Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis város szélén álló, borostyánnal benőtt, aprócska ház. Ebben a házban élt Magdolna néni, a híresen finom almás piték készítője, akit mindenki csak Maminak hívott. Mamival együtt lakott egy cirmos kandúr, akit Cukornak nevezett el, mert amikor megsimogatták, úgy dorombolt, mintha mézeskalács illatát szórná a világba.
Volt egyszer egy aprócska tündér, akit úgy hívtak: Hópehely. Nevét azért kapta, mert télen született, amikor a világot még hólepel borította, és minden fehérbe öltözött.
A tavaszi rét még ébredezett. A fűszálak harmattól csillogtak, a virágok bimbói lassan nyíltak, és a szél lágyan simította végig az alvó mezőt. Egy apró kis hernyó, Zsömi, egy levél alól kandikált ki. Egész télen ott pihent, egy biztonságos gubóba burkolózva, és most végre elérkezett az idő, hogy megtudja, milyen is a világ odakint. Egy
A nagy téli erdő lassan ébredezett. A fák csupaszon álltak, ágaikon még jégcsapok lógtak, és a talajt hófoltok tarkították. Egy apró, pihés cinege üldögélt az egyik ágon, fázósan összébb húzva magát. Ez volt az első tele, és még sosem érezte a tavasz érkezését – csak a többiektől hallotta, hogy egyszer eljön a nap, amikor a
A Tölgyerdő lakói minden évben izgatottan készültek a tavaszi farsangi bálra. Az erdei tisztáson ilyenkor tarka lampionok világítottak, és az állatok vidám jelmezekbe bújtak. A mókusok bohócnak öltöztek, a sünök apró koronát viseltek, és még a bagoly is színes palástot terített a vállára. De az idei bál veszélybe került…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban élt egy bohóc, akit mindenki csak Bohóc Bercinek hívott. Berci híres volt arról, hogy mindig hatalmas piros orrot viselt, csíkos nadrágot hordott, és olyan cipője volt, amiben minden lépése után egy halk nyikorgó hang hallatszott.
Manóföldjén minden évben hatalmas farsangi mulatságot rendeztek, ahol a manók beöltöztek, tréfálkoztak, és finomabbnál finomabb süteményeket majszoltak. A legnagyobb izgalom azonban mindig a jelmezverseny körül forgott, mert a győztes jutalma egy egész évre szóló aranycsillogás-díj volt, amivel bármikor ragyogóvá varázsolhatta a cipőjét, sapkáját vagy akár az orrát is.
Egyszer volt, hol nem volt, egy kisváros szélén állt egy takaros házikó, ahol egy Peti nevű kisfiú élt. Peti rajongott a lovagokért és a bátor királyfikért, akik legyőzik a sárkányokat és megmentik a birodalmat. Éppen ezért, amikor az óvodában bejelentették a farsangi mulatságot, egyetlen kívánsága volt: királyfinak öltözni.
A farsang napján az iskola tornaterme igazi varázslatos hely lett. Lufik, papírszalagok és színes lampionok lógtak mindenhol, a büfében pedig annyi fánk sorakozott, hogy egy kisebb falu is jóllakhatott volna vele. A gyerekek mindenféle jelmezben sürögtek-forogtak, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy az osztályból öten is boszorkánynak öltöztek.
A Napsugár Óvodában minden évben nagy izgalommal várták a farsangi mulatságot. A gyerekek hetek óta tervezgették, milyen jelmezbe bújnak, és az óvó nénik is sürögtek-forogtak, hogy minden tökéletes legyen a nagy napra.
A havas mező közepén állt egy hóember, akit a falusi gyerekek építettek egy hideg téli délutánon. Pelyhes Palkónak nevezték el, mert a hópelyhek mindig kedvesen megültek a sapkáján.
Egy havas februári reggelen az erdő lakói izgatottan gyülekeztek a nagy tölgyfa körül. Mindenki egyetlen dologra volt kíváncsi: Vajon mit jósol Mackó Marci, az öreg medve?