A Húsvét-völgyben minden nyuszi készülődött a nagy húsvét hétfői locsolkodásra. Csillogó szalagokat kötöttek a kosarakra, rózsavizet, levendula-permetet és nevetős versikéket gyűjtöttek a fülük mögé. Már a nap is úgy kelt fel, hogy mosolygott rájuk.
Volt egyszer egy mókás nevű nyuszi: Csokis Répa. Nem azért hívták így, mert csokit evett répával (bár kipróbálta már), hanem mert a bundája csokibarna volt, és a farka meg narancssárga – mint egy mini sárgarépa.
Messze-messze, egy bokorral teli völgy mélyén, ahol a fák is tojás alakú árnyékokat vetettek, élt egy öreg, bölcs húsvéti nyuszi, akit mindenki csak Barka bácsinak hívott.
A nagy rét közepén, ahol a fű mindig zöldebbnek látszott a szomszéd bokor mögött, éldegélt egy nagyon lassú, de még annál is kitartóbb csiga, akit Zsigának hívtak.
Volt egyszer egy kis tyúkocska, akit mindenki csak Pötyinek hívott. Nem véletlenül, ugyanis hófehér tollazatát apró piros pöttyök díszítették, mintha valaki egy ecsettel játszott volna rajta unalmában.
Egyszer volt, hol nem volt, egy tavaszillatú tisztáson, ahol a fű is nevetett, annyi pitypangot hordott a hajában, élt egy nyuszi, akit úgy hívtak: Tódor.
Egyszer volt, hol nem volt, egy napsütötte erdőszéli kis tisztáson élt egy hófehér, puha bundájú nyúl, akit egyszerűen csak Nyuszinak hívtak. Ő volt az erdő legszelídebb, legjátékosabb és legkedvesebb lakója. Mindig segített a barátainak: összeseperte az őzike elé hullott leveleket, virágkoszorút font a kismadaraknak, és ha valaki szomorú volt, Nyuszi egy ugrándozós tánccal vidította fel.
Messze-messze, egy zöldellő völgy közepén állt egy különös domb: a Nyuszihegy. Nem volt se túl magas, se túl lapos, de egy biztos – mindig valami különleges történt a környékén, különösen húsvét közeledtével.
Minden tavasszal, amikor az első virágok kibújtak a fű közül, a patakparti rét megtelt csiviteléssel, virágillattal és húsvéti készülődéssel. A gyerekek kosarakat fontak, a madarak tojásfestő versenyt rendeztek, és az erdő szélén élő húsvéti nyuszi, Nárcisz, már hetekkel korábban nekilátott az ajándékok előkészítésének.
Volt egyszer egy különös kis húsvéti tojás, akit mindenki csak Gömbinek hívott, bár valójában nem volt igazi gömbölyű. Egyik oldala picit lapos volt, a másik meg olyan dudoros, mintha egy csigabiga táncolt volna rajta festés közben.
Nem is olyan régen történt az, amit mesélek. Egy napsütéses völgyben húzódott meg Mogyoróliget, ahol a fák lombjai közt madárdal csendült, a fűben százszorszépek mosolyogtak, és még a méhek is úgy zümmögtek, mintha dalt dúdolnának. E liget szélén feküdt egy aprócska falu, ahol minden évben csodásan ünnepelték a húsvétot.
Egy domboldalban megbújó nyusziodúban élt egy fiatal nyuszi, akit Tódornak hívtak. Tódor nagyon lelkes volt, mert idén először ő is részt vehetett a húsvéti tojásfestésben. Már hetekkel előtte gyakorolta az ecsetkezelést, próbált virágokat, pöttyöket és csíkokat festeni — de akármennyire is igyekezett, mindig pacás, maszatos tojások lettek belőlük.