Arany László - Mesélek Neked

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba. Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.

Tovább a mesére

Gagyi gazda (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Gagyi gazda - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy sovány tehene. Volt neki egy félig bolondforma fia, akit az egész város Gagyi gazdának hítt, mert sose csinált semmit, csak kódorgott, mint az Orbán lelke, vagy pedig kiült a ház elibe, ütötte a lába szárán a legyet. Egyszer elment a szegény asszony az erdőre egy kis fáért, Gagyi gazdának megmondta, hogy maradjon otthon házőrzeni, s viselje gondját a tehénnek. De Gagyi gazda mást gondolt, éppen vásár volt a városban; kapta magát, kihajtotta a tehenet, hogy majd eladja, de biz ott azt se kérdték tőle, hogy mire tartja. Már éppen vissza akarta vezetni, mikor meglátott egy katulyás (skatulya, doboz – a szerk.) zsidónál egy cifra katulyát; kérte a zsidót, hogy adja oda neki azért a tehénért; a zsidó is kapott rajta; csakhamar megvolt az alku. Vitte haza Gagyi gazda a katulyát nagy örömmel, az egész úton röhögött neki. Mikor a házuk elibe ért, elejtette a katulyát, kiugrott belőle tizenkét óriás, akik körülvették Gagyi gazdát. – Mit parancsolsz, Gagyi

Tovább a mesére

Hirdetés

A nyelves királykisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A nyelves királykisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy a többi király- és hercegkisasszonyok soha egy rossz szót, egy káromkodást ki nem eresztenek a szájukon, az ő leányától meg mást se lehet hallani soha. Ezenkívül az is bántotta, ha elgondolta, hogy hogy tegyen ezzel valami becsületes embert szerencsétlenné, hisz aki elveszi, csak keserűség lesz az élete. Utoljára gondolt egyet. – No, leányom – mondta a leányának -, kihirdettetem az országban, hogy aki téged le tud nyelvelni, annak adlak feleségül. A leány még megörült neki, ahelyett, hogy megszontyorodott volna rajta. – Jó lesz biz a, felséges atyám, legalább nem lesz olyan alamuszi tedd ide, tedd oda uram. A király látta, hogy csakugyan nincs más mit tenni, hát kihirdettette, hogy aki rá tud arra menni – mikor az ő leányával beszél -, hogy nem a leányé, hanem az övé legyen az utolsó szó, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Mentek aztán szerencsét próbálni mindenféle emberek: hercegek,

Tovább a mesére

Az ördög és a két leány (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Az ördög és a két leány - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg megdagasztunk benne. Átment a leány a szomszédba. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök. Hazament a leány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztották hát nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt, amivel a kemence alját feltisztítsák. Azt mondja az ember a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt visszaviszed. Átment a leány megint az özvegyasszonyhoz. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a kemence alját feltisztítjuk. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is. Hazament a leány, elmondta, hogy mit mondott a

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

Hirdetés

A szomorú királykisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A szomorú királykiasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt. Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrű báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy aki hozzányúlt, úgy odaragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, amint legelteti, arra megy egy eladó leány; megsimogatta a bárányt, mindjárt odaragadt. Elkezdi a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány. Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, ráütött a botjával a lányra. – Ej, te nagy bolond, mit töltöd itt az időt? – mindjárt odaragadt. Megint elkezdte a pásztor: – Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálca, pálca végén a pap. Azután arra ment egy asszony egy sütőlapáttal a kezében. Ráütött a sütőlapáttal a pap farára. – Ugyan, tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény leányt! Ez is odaragadt; megint

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A macska és az egér - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Az aranyhajú hercegkisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

A kis malac és a farkasok (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A kis malac és a farkasok - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón: – Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom. – Nem eresztelek biz én, mert megeszel. – Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam. A kis malac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tűzhöz. Kicsi idő múlva megint megszólalt a farkas: – Ugyan, kedves kis malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is. A kis malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idő múlva megint beszólott: – Kedves kis malackám, ereszd be a két első lábam is. A kis malac beeresztette a két első lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt: – Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád. Erre a kis malac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kis malac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta

Tovább a mesére

Hirdetés

Az egyszeri gyerek (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Az egyszeri gyerek - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Mikor én olyan suhanc gyerek voltam, egyszer mondja az édesapám, hogy fogjak be két ökröt, menjek az erdőre fáért. Befogom a két ökröt, elindulok az erdőre. Csak megyek, csak megyek az ökör előtt, de igen nagy volt a sár, egyszer beleragadt a fél csizmám, mezítláb maradtam. Húznám ki a csizmám a sárból, de biz az nem jött. Mit csináljak, mit csináljak? Hazaszaladtam egy emelőrúdért, azzal kifeszegettem a csizmámat a sárból. De míg az emelőrúdért jártam, úgy elment a két ökör a szekérrel, hogy se híre, se nyoma nem volt. Most már mitévő legyek? Ha hazamegyek, megnyúz az édesapám; kaptam magam, bementem Váradra, beállottam szűrszabóinasnak (szűr: szürke anyagból készült kabátszerű ruha – a szerk.). A gazdám adott egy rongyos darócot, azt a nyakamba gabalyítottam, olyan úr voltam, hogy… Másnap reggel azt mondja a gazdám: „Fogd fel azt a kosarat, öcsém, menjünk a piacra, vegyünk borsót ebédre.” Kimentünk a piacra, meg is vettünk mindent, de borsót mégis elfelejtettünk venni. Mikor hazaérünk, észreveszi a gazdám, hogy nincs borsó. Mindjárt mondja nekem: „Eredj vissza, fiam, a piacra, elfelejtettünk borsót venni, végy te.” Vissza is mentem én, vettem is borsót, de nem találtam vele haza. Csak keresem, csak keresem a házunkat, egyszer rám esteledik. No,

Tovább a mesére

Farkas-barkas (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Farkas-barkas - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: – Hová szaladsz, kis tyúk koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Fejemen történt. – No hát fussunk, én is futok. Futottak, futottak, előtaláltak egy nyulat. Kérdezi a nyúl: – Hová szaladtok, kakas koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy őzet. Kérdezi az őz: – Hová szaladtok, nyúl koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk komától. – Hát tyúk koma? – Fején történt. – No hát fussunk, én is futok. Megint futottak, előtaláltak egy rókát. Kérdezi a róka: – Hová szaladtok, őz koma? – Jaj, fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás! – Honnan tudod? – Nyúl komától. – Hát nyúl koma? – Kakas komától. – Hát kakas koma? – Tyúk

Tovább a mesére

Fehérlófia (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Fehérlófia - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: – Látod, fiam, azt a nagy fát? – Látom. – Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: – No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. – Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia. – Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. – Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta. – Már látom, hogy erősebb vagy, mint én – mondja Fanyűvő. –

Tovább a mesére

A farkastanya (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A farkastanya - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt, volt egy tojás. Ez a tojás megindult világra. Görgött, görgött, egyszer előtalált egy rucát (kacsát – a szerk.). Azt kérdi tőle a ruca: – Hová mégy, tojás koma? – Megyek világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, előtalálnak egy kakast. – Hová mentek, ruca koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy varrótűt. – Hová mentek, kakas koma? Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rákot. – Hová mentek, tű koma? – Megyünk világra. – Én is megyek, menjünk együtt. Megint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy lovat, végre pedig egy ökröt. Mentek aztán, mendegéltek, egyszer rájok esteledett. Ott volt egy kis ház, abba bementek. Ki-ki lefeküdt a maga helyére. A tojás belefeküdt a tüzes hamuba. A ruca meg a kakas felültek a kandalló tetejére. A rák belemászott egy dézsa vízbe. A tű a törülközőbe szúródott belé. A ló lefeküdt a ház közepére, az ökör meg a pitvarba. Egyszer jön ám haza a tizenkét farkas, akiké a kis ház volt. A legöregebb még messziről elkezdett kiabálni: – Phű, phű, de idegen szagot érzek! Ki mer bemenni?

Tovább a mesére

Jankó és a három elátkozott királykisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Jankó és a három elátkozott királykisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy nagy ország, abban egy város, abban a városban egy csizmadia, ennek a csizmadiának volt egy felesége meg egy fia. Ez a kölyök sehogy se akarta az apja mesterségét folytatni, hiába ütötte-verte az öreg csizmadia, mindig azt mondta, hogy ő bizon nem fótozza senki csizmáját, mikor úr is lehet, ő bizon úr lesz. Az anyja is pártját fogta, de az öreg csizmadián ketten se tudtak kifogni, mert mindjárt-mindjárt megverte mind a kettőt. Egyszer megunta Jankó a sok lábszíjazást, bement az anyjához. – No, édesanyám, én már nem szívelem tovább ezt a sok verést, már nagyocska vagyok, majd elmegyek világra, úgyis csak olyan tedd ide, tedd oda legény voltam itthon, nem tudták semmi hasznomat venni, hiába ettem édesapám kenyerét, csak olyan voltam a háznál, mint az ötödik kerék. Az anyja is helybenhagyta, elindult hát Jankó. Amint megy, mendegél, beér egy nagy rengeteg erdőbe, meglát egy öreg embert, amint cipekedik egy csomó rőzsével, de sehogy se tudja felvenni. Odamegy hozzá Jankó. – Adja ide, öregapám, majd hazaviszem én. – Haza is vitte az öreg ember kunyhójáig, ott letette, azzal tovább akart menni, de az öreg ember nem eresztette. – Már csak, fiam, maradj itt

Tovább a mesére

Az őzike (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Az őzike - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt egy özvegyember meg egy özvegyasszony. Az özvegyembernek volt egy kisfia meg egy kisleánya, az özvegyasszonynak nem volt egy csepp gyermeke se. Egyszer, hogy, hogy nem, rágondolta magát az özvegyember, elvette az özvegyasszonyt. Egy darabig csak szépen bánt az asszony a gyermekekkel, hanem aztán mindig ütötte-verte őket, soha jó szemet se vetett rájok, utoljára még azt sem engedte meg nekik, hogy a házban háljanak, hanem a pitvarban vetett nekik ágyat. A kisleány már nagyobbacska is volt, okosabb is volt, mint a kisfiú, sokszor búsult rajta, hogy nekik milyen rossz sorsuk van, sokszor fél éjszaka se tudott aludni a nagy bánat miatt. Egyszer, amint ott sírdogált az ágyában, hallja, hogy az apja meg az anyja beszélgetnek a házban. Odahallgat, hát mit hall, mit nem, hallja ám, hogy arra beszéli rá az anyja az apját, hogy hizlalják meg őket dióval, ha aztán jól meghíznak, vágják le. Megijedt a kisleány nagyon, de nem szólt senkinek semmit. Ez naptól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig előttök állt a sok dió, akkor ettek, mikor nekik tetszett, de még rájok is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyenek, a mostohájok is mindig

Tovább a mesére

A veres tehén (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A-veres-tehen-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megsokallta ezt a nagy szeretetet, rá-rákiáltott, hogy: „Mit csikókodol utánam?” De ez sem használt semmit. Ferkó megfogta az anyja ruháját, s el nem eresztette volna, tán ha agyonütötték volna is. Egyszer beteg lett a királyné, Ferkó mindig ott virrasztott az ágya mellett, el nem lehetett onnan vinni se szép szóval, se fenyegetéssel, mikor pedig meghalt az anyja, a házban is alig tudták megtartani, mindig arra ment volna, amerre az anyját temették. Volt abban a városban egy özvegyasszony, annak volt három leánya, ezek mindig csalogatták Ferkót magukhoz, addig-addig csalogatták, hogy Ferkó megszerette őket, addig kérte az apját, hogy vegye el az özvegyasszonyt, hogy a király utoljára rálett és elvette. Hej, szegény Ferkó nem is gondolta volna, hogy az ő állapotja olyan hirtelen rosszra fordul, mert alighogy hazavitték a mostoháját, mindjárt másképp bánt vele, addig mindig tömte belé a legjobb ételeket, aztán meg a korpakenyeret is darabonként kéztől adta neki. A maga leányait tejbe-vajba fürösztötte, még a szélre se eresztette

Tovább a mesére

Pancimanci (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Pancimanci - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest leánya, aki soha semmit se lendített a ház körül, hanem csak ült a padon a ház előtt, vagy pedig a faluba sétafikált előre-hátra. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Egyszer éppen olyankor püfölte, mikor a királyfi többedmagával arra sétált, megszólítja a királyfi: – Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon? – Ó, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon aranyfonalnak, amit elöl-utól talál a ház körül, most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonalnak, most már a sincs, amire lehajtsuk a fejünket. Nagy szeget ütött ez a király fejébe: „Ejnye, de derék leány, jó volna ez nekem!” Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Azt kérdi a királyfi: – Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint? – Ó, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonalnak. Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe. Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját, hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony. Akkor már éppen nem állhatta

Tovább a mesére

A vak király (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

A vak király - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de azt senkinek sem mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna mondja meg, mikor úgyse tudják megszerezni. Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legény fia. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogy, mint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván: – Felséges király atyám! Én most azért jöttem, hogy megkérdezzem felséges király atyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot ha az életünkbe kerül is, megszerezzük. A király erre nem szólott egy szót se, hanem volt előtte az asztalon egy nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle félreugrani, a kés megállott a diófa ajtóban. Erre a királyfi úgy megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból. Másnap a középső királyfi ment be, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja, ez is kiszaladt a szobából. Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor;

Tovább a mesére