Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Rétesfoltozás (Móra Ferenc)

Rétesfoltozás - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska ölébe kuporodott, a Garas kutya meg a Vilmácska ölibe ugrott föl. – No szépen vagyunk – mondom nekik -, most már, ugye, meg se állunk a túri vásárig? Úgy ugrott le a három vendég az ölemből, mint a labda. – Mit keresnénk mi a túri vásáron, mikor a mi házunknál van a lakodalom! – Aztán ki a vőlegény? – A bádog juhászlegény. – Aztán ki a menyasszony? – A porcelán kisasszony. – Tyuhaj – ütöm össze a bokámat -, ennek már fele se tréfa! Hamar a sarkantyús csizmámat, hamar az ünneplő gúnyámat, mert itt már csak én leszek a násznagy. – Jaj, apuka – sóhajtja el magát Pannácska -, csakhogy kis hiba van. – Kis baj nem nagy baj, virágszálam. – Sáros a bocskora a vőlegénynek, meg kellene tisztogatni szegénykének – magyarázta Vilmácska. – Hamar-hamar, hamar-hamar – sietett a Garas kutya is. – Hm, a

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Világhíres szakácsné (Móra Ferenc)

Vilaghíres szakácsné - Mesélek Neked - Móra Ferenc

Valamelyik nap ebéd után leheveredtem a díványra, s abban a nyomban el is aludtam ringatás nélkül. Ez bizony más emberrel is megesik, hanem már olyat nem minden emberfia álmodik, mint amilyent én álmodtam. Azt álmodtam, hogy én vagyok az ákom-bákom király, akinek sárgarépából van a sarkantyúja. Pengetném, pengetném a sarkantyúm – az ám, de egy éhes ürgefiók beleharapott a sárgarépa sarkantyú taréjába. Kirántanám a kardom, hogy kétfelé vágjam vele a fölségsértő ürgefiókot: az ám, ha a kardom nem sáslevél volna. Hozzávágnám a koronám: hát az meg csupa dinnyehaj! Egyedem, begyedem: de mi lesz most már énvelem? Hát az lett, hogy egyszerre csak megcsendül a fejem fölött valami ezüstharang. Lehet, hogy nem is ezüstharang volt, hanem valami aranyszájú madár: de úgy elinalt erre az ürge, hogy utol nem érte volna száz csigabiga. Aztán végigsimogatta az arcomat az aranyszájú madár puha szárnya. Lehet, hogy nem is az volt, hanem liliomvirág bársony szirma: mégiscsak kinyitottam én arra a szememet. De nem láttam vele se harangot, se galambot – csak egy fehér liliomot. Vilmácska állt előttem talpig hófehérben, egyik patyolatkezével az arcom simogatva, a másikkal fodorkötőcskéje sarkát szorongatva. – Nini, Vilmácska, te vagy az? – mondom neki. – Ülj le minálunk, légy a mi

Tovább a mesére

Este (Móra Ferenc)

Este - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Este van, este van,Édesapa fáradt –Aranyhajú lányom,Te bonts nekem ágyat. Szelíden te simítsdPuhára a vánkost,Ágyam szélire isTe ülj ide már most. Homlokomon a búNagyon elborongott,Kicsi száddal rólaLeheld el a gondot. VirágfejecskédetHajtsd szívem fölébe,Nevess éjszakáraCsillagot beléje. Mesélj is majd egyetSzegény apukádnak,Úgy, mintha mesélnélA hajas babádnak: „Volt egy szegény emberNagy meseországba,Nem volt mása, csak egyAranyhajú lánya…”

Tovább a mesére

Véges-végig csupa bolt… (Móra Ferenc)

Véges-végig csupa bolt - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Szép nagy, tágas tornác ez a mienk, ha a bodor babát férjhez adjuk a pléhhuszárhoz, bizonyosan itt tartjuk a lakodalmát. Amúgy is szellős, napos, mindenképpen nagyon barátságos: azért szeretnek a fecskék is itt hűsölni ebéd után. Én meg éppen azért szeretek a tornácon nézelődni, mert a fecskék idejárnak. Ők az én kis postásaim, ők hoznak meg nekem mindenféle hírt a nagy világból; bizony meg is becsülöm őket. Nyílik-e már a hársfavirág? Tud-e már új nótát a szúnyog? Fodorodik-e a mályvarózsa levele? Mit álmodott a bagoly az éjszaka? Mit dolgoznak a méhecskék? Haragszik-e még a szarkagábor a káposztapillére? Mit láttak, hallottak röptükben, szálltukban, világot jártukban? Mind elcsicsergik azt nekem az én kis hírhozóim, mind leírom én azt, amit ők elcsicseregnek: így terem a mese. Ehol, most is valami jeles újságot hozhatott ez a füstös, látom a szeme csillogásáról, alig várja, hogy elmondhassa. De már ezt csak meghallgatom! Fogom a széket, ülök a sarokba, s mondom a fecskének: – Kezdhedd már, csicseri, mondhadd már, figyeri! Kezdené ám a jámbor, ha oda nem ugrana elejbem haragos Pannika. Mondaná ám az istenadta, ha szóhoz juthatna haragos Pannikától, haragos Pannikának kereplő szavától: – Jaj, apuka, apuka, csak mindent olyant csinálsz te, amit nem kellene! Mit

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Szélvész kisasszony (Móra Ferenc)

Szélvész kisasszony - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap alig lépem át a szobám küszöbét, a kitömött sárgarigó, mely a könyvesszekrényemen gubbaszkodik, panaszosan mereszti rám az üvegszemét. De csak az egyiket. – A másikat kivette Szélvész kisasszony – ezt panaszolja a félszemű rigó. A virágcserepek szomorúan tátogatják a szájukat az ablakban. – Kimarkolászta belőlünk a földet Szélvész kisasszony. Cipót gyúrt pogácsát szakajtott Szélvész kisasszony. Az ám, látom csakugyan, hogy az íróasztal fölött a kis angyalszobor mind a két kezét a szája elé tartja. – Csupa sár a szám. Szélvész kisasszony belém tömte a cipót, velem etette meg a pogácsát. Az íróasztalon a tintásüveg – no, a tintásüveg nem tud beszélni, mert a száján áll, fenékkel fölfelé. Egy csöpp nem sok, annyi tinta sincs benne. Hanem az asztal közepén valóságos fekete tenger locsog. Fehér rózsaszirom úszkál rajta csónak gyanánt, az meg a vázából van kitépve. No, ez már több a soknál. Veszem a zsebkendőm, megfonom korbácsnak, s átszólok a másik szobába: – Gyere csak, Szélvész kisasszony! Szélvész kisasszony bekukkant az ajtón, de csak a fejével, amin lobog, ragyog az aranyerdő. – Tessék, apukám! Datolya van a kezedben vagy csokoládé? Apu megszégyelli magát, belecsúsztatja a zsebkendőt a papírkosárba, s már mosolyog is a szája. – Gyere csak, Szélvész kisasszony, csodát

Tovább a mesére

Sétálni megy Panka (Móra Ferenc)

Sétálni megy Panka - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!Simulj puha pázsit lába alá lágyan,Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban! Légy a legyezője, te lapu levele!Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!Búzavirág-szeme mosolyog reátok:Nevessetek vissza rá, búzavirágok!Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,Bújj a lába elül, szúrós király dinnye! Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

Tovább a mesére

Falu és város (Móra Ferenc)

Falu vagy város - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Ha valaki éntőlem azt kérdezné, a falut becsülöm-e többre vagy a várost, azt felelném: – Először te mondd meg nekem, hogy a jobb szemedet becsülöd-e többre, vagy a bal szemedet? Erre a kérdésre természetesen csak azt lehet felelni, hogy az ember az egyik szemét csakúgy megbecsüli, mint a másikat. Egyforma hasznát veszi mindkettőnek, és csak a kettővel együtt lát tökéletesen. Így áll a dolog a faluval és a várossal is. Kiegészítik egymást, rá vannak szorulva egymásra, és nagyon szerencsétlen ország volna az, amelyik csak faluból vagy csak városból állna. Képzeljétek el, mi lenne abból a városból, amelyik egy reggel arra ébredne fel, hogy falu nélkül maradt. Mondjuk olyanformán, hogy a falusi emberek egy nagy falat húznának a falujuk körül, amin nem hagytak se ajtót, se ablakot. Semmi közük többet a városhoz, éljen, ahogy tud! Hát bizony nagyon szomorú ébredés lenne. Először nem volna mit reggelizni, azután nem volna mit ebédelni, és végre nem volna mit vacsorázni. Mindennapi kenyerünk a szántóvető falusi ember tenyerén van. A tejet, a vajat, a húst, a főzeléket mind a falu adja a városnak. Falu nélkül nincs piac, és piac nélkül üres marad a konyha. De nemcsak éhen veszne a város falu nélkül, hanem le is

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Kertem Alján (Móra Ferenc)

Kertem alján - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Kertem aljánLombot ontvaVén akácfa vetkezik,AblakombaBúcsút mondvaNyújtogatja ágkezit. Ha szökellőŐszi szellőSimogatja sudarát,Gallya rebben,Halk zörejbenSírja vissza szép nyarát. Puszta ágad,Bármi bágyadt,Bármi búsan bólogat:Vén akácom,E világon,Nincsen nálad boldogabb! Viharával,Nyomorával,Átaluszod a telet –Új virággal,Lombos ággalKelteget a kikelet!

Tovább a mesére

Temetjük a rózsafákat… (Móra Ferenc)

Temetjük a rózsafákat - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap reggel alig nyitom ki az ablakot, odaesik a párkányra egy levél. Ejnye, ki küldte, ki hozta ezt a levelet nekem kora reggeli időben? Odamegyek, fölveszem. Látom, hogy egy száraz hársfalevél ez az én levelem. Szélpostás hozta, Tél apó küldte, ezt már csak elolvassuk, ha tudjuk. Nem kell ahhoz pápaszem, látni azt úgy is, hogy megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan, mintha ezüst porzóval volna behintve. – Jövök már egész hadammal együtt! – ezt írja Tél apó a száraz levélen. – Előttem a hideg szél, a kemény fagy, velem a zúzmara, sarkamban az ordító förgeteg. Mentsd meg előlünk, amit féltesz, takard el, ami drága. Nagyon emberséges ellenség vagy te, Tél apó, köszönjük is alássan a barátságodat, ámbátor hasznát nemigen vehetjük neki. Magunkfajta szegény embernek hátán háza, kebelén kenyere. Nincs nekünk egyebünk a kerek világon egy-két rózsafánál. Az ám, a rózsafák! Azok teszik széppé a mi életünket. Rózsák lágy szirma simogatja el homlokunkról a kenyérkereső gondot. Rózsák árnyékában tanulunk nótát a fülemülétől. Rózsánál egyebet nem tudunk adni azoknak, akiket szeretünk. Még Pannika is elpityeredik, mikor elújságolom neki, mit írt Tél apó a száraz levélre. – Apukám, én sírok. – Már miért tennéd azt, édes madaram? – Hát mit csináljak

Tovább a mesére

Pali húgom (Móra Ferenc)

Pali húgom - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Pali húgom finom úrigyerek volt. Bársonyból szabták annak még a hétköznapi ruháját is. Mikor az iskolába ment, cifra gúnyás szolga vitte utána a könyveket. Mikor hazaszabadultunk, üveges hintó röpítette abba a márványoszlopos kastélyba, amelyik a város végén mereszkedett nagy kevélyen, s lenézte a nádtetejű zsellérportákat. – Mindegy az, gyerekek, én azért mégsem cserélnék az úrfival – mondta nagy bölcsen Kőmives Pista, aki arról volt híres, hogy télen-nyáron vászonzubbonyban járt az iskolába. Nem cserélt volna biz avval egyikünk se. Mert minket zsellérgyerek létünkre is jobban szeretett apánk, anyánk a világ minden kincsénél, a kastélybeli nagy úr meg rá sem szeretett nézni a fiára. Huszár ezredes volt a Pali húgom édesapja, szálfatermetű, zord ábrázatú, kevély katona. Azt beszélték róla, hogy csak egyszer mosolygott életében. Akkor, mikor a Pali fia született. Nagy, erős kezével meghintázgatta a levegőben. – Hej, kis legény, takaros huszárt nevelek belőled! – Ohó, ohó, ohó! – sikoltozott a kis huszár jelölt torkaszakadtából, hogy csak úgy kékült bele az orcácskája. Úgy megriadt a szép katonagúnyától, hogy soha életében nem tudta szívelni. Jámbor, szelíd fiúcska lett belőle, nevetős szemű, mosolygó orcájú, de ha az apja kardja megcsörrent, mindjárt elborult a jókedve. Ha sarkantyúpengést hallott, ijedten bújt el az édesanyjához. Mikor meg

Tovább a mesére

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Törőcsik Palkó csizmái (Móra Ferenc)

Törőcsik Palkó csizmái - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az újságot szokta mihozzánk hordani reggelenként. Jókedvű fiú volt, néha tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni. Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt: – No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette a tyúk a kenyeredet? Palkó lesütötte a buksi fejét. – Magunk is megettük volna, ha lett volna. De nem volt a háznál egy falat harapnivaló se. Mindjárt a markába adtunk egy vajas kiflit. A gyerek nekividulva dugta zsebébe a süteményt. – Hazaviszem. Kis húgom még úgyse evett ilyent életében. Jól benne jártunk már a télben, mikor megint megesett a szívünk a Palkó gyereken. Mérges szelek majd elvitték a háztetőt, szitált a hó, s még az ablakon kinézni is fázott az ember, mégis mezítláb hordta az újságot a kis Törőcsik. Olyan is volt a lába, mint a kék posztó. Akadt a kamrában valami viselt csizmácska. Odaadtuk neki. A király bársonycsizmájának nem örült volna úgy meg Törőcsik Palkó, mint ennek. Olyan boldogan szorongatta szívéhez, hogy öröm volt nézni. – Inkább a lábadra húznád, Palkó – biztattam a gyereket. – Majd odakint, most sietek, mert sok még a

Tovább a mesére