Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Rétesfoltozás (Móra Ferenc)

Rétesfoltozás - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska ölébe kuporodott, a Garas kutya meg a Vilmácska ölibe ugrott föl. – No szépen vagyunk – mondom nekik -, most már, ugye, meg se állunk a túri vásárig? Úgy ugrott le a három vendég az ölemből, mint a labda. – Mit keresnénk mi a túri vásáron, mikor a mi házunknál van a lakodalom! – Aztán ki a vőlegény? – A bádog juhászlegény. – Aztán ki a menyasszony? – A porcelán kisasszony. – Tyuhaj – ütöm össze a bokámat -, ennek már fele se tréfa! Hamar a sarkantyús csizmámat, hamar az ünneplő gúnyámat, mert itt már csak én leszek a násznagy. – Jaj, apuka – sóhajtja el magát Pannácska -, csakhogy kis hiba van. – Kis baj nem nagy baj, virágszálam. – Sáros a bocskora a vőlegénynek, meg kellene tisztogatni szegénykének – magyarázta Vilmácska. – Hamar-hamar, hamar-hamar – sietett a Garas kutya is. – Hm, a

Tovább a mesére

Hirdetés

Világhíres szakácsné (Móra Ferenc)

Vilaghíres szakácsné - Mesélek Neked - Móra Ferenc

Valamelyik nap ebéd után leheveredtem a díványra, s abban a nyomban el is aludtam ringatás nélkül. Ez bizony más emberrel is megesik, hanem már olyat nem minden emberfia álmodik, mint amilyent én álmodtam. Azt álmodtam, hogy én vagyok az ákom-bákom király, akinek sárgarépából van a sarkantyúja. Pengetném, pengetném a sarkantyúm – az ám, de egy éhes ürgefiók beleharapott a sárgarépa sarkantyú taréjába. Kirántanám a kardom, hogy kétfelé vágjam vele a fölségsértő ürgefiókot: az ám, ha a kardom nem sáslevél volna. Hozzávágnám a koronám: hát az meg csupa dinnyehaj! Egyedem, begyedem: de mi lesz most már énvelem? Hát az lett, hogy egyszerre csak megcsendül a fejem fölött valami ezüstharang. Lehet, hogy nem is ezüstharang volt, hanem valami aranyszájú madár: de úgy elinalt erre az ürge, hogy utol nem érte volna száz csigabiga. Aztán végigsimogatta az arcomat az aranyszájú madár puha szárnya. Lehet, hogy nem is az volt, hanem liliomvirág bársony szirma: mégiscsak kinyitottam én arra a szememet. De nem láttam vele se harangot, se galambot – csak egy fehér liliomot. Vilmácska állt előttem talpig hófehérben, egyik patyolatkezével az arcom simogatva, a másikkal fodorkötőcskéje sarkát szorongatva. – Nini, Vilmácska, te vagy az? – mondom neki. – Ülj le minálunk, légy a mi

Tovább a mesére

Este (Móra Ferenc)

Este - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Este van, este van,Édesapa fáradt –Aranyhajú lányom,Te bonts nekem ágyat. Szelíden te simítsdPuhára a vánkost,Ágyam szélire isTe ülj ide már most. Homlokomon a búNagyon elborongott,Kicsi száddal rólaLeheld el a gondot. VirágfejecskédetHajtsd szívem fölébe,Nevess éjszakáraCsillagot beléje. Mesélj is majd egyetSzegény apukádnak,Úgy, mintha mesélnélA hajas babádnak: „Volt egy szegény emberNagy meseországba,Nem volt mása, csak egyAranyhajú lánya…”

Tovább a mesére

Véges-végig csupa bolt… (Móra Ferenc)

Véges-végig csupa bolt - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Szép nagy, tágas tornác ez a mienk, ha a bodor babát férjhez adjuk a pléhhuszárhoz, bizonyosan itt tartjuk a lakodalmát. Amúgy is szellős, napos, mindenképpen nagyon barátságos: azért szeretnek a fecskék is itt hűsölni ebéd után. Én meg éppen azért szeretek a tornácon nézelődni, mert a fecskék idejárnak. Ők az én kis postásaim, ők hoznak meg nekem mindenféle hírt a nagy világból; bizony meg is becsülöm őket. Nyílik-e már a hársfavirág? Tud-e már új nótát a szúnyog? Fodorodik-e a mályvarózsa levele? Mit álmodott a bagoly az éjszaka? Mit dolgoznak a méhecskék? Haragszik-e még a szarkagábor a káposztapillére? Mit láttak, hallottak röptükben, szálltukban, világot jártukban? Mind elcsicsergik azt nekem az én kis hírhozóim, mind leírom én azt, amit ők elcsicseregnek: így terem a mese. Ehol, most is valami jeles újságot hozhatott ez a füstös, látom a szeme csillogásáról, alig várja, hogy elmondhassa. De már ezt csak meghallgatom! Fogom a széket, ülök a sarokba, s mondom a fecskének: – Kezdhedd már, csicseri, mondhadd már, figyeri! Kezdené ám a jámbor, ha oda nem ugrana elejbem haragos Pannika. Mondaná ám az istenadta, ha szóhoz juthatna haragos Pannikától, haragos Pannikának kereplő szavától: – Jaj, apuka, apuka, csak mindent olyant csinálsz te, amit nem kellene! Mit

Tovább a mesére

Hirdetés

Szélvész kisasszony (Móra Ferenc)

Szélvész kisasszony - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap alig lépem át a szobám küszöbét, a kitömött sárgarigó, mely a könyvesszekrényemen gubbaszkodik, panaszosan mereszti rám az üvegszemét. De csak az egyiket. – A másikat kivette Szélvész kisasszony – ezt panaszolja a félszemű rigó. A virágcserepek szomorúan tátogatják a szájukat az ablakban. – Kimarkolászta belőlünk a földet Szélvész kisasszony. Cipót gyúrt pogácsát szakajtott Szélvész kisasszony. Az ám, látom csakugyan, hogy az íróasztal fölött a kis angyalszobor mind a két kezét a szája elé tartja. – Csupa sár a szám. Szélvész kisasszony belém tömte a cipót, velem etette meg a pogácsát. Az íróasztalon a tintásüveg – no, a tintásüveg nem tud beszélni, mert a száján áll, fenékkel fölfelé. Egy csöpp nem sok, annyi tinta sincs benne. Hanem az asztal közepén valóságos fekete tenger locsog. Fehér rózsaszirom úszkál rajta csónak gyanánt, az meg a vázából van kitépve. No, ez már több a soknál. Veszem a zsebkendőm, megfonom korbácsnak, s átszólok a másik szobába: – Gyere csak, Szélvész kisasszony! Szélvész kisasszony bekukkant az ajtón, de csak a fejével, amin lobog, ragyog az aranyerdő. – Tessék, apukám! Datolya van a kezedben vagy csokoládé? Apu megszégyelli magát, belecsúsztatja a zsebkendőt a papírkosárba, s már mosolyog is a szája. – Gyere csak, Szélvész kisasszony, csodát

Tovább a mesére

Sétálni megy Panka (Móra Ferenc)

Sétálni megy Panka - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,Pillangós papucsba, hófehér kötőbe.Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!Simulj puha pázsit lába alá lágyan,Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban! Légy a legyezője, te lapu levele!Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!Búzavirág-szeme mosolyog reátok:Nevessetek vissza rá, búzavirágok!Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,Bújj a lába elül, szúrós király dinnye! Ha a dűlőúton szegényke kifáradt,Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

Tovább a mesére

Falu és város (Móra Ferenc)

Falu vagy város - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Ha valaki éntőlem azt kérdezné, a falut becsülöm-e többre vagy a várost, azt felelném: – Először te mondd meg nekem, hogy a jobb szemedet becsülöd-e többre, vagy a bal szemedet? Erre a kérdésre természetesen csak azt lehet felelni, hogy az ember az egyik szemét csakúgy megbecsüli, mint a másikat. Egyforma hasznát veszi mindkettőnek, és csak a kettővel együtt lát tökéletesen. Így áll a dolog a faluval és a várossal is. Kiegészítik egymást, rá vannak szorulva egymásra, és nagyon szerencsétlen ország volna az, amelyik csak faluból vagy csak városból állna. Képzeljétek el, mi lenne abból a városból, amelyik egy reggel arra ébredne fel, hogy falu nélkül maradt. Mondjuk olyanformán, hogy a falusi emberek egy nagy falat húznának a falujuk körül, amin nem hagytak se ajtót, se ablakot. Semmi közük többet a városhoz, éljen, ahogy tud! Hát bizony nagyon szomorú ébredés lenne. Először nem volna mit reggelizni, azután nem volna mit ebédelni, és végre nem volna mit vacsorázni. Mindennapi kenyerünk a szántóvető falusi ember tenyerén van. A tejet, a vajat, a húst, a főzeléket mind a falu adja a városnak. Falu nélkül nincs piac, és piac nélkül üres marad a konyha. De nemcsak éhen veszne a város falu nélkül, hanem le is

Tovább a mesére

Kertem Alján (Móra Ferenc)

Kertem alján - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Kertem aljánLombot ontvaVén akácfa vetkezik,AblakombaBúcsút mondvaNyújtogatja ágkezit. Ha szökellőŐszi szellőSimogatja sudarát,Gallya rebben,Halk zörejbenSírja vissza szép nyarát. Puszta ágad,Bármi bágyadt,Bármi búsan bólogat:Vén akácom,E világon,Nincsen nálad boldogabb! Viharával,Nyomorával,Átaluszod a telet –Új virággal,Lombos ággalKelteget a kikelet!

Tovább a mesére

Hirdetés

Temetjük a rózsafákat… (Móra Ferenc)

Temetjük a rózsafákat - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap reggel alig nyitom ki az ablakot, odaesik a párkányra egy levél. Ejnye, ki küldte, ki hozta ezt a levelet nekem kora reggeli időben? Odamegyek, fölveszem. Látom, hogy egy száraz hársfalevél ez az én levelem. Szélpostás hozta, Tél apó küldte, ezt már csak elolvassuk, ha tudjuk. Nem kell ahhoz pápaszem, látni azt úgy is, hogy megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan, mintha ezüst porzóval volna behintve. – Jövök már egész hadammal együtt! – ezt írja Tél apó a száraz levélen. – Előttem a hideg szél, a kemény fagy, velem a zúzmara, sarkamban az ordító förgeteg. Mentsd meg előlünk, amit féltesz, takard el, ami drága. Nagyon emberséges ellenség vagy te, Tél apó, köszönjük is alássan a barátságodat, ámbátor hasznát nemigen vehetjük neki. Magunkfajta szegény embernek hátán háza, kebelén kenyere. Nincs nekünk egyebünk a kerek világon egy-két rózsafánál. Az ám, a rózsafák! Azok teszik széppé a mi életünket. Rózsák lágy szirma simogatja el homlokunkról a kenyérkereső gondot. Rózsák árnyékában tanulunk nótát a fülemülétől. Rózsánál egyebet nem tudunk adni azoknak, akiket szeretünk. Még Pannika is elpityeredik, mikor elújságolom neki, mit írt Tél apó a száraz levélre. – Apukám, én sírok. – Már miért tennéd azt, édes madaram? – Hát mit csináljak

Tovább a mesére

Pali húgom (Móra Ferenc)

Pali húgom - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Pali húgom finom úrigyerek volt. Bársonyból szabták annak még a hétköznapi ruháját is. Mikor az iskolába ment, cifra gúnyás szolga vitte utána a könyveket. Mikor hazaszabadultunk, üveges hintó röpítette abba a márványoszlopos kastélyba, amelyik a város végén mereszkedett nagy kevélyen, s lenézte a nádtetejű zsellérportákat. – Mindegy az, gyerekek, én azért mégsem cserélnék az úrfival – mondta nagy bölcsen Kőmives Pista, aki arról volt híres, hogy télen-nyáron vászonzubbonyban járt az iskolába. Nem cserélt volna biz avval egyikünk se. Mert minket zsellérgyerek létünkre is jobban szeretett apánk, anyánk a világ minden kincsénél, a kastélybeli nagy úr meg rá sem szeretett nézni a fiára. Huszár ezredes volt a Pali húgom édesapja, szálfatermetű, zord ábrázatú, kevély katona. Azt beszélték róla, hogy csak egyszer mosolygott életében. Akkor, mikor a Pali fia született. Nagy, erős kezével meghintázgatta a levegőben. – Hej, kis legény, takaros huszárt nevelek belőled! – Ohó, ohó, ohó! – sikoltozott a kis huszár jelölt torkaszakadtából, hogy csak úgy kékült bele az orcácskája. Úgy megriadt a szép katonagúnyától, hogy soha életében nem tudta szívelni. Jámbor, szelíd fiúcska lett belőle, nevetős szemű, mosolygó orcájú, de ha az apja kardja megcsörrent, mindjárt elborult a jókedve. Ha sarkantyúpengést hallott, ijedten bújt el az édesanyjához. Mikor meg

Tovább a mesére

Törőcsik Palkó csizmái (Móra Ferenc)

Törőcsik Palkó csizmái - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Törőcsik Palkónak hívták azt a kis suhancot, aki az újságot szokta mihozzánk hordani reggelenként. Jókedvű fiú volt, néha tréfálgattam vele. Egyszer azonban semennyiért se lehetett szavát venni. Sebesen letette az újságot az asztalra, s úgy kiszaladt, mintha kergették volna. Másnap aztán vallatóra fogtam a kis legényt: – No, Palkó, mi bajod volt tegnap? Tán megette a tyúk a kenyeredet? Palkó lesütötte a buksi fejét. – Magunk is megettük volna, ha lett volna. De nem volt a háznál egy falat harapnivaló se. Mindjárt a markába adtunk egy vajas kiflit. A gyerek nekividulva dugta zsebébe a süteményt. – Hazaviszem. Kis húgom még úgyse evett ilyent életében. Jól benne jártunk már a télben, mikor megint megesett a szívünk a Palkó gyereken. Mérges szelek majd elvitték a háztetőt, szitált a hó, s még az ablakon kinézni is fázott az ember, mégis mezítláb hordta az újságot a kis Törőcsik. Olyan is volt a lába, mint a kék posztó. Akadt a kamrában valami viselt csizmácska. Odaadtuk neki. A király bársonycsizmájának nem örült volna úgy meg Törőcsik Palkó, mint ennek. Olyan boldogan szorongatta szívéhez, hogy öröm volt nézni. – Inkább a lábadra húznád, Palkó – biztattam a gyereket. – Majd odakint, most sietek, mert sok még a

Tovább a mesére

Mindenféle házakról (Móra Ferenc)

Mindenféle házakról - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Intek a kis szomszédomnak, a Palkó gyereknek, aki a kertjükben guggol a fűben. – Gyere csak, Palkó! Kérdezni akarok valamit. Palkó csak a feje járásával feleli, hogy nem lehet. – Aztán miért nem lehet? – kérdem, miközben közelebb lépek. – Azért, mert én most villamost játszom a csigabigákkal. – Hát aztán? – A kocsivezetőnek beszélgetni tilos. – Azt se szabad megkérdezni kocsivezető úrtól, szereti-e a mogyorót? – Azt igen – ugrott talpra Palkó, és tartotta elém a markát. – Várjunk csak – mondom. – Előbb számold össze, hány ház van ezen az udvaron! Ahány házat megszámolsz, annyi szem mogyorót kapsz. Palkó elkezdett számolni az öt ujján. – Az első szoba egy, a kisszoba kettő, a tisztaszoba három… – Ohó, én nem szobát mondtam, hanem házat! – Ház nincs több, csak egy – szomorodott el Palkó. – Az se igaz ám! Nézd meg csak, hány fecskefészek van az eresz alatt! – A négy sarokban négy. – No lásd, ez négy szem mogyoró. A madárnak a fészek a háza. Ott hál éjszaka, oda húzódik a rossz idő elől, ott költi ki a fiókáit. Palkónak fölcsillant a szeme. – Akkor az egérlyuk is ház, meg a békalyuk is? – Az is ház, Palkó!

Tovább a mesére

Vasgyúró Gyurka (Móra Ferenc)

Vasgyúró Gyurka - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Tegnap, ahogy napáldozat felé odalent járkálok az udvaron, egyszerre valami keserves nyögést hallok a hátam mögött. Megfordulok, hát az öreg kőrisfánk nyög olyan nagyokat. – No, ezt már közelebbről is megnézzük – mondom -, nyögdécselő kőrisfát úgyse mindennap látni. Bizony nem is láttam én azt most se. Ahogy közelebb mentem, vettem észre, hogy nem a kőrisfa nyög, hanem az én Gyurka cimborám. Piros volt a képe, mint a pipacs, verte a verejték a homlokát, és fújt akkorákat, hogy szélmalmot hajthatott volna vele. – Mit csinálsz te itt, Gyurka? – kérdeztem tőle. – Birkózom a fával – azt mondja. Én olyan komoly ember vagyok, hogy még azon se nevetek, ha valaki villával eszi a kávét, de már ezt nem állhattam meg kacagás nélkül. – Olyan ez, Gyurka, mintha a hangya birkózna a kapufélfával – törülgettem meg a szememet. – Az egészen más – csóválta meg Gyurka nagy komolyan a buksi fejét. – A hangyának nem az a mestersége, ami nekem. De már erre megint nagy szemet meresztettem. – Uccu mákos, hát teneked már mesterséged is van? – emeltem meg tisztelettel a kalapomat. – Hát aztán mi a te mesterséged? – Vasgyúró vagyok – feszítette ki Gyurka a mellét kevélyen, és úgy

Tovább a mesére

Selyem Jánoska (Móra Ferenc)

Selyem Jánsoka - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Csapzott szőke hajával, bánatos kék szemével itt látom magam előtt Selyem Jánoskát, ahogy a nevét leírom. És fáj a szívem, ahogy suttogja a sírásra görbült puha szájacskája: – Tamás, ne haragudj rám! Igazság szerint nem is volt semmi okom Jánoskára haragudni. Soha meg nem bántott egy tekintettel se. Mást se, nemhogy engem. Olyan volt mindenkihez, mint a lágy kenyér. Szerette is mindenki, csak én nem. Mindig elfutott a méreg, mikor a tanító úr azt mondta: – Fiúk, Selyem Jánoskáról vegyetek példát! „Miért Selyem Jánoskáról? – hányta ilyenkor a hab a lelkemet. – Hát mivel különb ember ő énnálam? Ő is mindenből egyes, én is az vagyok. Neki is szűcsmester az apja, nekem is. Csakhogy az övé szegény szűcsmester, az enyém meg gazdag szűcsmester. Ő gyáva, mint a nyúl, én bátor vagyok, mint az oroszlán.” Úgy is néztem szegény Jánoskára mindig, mint valami haragos oroszlán. Ő meg félve nézett rám, mint valami ártatlan nyúl. – Tamás, ne haragudj rám! – mindig ezt mondta a búzavirágszín szemével. Biz én pedig nyilván még most is haragudnám rá, ha egyszer a sárkány össze nem barátkoztat bennünket. Nem kell megijedni, nem volt ennek a sárkánynak hét feje, csak egy, az is papírból. Nem is fújta

Tovább a mesére

Bölcs Palkó (Móra Ferenc)

Bölcs Palkó - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Bölcs Palkó kis deákgyerek itt a szomszédban. Az igazi neve Piros Palkó. Bölcs Palkónak csak én neveztem el. Azért, mert értelmes, nyílt eszű fiúcska, öröm vele beszélgetni. Hanem azért a minap nem nagy örömöm telt benne. Csúnya mulatságot eszelt ki. Hólyagot kötött az öreg macskájuk fejére, dióhéjcipőt húzott a négy lábára, és így kiöltöztetve fölhajította az óltetőre. A szegény állat kétségbeesetten futkározott előre-hátra, s olyan keservesen miákolt, hogy majd belehasadt az ember füle. Palkó azonban csak úgy döcögött a kacagástól. – Mit csinálsz, kis szomszéd? – léptem oda hozzá. – Álarcosbált játszom a macskával. – Nagyon nemszeretem játék az ilyen, Palkó. Nem álarcosbál ez, hanem állatkínzás. – Ó, dehogy! – legyintett a gyerek. – Hiszen a Cirmos macska, nem madár. – Ejnye, de sefüle-sefarka beszéd az ilyen, Palkó! – csóváltam meg a fejemet. – Hát aztán miért kellene a szegény Cirmosnak madárnak lenni? – Azért, mert akkor nem bántanám. Azt tanultam az iskolában, hogy a madárkákat nem szabad bántani. Gyönyörködtetik is az embert, hasznára is vannak. Ott is elpusztítják a hernyót, ahová a gazda oda sem férhet. – Jól van, Palkó, ezt szépen megtanultad. – No ugye? – villant fel a Palkó szeme. – Csakhogy Cirmos nem tud ám énekelni.

Tovább a mesére

A halászinas (Móra Ferenc)

A halászinas - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Van nekem ebben a házban, ahol lakunk, egy nagyon kedves kis cimborám. Sanyinak hívják, de én csak Csipetkének hívom, mert akkora az egész gyerek, mint egy csipetke. Hanem azért akkora méreg lakik benne, mint egy oroszlánban. Ezt a nyáron tudtam meg, mikor érni kezdett a kertünkben a földieper. Sanyika éppen a cicánkat tanította miákolni az ajtónkban, ahogy indultam kifelé. – Gyere eprezni, Csipetke – szóltam oda neki. Csipetkét nem kellett kétszer hívni. Megfogta a kezemet, és ballagtunk lefelé. – Az ám, csakhogy baj van – mondom a kertajtóban. – Elfelejtettünk létrát hozni. – Minek az a létra, bácsim? – nézett nagyot Csipetke. – Azért, mert te olyan kicsi vagy, hogy a földiepret is csak létráról éred el – incselkedtem vele. Nosza nekiesik ám erre Csipetke a karomnak, és úgy rángatja, mintha én szivattyús kút volnék. – Mit akarsz, Csipetke? – kérdeztem csudálkozva. – Szét akarlak szaggatni, amiért kicsúfoltál – lihegte az én kis pajtásom nekivörösödve. – Csakhogy én meg a zsebembe teszlek ám – mondtam komoly képpel -, mégpedig nem is a nagy zsebembe, hanem a kis zsebembe. Erre aztán Csipetke eleresztette a karomat, és azt mondta, hogy akkor inkább nem haragszik. Azóta meg is vagyunk szép békességben. Ha bemegyek

Tovább a mesére

A csaló (Móra Ferenc)

A csaló - Móra Ferenc - Mesélek Neked

A csaló neve: Pétör. Írhatnám Péternek is, de akkor mi lesz a történeti hitellel? Pétör az ő neve, senki se hívja másnak, és ha valami tudatlan ember Péternek szólítja, arra nem ért. Tudom magamról, mert én már kipróbáltam. Bent jártam az iskolájukban, és megkérdeztem, melyikük az a híres Péter: ötvenkét gyerek közül egy se vállalta. Nem a hírességet, hanem a Péterséget. Ezt abból hiszem, hogy arra se állt föl senki, mikor azt mondtam: – Mert én ezt a körtét akarom odagurítani annak a Péternek, akit keresek. A Pétereket a körte se szédítette meg. Pedig akkora körte volt, hogy négy Péter is beleharap­hatott volna egyszerre az aprajából. De hát akit nem annak hívnak, az nem nyújtogathatja az ujját. – Hát nem itt van az a bizonyos csaló Péter? – kérdeztem a tanító úrtól. – Dehogynem – mosolyog a tanító úr -, csak nem jól tetszett föltenni a kérdést. Pétörök, fölállni! Fölugrott hat gyerek, Pétör nevezetű valamennyi. – Melyik ezek közül most már az én Pétöröm? – Ez ni – mutatott rá a tanító úr a legrongyosabbra. – Mondd meg a nevedet, Pétör fiam, szép értelmesen. – Deák Pétör. Mintha a magam gyerekhangja csendült volna vissza negyvenegynéhány omladék esztendő elejéről. Amúgy is

Tovább a mesére

Cini, cini, zene, zene (Móra Ferenc)

Cini, cini, zene, zene - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Kapun innen, küszöbön túl, éppen a Pici kutya kastélya mellett virágszemű Gyöngyöm Gyuszival találkoztam valamelyik reggel. – Hová mégy, bácsim? – kérdezi tőlem. – Kis hóba, nagy sárba, megyek a vásárba – okosítom föl. Bizony vesztemre tettem, mert Gyöngyöm Gyuszi mindjárt belém csimpeszkedett, mint hajnalicskavirág a kútágasba. – Bácsim, hozzál nekem valami szép ongorát abból a vásárból. Olyant hozzál, mint a Pannika babáé, amelyik akkor is nagyon szól, ha kicsit ütik. – Jaj, pajtikám – cirókáltam meg a prémsapka alól kikukucskáló szőke haját -, az ongora nem szegény embernek való muzsika. – Hát mi való a szegény embernek, bácsim? – Hegedű. A hegedű még nem szólt, de Gyöngyöm Gyuszi már táncolt. – Jaj, bácsim, az lesz csak az igazi szép muzsika! Annak még vonója is van, igaz-e? Hát akkor hegedűt hozzál nekem, bácsim! Hát a hegedűért nem messze kellett menni, csak a konyhára visszafordulni, az Etel szobalányt megkérni, hogy adja elő a cirokseprűt, a kis bicskát elővenni, a cirokseprűnek két szálát levágni: s már készen is volt a vadonatúj hegedű. Mégpedig vonóstul. – Melyik neki a vonója? – tudakolta gyanakodva kökényszemű kispajtásom. – A vonója melyik? – zavarodtam meg egy kicsit. – A vonója mindig az, amelyiket felülről húzod. Éppen

Tovább a mesére

Tót Antal körtéi (Móra Ferenc)

Tót Antal körtéi - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Az én gyermekkoromban két gazdag embere volt a mi kis városunknak. Egytestvérek voltak, a fiatalabbnak Tót Gáspár, az öregebbnek Tót Antal volt a becsületes neve. De a fiatalabbat csak Fukar Tótnak, az öregebbet csak Sebaj Tótnak nevezte mindenki. Fukar Tót arról volt híres, hogy még a kanárimadárnak is szemenkint olvasta ki a kendermagot. Sebaj Tótot meg azért hívták így, mert ha szegény ember panaszolta neki a baját, azt mind azzal vigasztalta meg: – Sebaj, barátom, neked is van, amíg nékem ad az Isten! Soha tőle hiába nem kért senki. De még kérni sem kellett tőle, mert ha hírét hallotta valaki bajának, maga sietett oda a segítséggel: – Sebaj, atyámfia, megtámasztlak én addig, amíg a magad lábán meg bírsz állni. De két határban nem beszéltek az emberek Sebaj Tótról, csak kalaplevéve. Egyszer Fütyű cigány is azzal állít be hozzá, hogy nem kerülközne-e az ő számára valami viseltes kalap a padláson. – Minek az neked, te Fütyű? – mosolyodott el Antal úr. – Hiszen nem tűri a te bozontod a kalapot. – Oka van annak, kérem sépen – hunyorgott Fütyű. – Ségyellem, hogy azs egés város kösön azs úrnak, csak én nem kösönhetek, mert mán hús estendeje elvesejtettem a kalapomat. – Sebaj,

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page