Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az erdei farsang

Az erdei farsang- Mesélek Neked - 2

Egyszer volt, hol nem volt, egy aranyos kis erdőben nagyon kedves állatok éltek. Igazából nem is volt ez olyan kicsi erdő, mert nagyon sok állat elfért benne. Lakott ott őzike, nyuszika, szarvas, róka, mókus, bagoly és még nagyon sok más állat is.  Február volt, a tél utolsó hónapja. Ezek a kisállatok tudták, hogy ilyenkor szokás megrendezni a farsangi ünnepséget. Ezzel elűzhetik a fagyos telet, és várhatják a tavasz jöttét. Ki is tűzték, melyik napon rendezik majd meg a farsangi bált.  Megbeszélték, hogy mindenki beöltözik valakinek. Viszont gondot okozott számukra, hogy melyikük, minek öltözzön. Miki mókus felvetette azt az ötletet, hogy mi lenne, ha felírnák mindegyik állat nevét egy cédulát, azokat beledobnák egy kalapba, majd mindenki húzna egyet. Akinek a nevét kihúzzak, annak öltöznek be. Ha véletlenül valaki a saját nevét húzza ki, akkor gyorsan visszadobja azt a papírt a kalapba,l és húzhat egy másikat.  Mind egyetértettek ebben, ezért így is tettek. Nagyon lelkesek voltak, hiszen kivétel nélkül mindenkinek tetszett az ötlet. Bele is dobták egy kalapba a kis cédulakat, és felkérték a bölcs baglyot a húzás felügyeletére. Szépen sorba álltak, mindenki húzott egy nevet. Nagyon fontos szabály volt, hogy nem szabadott elárulni, kinek a nevét húzták ki. Ezt pedig ügyesen

Tovább a mesére

A boszorkány és a repülőgép (Mikszáth Kálmán)

A boszorkány és a repülőgép - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Az erdőszélen, egy kis házban lakott egymagában a Vasorrú Bába. Nem ajánlom nektek, hogy ennek a kis háznak a közelébe merészkedjetek, majd én inkább elmesélem, hogy mennyi mindenféle csodálatos és félelmetes dolog van ebben a kis házikóban. A Vasorrú Bába kis házikójában éjjel-nappal nagy tűz pattog s a tűz fölött egy bűvös serpenyőben kotyvasztja a boszorkány az ő mindenféle kotyvalékait. Tigriszsírt, meg patkányvért, meg mindenféle bűbájos füveket kever össze a Vasorrú Bába és jaj annak az emberfiának, aki megkóstolja ezt a kotyvalékot. Az ilyen embernek a szíve gyávább lesz a nyúlénál, nyelve símább és hizelgőbb lesz, mint a kígyóé, lelke furfangosabb és gonoszabb, mint a rókáé. Node, szerencsére sok tudós, szakállas férfi él az emberek között és ők távoltartják a boszorkányok varázslatait az emberektől. Ezért manapság bizony már a legkisebb gyermek is fittyet hány a boszorkányok mesterkedésének. Hej, rosszul megy manapság a boszorkányoknak is és ha az ördöggel nem lennének közeli cimboraságban, bizony már régen felkopott volna az álluk a sok éhezéstől. De gyülölik is ám a boszorkányok a szakállas tudósokat. Vajjon láttatok-e már a levegőben büszkén szálló repülőgépet? Nos, ezt a csodálatos repülőgépet is a tudósok szerkesztették az embereknek. Egy ilyen repülőgép és a Vasorrú Bába érdekes történetét fogom

Tovább a mesére

A megnémult királyfi (Mikszáth Kálmán)

A megnémult királyfi - Mikszárh Kálmán - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, aki békességben uralkodott hatalmas országa felett. Ennek az öreg királynak egyetlen bánata volt csak, szegény királynak nem volt se ija, se fia, se semmiféle rokona, aki őt a királyi trónon követhette volna. Sokat bánkódott ez a szegény király, hiszen nem volt örököse és mi lesz az ő hatalmas országából, ha ő egyszer lehúnyja szemét. Roppantul szeretett volna egy fiúgyermeket, aki örököse lesz királyi trónján. Egyszer álmában megjelenik előtte egy tündér és így szólt: – Tudom, hogy nagyon szeretnéd, ha fiad születne. Adok hát egy jótanácsot. Menj ki holnap az erdőbe és számolj a kilencvenkilencedik fáig. Ez a kilencvenkilencedik fa egy szélestörzsű, régi tölgyfa. Vegyél egy baltát és saját kezeddel döntsd ki a fát. A fa törzsében találsz egy kisfiút pólyában, ez lesz a te örökösöd. De meg ne szólalj, míg a fát ki nem döntötted, még ha maga az ördög is incselkednék veled, ne szólj egy kukkot se, mert különben a te fiad, mire eléri a tizenhetedik évét, megnémul. Jól figyelj szavamra. Úgy is történt. Másnap a király aranyfejszéjét kezébe vette és kiment az erdőbe. A kilencvenkilencedik fáig számolt, aztán nekilátott, hogy aranyfejszéjével kidöntse ezt a kilencvenkilencedik régi-régi tölgyfát. Igen

Tovább a mesére

Rókafi és az automobil (Mikszáth Kálmán)

Rókafi és az autómobil - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Egy nagy lyúkban, az erdő szélénél lakott Róka koma feleségével, Róka anyóval és három kis gyermekével. Ezek a rókafiúk akkorák voltak csak, mint az öklöm. Szép vörös bundájuk volt nekik, mert hiszen a rókák már így születnek, ezzel a szép bundával. Ha sütött a nap és a sárga napsugarak átcsillantak az erdő fáinak levelei között, Róka koma kidugta orrát a lyúk bejáratánál, hogy kiszaglássza, nem jár-e puskás vadászember az erdőn. – Na, gyerekek, tiszta a levegő – mondta ilyenkor Róka koma, – ideje, hogy elmenjünk egy kis friss levegőt szívni már. Bujjatok ki a lyúkból, elmegyünk sétálni. Úgy is lett. Róka koma kezénfogva vezetgette az erdőben három kisgyermekét, a három vörösbundás Rókafit sétálni. Szépen sütött a nap, az egyik fa törzsén egy harkálymadár kopácsolt csőrével: – kip-kop, kip-kop. Az egyik ágról csillogó szemmel és folyton mozgó orrocskával leste Róka komáék sétaútját a nagyfülű mókus. – Hova, hova, Róka koma – szólt le az ágról a kíváncsi szarka. – Sétálni megyünk – felelte Róka koma apai büszkeséggel, – viszem sétálni fiaimat. – Csr, csrr – csörögte a szarka gúnyosan, – no, csak vigyázz, hogy ember ne kerüljön a ti utatokba, mert akkor ugyan ellátja majd a bajotokat. Hanem Róka koma óvatos

Tovább a mesére

A szabólegény és az óriás (Mikszáth Kálmán)

A szabólegény és az óriás - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Egy városban élt egy szegény szabólegény, aki éjt-napot eggyétéve mindegyre csak rótta öltéseit a tűvel a finom szöveteken, egyre-másra csak készítgette a ruhákat. Tűjével olyan finoman és olyan aprókat tudott öltögetni, hogy híre elterjedt az egész városban, mindenki tudott a szegény szabólegény ügyességéről. Egy szép napon egy gazdag és előkelő úr kereste fel a szabólegényt; egy úr, akinek magas hivatala volt a király udvarában. – Hej, te szabólegény – mondta az előkelő úr, – hallottam a te csodálatos ügyességedről. Itt van ez a finom ezüstszövet, varrjál te nekem ebből harmadnapra egy szép ruhát, mert a burkus király lakzijára akarok benne elmenni. De szép legyen, hallod-e! Ha harmadnapra elkészülsz vele, öt arany üti markodat. De ha hibát ejtesz a ruhán, mentek lefejeztetlek. A szabólegény íziben le is ült és bele is kezdett az ezüstszövet-ruha megvarrásába. Lámpavilágnál dolgozott késő éjszakán, merthogy sürgős volt a ruha a burkus király lakodalmára. El is készült szépen a ruha s a szegény szabólegény elment a szomszédba, hogy a gazdag szomszédtól kölcsönkérjen egy selyemzsákot. Ebben akarta hazavinni az előkelő úrnak a gyönyörű ruhát. Igen ám, de amíg a szegény szabólegény a zsákért volt, egy cincogó kis egérke mászott ki lyukából és gyorsan összerágta a gyönyörű ruha kabátjának

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

Róka koma doktorsága (Móricz Zsigmond)

Róka koma doktorsága - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Róka koma éhes hassalVadkörtefa alatt hasal.Hallgatja, hallgatjaBús gili (ebben az értelemben galamb – a szerk.) búgását,De még keserübbenÉh gyomra korgását.Hanem végre egyet gondolS felszól: Gili, ne dorombolj!Magam is dalolok ilyet,Vagy vígat fujj, vagy semilyet.Szól a gili síró szóval:– Beteg szegény feleségem,Nem szolgálhatok most jóval. – Beteg szegény? Hál’ istennek,Nagyon örülök én ennek.Hogyne örülnék, hogy tudom,Doktor vagyok, meggyógyítom!– Róka bátya, isten áldja,Kend a szegény jó barátja…– No csak semmi szószapora,Hanem hamar a dologra.– Hókusz-pókusz! – így a róka,Csupa móka a mondóka.Járja, fújja, súgja, búgja,Ravasz kutya ugyan tudja! Mikor aztán alig bírja,Komoly képpel csak kiszúrja:– Hol van az orvoslás díja?– Mit fizessek? semmim sincsen!– Ohó, az nem úgy megy, kincsem.Én sem kaptam ingyen,Én sem adom ingyen.A tudomány méregdrága,Ez viszen a másvilágra!Fizetésért mindent,Ingyen csak a bolond járja.– Jaj, nem tudok én fizetni,Fiaimnak sincs mit enni.– Hát dobd le egy fiad szentem,Vagy mindet megeszem menten.Ásó lábam fád kiássa,Fűrész farkam ki is vágja,Éles fogam csontjuk rágja. Mit csináljon szegény gili,Sírva-ríva csak leveti.Róka vígan elmegyen,Másnap ujra megjelen.S szívszakasztó búra,Gilit eszik ujra.Hármat sirat a gili már,Meghallja a szennyes agár. – Gili, gili, mi a bajod?– Oda vagyok, majd meghalok.Róka doktor fizetésül,Sorra megesz gyerekestül.Ásó lába fám kiássa,Fűrész farka le is vágja,Éles foga csontom rágja, –Három fiam élte bánja.

Tovább a mesére

Farkas-barkas (magyar népmese)

Farkas-barkas - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: – Hová szaladsz, kis tyúk koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Fejemen történt. – No hát fussunk, én is futok. Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl: – Hová szaladtok, kakas koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz: – Hová szaladtok, nyúl koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy rókát. Kérdezi a róka: – Hová szaladtok, őz koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Nyúl komától. – Hát nyúl koma? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk

Tovább a mesére

Az őzike (magyar népmese)

Az őzike - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt egy özvegyember meg egy özvegyasszony. Az özvegyembernek volt egy kisfia meg egy kisleánya, az özvegyasszonynak nem volt egy csepp gyermeke se. Egyszer, hogy, hogy nem, rágondolta magát az özvegyember, elvette az özvegyasszonyt. Egy darabig csak szépen bánt az asszony a gyermekekkel, hanem aztán mindig ütötte-verte őket, soha jó szemet se vetett rájok, utoljára még azt sem engedte meg nekik, hogy a házban háljanak, hanem a pitvarban vetett nekik ágyat. A kisleány már nagyobbacska is volt, okosabb is volt, mint a kisfiú, sokszor búsult rajta, hogy nekik milyen rossz sorsuk van, sokszor fél éjszaka se tudott aludni a nagy bánat miatt. Egyszer, amint ott sírdogált az ágyában, hallja, hogy az apja meg az anyja beszélgetnek a házban. Odahallgat, hát mit hall, mit nem, hallja ám, hogy arra beszéli rá az anyja az apját, hogy hizlalják meg őket dióval, ha aztán jól meghíznak, vágják le. Megijedt a kisleány nagyon, de nem szólt senkinek semmit. Ez naptól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig előttök állt a sok dió, akkor ettek, mikor nekik tetszett, de még rájok is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyenek, a mostohájok is mindig

Tovább a mesére

A vak király (magyar népmese)

A vak király - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de azt senkinek sem mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna mondja meg, mikor úgyse tudják megszerezni. Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legény fia. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogy, mint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván: – Felséges király atyám! Én most azért jöttem, hogy megkérdezzem felséges király atyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot ha az életünkbe kerül is, megszerezzük. A király erre nem szólott egy szót se, hanem volt előtte az asztalon egy nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle félreugrani, a kés megállott a diófa ajtóban. Erre a királyfi úgy megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból. Másnap a középső királyfi ment be, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja, ez is kiszaladt a szobából. Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor;

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page