Arany László meséi a magyar népmesekincs igazi kincsesládái. Ezek a történetek a népmesék világából származnak, vagyis olyan régi, szóban terjedő történetekből, amelyeket generációk adtak tovább egymásnak.
Arany László ezeket a meséket összegyűjtötte, lejegyezte és irodalmi formába rendezte, így megőrizte őket az utókor számára. Meséiben gyakran jelennek meg furfangos szegény legények, ravasz királylányok, próbák és varázslatos fordulatok, amelyek nemcsak izgalmassá teszik a történeteket, hanem fontos tanulságokat is hordoznak az okosságról, a kitartásról és az igazság győzelméről.
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett a szegény asszony, felküldte a
A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren túl, a Szent Gellért hegyén innen volt, volt a világon egy nagy város, abban lakott egy szegény asszony. Ennek a szegény asszonynak nem volt az isten szabad ege alatt egyebe, mint egy rossz háza meg egy sovány tehene. Volt neki egy félig bolondforma fia, akit az egész város
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű szép leánya, de az a leány olyan nyelves volt, hogy senki nemcsak meghaladni, hanem megközelíteni se tudta a szájasságban. Akárkivel akármiről beszélt, mindig csak az övé lett az utolsó szó. Búsult ezen a nagy nyelvességen a király, kivált ha látta, hogy
Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle
Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép leánya, aki soha el nem mosolyodott, mindig szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép leánya úgy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy aki az ő leányát megnevetteti, annak adja
Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű
Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdő közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban főzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón: – Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom. – Nem eresztelek biz én, mert megeszel. – Ereszd be hát legalább az
Mikor én olyan suhanc gyerek voltam, egyszer mondja az édesapám, hogy fogjak be két ökröt, menjek az erdőre fáért. Befogom a két ökröt, elindulok az erdőre. Csak megyek, csak megyek az ökör előtt, de igen nagy volt a sár, egyszer beleragadt a fél csizmám, mezítláb maradtam. Húznám ki a csizmám a sárból, de biz az
Volt a világon egy kis tyúk, csak ott kapargált, csak ott kapargált a szeméten. Egyszer a szomszéd fia áthajított egy kis követ, egyenesen a kis tyúk fejére esett. Megijedt a kis tyúk, szaladt, szaladt, mindig ezt kiabálta: „Fussunk, fussunk, égszakadás, földindulás!” Amint szaladt, előtalált egy kis kakast. Azt kérdezi a kis kakas: – Hová szaladsz,
Arany László (1844–1898) magyar író, költő és folklórkutató volt, aki nagy szerepet játszott a magyar népmesék összegyűjtésében és irodalmi formába rendezésében. Apja a híres költő, Arany János, ezért már fiatalon erős irodalmi hatások érték.
Arany László legfontosabb munkája a „Magyar népmesék” gyűjtemény. A népmese olyan hagyományos történet, amelyet eredetileg szóban adtak tovább nemzedékről nemzedékre, és gyakran tartalmaz varázslatos elemeket, királyokat, szegény legényeket, próbákat és tanulságokat.
Ő nem egyszerűen leírta a meséket, hanem gondosan megszerkesztette őket irodalmi formában. Így a történetek megőrizték a népi hangulatot, mégis olvasmányosak és egységesek lettek.
Meséire jellemző:
Sok ismert magyar népmese Arany László gyűjtésének köszönhetően maradt fenn. Ilyen például:
Munkája azért fontos, mert hozzájárult ahhoz, hogy a magyar népmesék ne vesszenek el, hanem könyvben is fennmaradjanak, és a mai gyerekek is megismerhessék őket.