T. Fiser Ildikó: Amikor még kicsi voltam
Amikor még kicsi voltam,
nem értettem én meg,
miért kellett megszületni
a kis öcsikémnek….
Amikor még kicsi voltam,
nem értettem én meg,
miért kellett megszületni
a kis öcsikémnek….
A csattok, mint parányi csillagszemek
az égen, vidáman felém kacsintanak,
ragyognak színezüst fénnyel a sötétben,
halk kitt-kattanásuk az éjben, mint álom-harang
A száraz Föld vízre vágyott, a Felhőnek felkiáltott: Adjál nékem langy esőt..
Felhőpárnám, ha megrázom,
Tollpihék helyett a fákon,
Csillogó víz-cseppek ülnek,
Ágain elszenderülnek.
Gyönyörű tavasz reggel volt. A napkorong egyre fényesebb mosollyal világított a kristálytiszta égbolton, sugarai lassacskán beragyogták a kert minden szegletét.
A kis patak szomorkodik,
mert vize nem gyarapodik.
Szomjazik a medre, partja,
Az ifjú Tűz nem értette,
miért lenne néki veszte,
ha a Vízzel, kéz a kézben,
Egy csodás, napsütötte reggel, két kis manó, Panka és Péter, ezen a meseszép réten, sétálni indultak. A fák élénkzöld levelei, a színes, illatos virágok, mind feléjük integettek. Méhi, az apró méh,
Túl a hegyen, túl a réten,
erdő szélen, falu végen,
kis háznak tágas udvara,
ott élet a három kiskutya.
Távol a város zajától,
Berci, Benedek és Bátor.
Ragyogó nyári reggel volt. A napsugár meleg fénnyel hatolt át a zöld erdő lombkoronái között. A fákról az erdei madarak dallamos csivitelése hallatszott. Az apró, színpompás virágok körül gyönyörű pillangók lebegtek.