és fürge, míg a legkisebb, Lágyka, finom érintésével simogatta a világot. Minden évben, amikor a tél már elfáradt, de a tavasz még nem érkezett meg
A tavaszi rét még ébredezett. A fűszálak harmattól csillogtak, a virágok bimbói lassan nyíltak, és a szél lágyan simította végig az alvó mezőt. Egy apró kis hernyó, Zsömi, egy levél alól kandikált ki. Egész télen ott pihent, egy biztonságos gubóba burkolózva, és most végre elérkezett az idő, hogy megtudja, milyen is a világ odakint. Egy
A ház mélyén, a régi padlódeszkák alatt, egy aprócska lépcső vezetett lefelé, ahol a házimanók éltek. Ezek a szorgalmas kis lények egész évben figyelték a ház lakóit, gondoskodtak a meghibásodott dolgok apró javításáról, és titokban segítettek rendet tartani. De az év legnagyobb munkája mindig a tavaszi nagytakarítás volt! Minden tavasszal, amikor az első meleg napsugarak
A hegy lábánál, ahol a fák sűrűjében egy kis patak rejtőzött, hosszú hónapok óta csend honolt. Télen a jégpáncél vastagon borította a vizet, és a patak álomba merült. Nem csobogott, nem kacagott, csak némán szunnyadt a fagyos föld mélyén. Ahogy azonban a nap egyre erősebben sütött, és a hófoltok lassan visszahúzódtak a völgyekbe, valami megmozdult
A nagy téli álom után az erdő még csöndes volt. A fák kopár ágaikkal az ég felé nyúltak, mintha álmosan nyújtózkodnának a hosszú pihenés után. Odalent, a vastag kéreg alatt, apró rügyek szunnyadtak. Nem mozdultak, nem szóltak egy szót sem, csak vártak – de maguk sem tudták, mire. Egy nap különös dolog történt. A szél
A tavaszi szellő lágyan borzolta a rét zöldellő fűszálait, a fák friss rügyeket bontottak, és az első virágok is kinyíltak a mezőn. A hosszú, hideg tél után végre felcsendült egy régen várt dal – a pacsirta éneke. A madarak, akik egész télen a fák kopár ágain gubbasztottak, csodálkozva néztek fel az égre. A pacsirta szárnyai
Egyszer volt, hol nem volt, a tavasz küszöbén, amikor a hófoltok még itt-ott fehérlettek a mezőkön, a Nap sugara és az északi szél találkozott az égen. A Nap boldogan küldte meleg sugarait a földre, hogy felébressze az alvó természetet, de a szél nem akarta engedni a változást. – Mit művelsz, Nap sugara? – süvöltötte a
A nagy téli erdő lassan ébredezett. A fák csupaszon álltak, ágaikon még jégcsapok lógtak, és a talajt hófoltok tarkították. Egy apró, pihés cinege üldögélt az egyik ágon, fázósan összébb húzva magát. Ez volt az első tele, és még sosem érezte a tavasz érkezését – csak a többiektől hallotta, hogy egyszer eljön a nap, amikor a
Egyszer volt, hol nem volt, egy hatalmas erdő szélén, ahol a fák még fagyott ágaikat ringatták a hideg szélben, egy kis hóvirág szunnyadt a föld mélyén. A tél hosszú volt és kemény, a hó vastagon borította a földet, és a fák között még a madarak sem daloltak. A hóvirág azonban érezte, hogy valami megváltozott. A