Esti mese óvodásoknak válogatás. Nincs is jobb és szórakoztatóbb elfoglaltság, mint egy jó kis esti mese.
Válassz egy esti mesét óvodás gyermekednek!
Amikor Marci reggel felébredt, a házban olyan illat terjengett, mint amit akkor érzett utoljára, amikor még kicsi volt, és a nagymamája a kertben szedett eperszörppel kínálta. A sült vaj, a pirított dió, az enyhe fahéj és valami megfoghatatlan, meleg, boldogító illat belepte az egész házat, sőt, mintha még az udvarig is kiszivárgott volna. Marci mezítláb
Az erdő szélén, ott, ahol a levelek aranyba és rézbe öltöznek ősszel, csendesen terült el egy tó. Nem volt nagy, de aki járt már arra, emlékezett a tükröződő vízfelszínre, ahol a nád titkokat susogott, s a hulló falevelek mintha csak üzeneteket sodortak volna a szél szárnyán. A tó vizén, egy különleges reggelen, valami aprócska dolog
Hideg, csikorgó reggel volt, amikor Manka kilépett a ház ajtaján. A kert fái deres ágat nyújtogattak az ég felé, a fák között szél suhant át, mintha titkokat súgna egymásnak a bokrok fülébe. Manka jó melegen öltözött: piros kabát, vastag sál, harisnya a nadrág alatt, és a kedvenc sapkája – amit nagymama kötött neki egy különleges,
A szalon sarkában, a régi kastély poros falai között állt egy kandalló, sötétvörös márványból faragva, oroszlánkarommal vésett lábakon. Ő volt a ház legrégebbi lakója, túlélte az összes bútorcserét, gyerekzsivajt, sírásokat, és számtalan tél megrázó hidegét. Ha beszélni tudott volna… De hiszen, ki mondta, hogy nem tudott? Minden este, mikor a család összegyűlt a szalonban –
Messze északon, ahol a fák már régen lerázták aranyszínű ruhájukat, s a földet dér csipkézte reggelenként, élt egyszer egy különös szellő. Ő volt a novemberi szél. Nem nagy erejű, mint a tomboló viharok, de nem is olyan gyengéd, mint egy tavaszi fuvallat. Kicsit borzongató, kicsit kapkodó, s mindig csintalan. Forgatta a faleveleket az utcákon, felborzolta
A késő őszi szél komoran suhant végig a park kopár fái között. A levelek már rég elporladtak a járdák szélén, a padokat nedves avar lepte, és a gesztenyék többnyire szétmállottak vagy régi gyerekjátékok darabjaiként hevertek a földön. Az egyik ilyen pad alatt, egy réges-rég elhagyott gesztenyefiú kuporgott színes cérnalábain: apró botkarjai kissé szétcsúsztak, a gombszemeit
Bogyó, a kíváncsi kismedve, egy őszi reggelen ébredt fel barlangjukban, amikor a levegő már csípett kicsit, s a fák lassan arany és rozsdaszín kabátba öltöztek. A reggel más volt, mint a többi: az erdőt vastag, puha köd takarta, mint egy óriás paplan, és még a fák teteje is eltűnt a halványszürke felhőben. – Anyu, csak
A szürke tél csendben ereszkedett le a városkára, mint egy vastag, fagyos takaró. A levegő csípős volt, a fák koronái kopaszon kémlelték a felhőkkel telt eget, és a járdán sóval hintett jég recsegett az emberek talpa alatt. Az utcán, piros kabátjában és foltos csizmájában, egy kislány igyekezett hazafelé. Emmának hívták, s mindig mosolygott, még akkor
Peti, a kis falevél, a hatalmas öreg tölgy egyik legfelső ágán éldegélt, fenn, ahol a szelek a legnagyobb lendülettel söpörtek végig, és a nap sugarai először csókolták meg a lombkoronát minden reggel. Kis zöld testét büszkén feszítette a kék ég felé, csillogott a harmattól, dalolt a madarakkal, és figyelte a lent futkározó erdei állatokat. Boldog
Volt egyszer, messze innen, egy kicsiny, mézillatú völgyben, egy különös falucska, melyet mindenki csak Bájfalvának hívott. Ebben a faluban, a kökénybokrok mögött meghúzódó, kicsit girbegurba házikóban élt Rebeka boszorkány. De ő nem volt olyan, mint a többi boszorkány. Se hosszú, görbe orra nem volt, se rikácsoló kacaja, és még csak fekete macskája sem. Rebeka helyett
A hold ezüst hídját vetette a régi téglaház tetejére, ahol Bodza csendesen lapult egy kémény mellett. Szőre szurokfekete volt, mint az éjféli tó tükre, ha beborítja a köd. Bundáján meg-megcsillant a holdfény, ahogy kifigyelt a városka alvó utcáira. Bodza nem szeretett mostanában kimenni. A gyerekek suttogtak mögötte, a kutyák megmorogták, és még az öreg Vilma
A szél halkan sustorgott a sárguló fák lombjai között, miközben október utolsó napja lassan átszivárgott az est homályába. A város szélén, egy aprócska, mohos házikóban élt Nandi, egy kíváncsi és élénk képzelőerővel megáldott kisfiú. Ezen az estén, mikor a töklámpások fénye pislákolt a kertekben, s a szomszéd gyerekek lelkesen próbálgatták rémisztő maskaráikat, Nandi egyedül fedezte