T. Fiser Ildikó:Volt egyszer…
Volt egyszer egy aprócska,
alig nagyobb Manócska.
Járta a zöld mezőt, virágzó réteket,
csodálta az égig érő, óriás hegyet
Volt egyszer egy aprócska,
alig nagyobb Manócska.
Járta a zöld mezőt, virágzó réteket,
csodálta az égig érő, óriás hegyet
Oldd ki! Szedd szét! Húzd meg ezt még!
Most már, ha úgy gondolod,
újra kötözheted, összefonhatod.
Kíváncsi lett pöttöm Panka,
hogyan sül meg a piskóta.
Porró! Porró! ismételte,
F helyett mind P-ket ejtve.
Jaj, Istenem! Ég a szalma!
Vizet ide! Rajta! Rajta!
Öntsetek rá jó sokat,
hogy eloltsa a lángokat.
Íze nincsen, színe sincsen,
illatát sem érzi senki.
Két kezeddel, ha megfognád,
nem maradna benne semmi.
Nem száz, hanem millióapró fehér pillangó,zene nélkül, zajtalan,táncát járja hangtalan. Fehér varázslattal az ég tele,földet érve mind megpihene,díszítik nemcsak a magaslatot,befednek minden alakzatot. Keringő, kánkán,maga a látvány – mily megkapó!A táncosok járják, könnyedén váltják,kifogyhatatlannak tűnő formáció. Úgy érzed, ez az előadásvéget sem érhet – oly csodás!
Kérlek szépen szellő papa,repíts engem, magasabbra!Oda, hol a sok madár,a kék égen tovaszáll. Szállt a csillag egyre feljebb,míg elérte a kék eget. Kérlek szépen szellő papa,repíts engem, magasabbra!Oda, hol a napsugár,a kék égen táncot jár. Szállt a csillag egyre feljebb,míg elérte a Napot. Kérlek szépen szellő papa,repíts engem magasabbra!Oda, hol a felhő párnán,pihen a színes
Mikor először léptem át e kapukatszememben a félelem könnye csillogott,körülöttem sírásra görbültek a szájak,hazavágyó szívem vigasztalan dobogott. Mikor először nyújtottad felém kezednem láttam még, hogy szíved nyitva áll,rémülten néztem a sok gyereket,hol lehet most az Édesanyám? Először csak játszottam, pityeregtem, ettem,telt az idő, sokat tanultam, terítettem,szemembe idővel mosoly költözött,az óvó néni a szívembe férkőzött. A
A kis mókus dideregve,
keresi, hova mehetne.
Az odúját nem találja,
fázik apró füle, lába.