Göbölyös Attila 
Peti izgatottan figyelte, ahogy édesanyja egy piros-fehér-zöld kokárdát tűzött a kabátja bal oldalára. Aznap volt március 15-e, és az egész város ünnepi díszbe öltözött. Az emberek zászlókat lengettek, a téren zene szólt, és mindenütt magyar zászlók lengtek a szélben. – Anya, miért viselünk kokárdát? – kérdezte Peti kíváncsian. Édesanyja elmosolyodott, és leguggolt hozzá.– A kokárda
Magasan a felhők felett, ahol a szél szabadon fújt, egy fehér galamb szelte az eget. Nem volt akármilyen madár: a szabadság hírnöke volt, aki mindenhol ott járt, ahol az emberek szívében a bátorság és a szabadságvágy lobogott. Egy nap a galamb messziről meglátta Magyarország zöld mezőit, kék folyóit és a piros hajnalpírt az égen. Érezte,
A kicsiny falu határában, ahol a mezők már virágba borultak, élt egy vidám kislány, Liza. Ő volt a legkíváncsibb és leglelkesebb gyerek a faluban, különösen akkor, amikor elérkezett a tavaszköszöntő ünnep ideje. – Idén én fonok koszorút a tavasznak! – jelentette ki, és barátaival együtt elindult a rétre. A mező tele volt frissen nyíló virágokkal:
A patak partján, ahol a tavaszi napsugarak már ébredeztették a természetet, egy kis barkaág szendergett a fűzfa egyik hajlékony ágán. Apró, puha barkái még álmosan simultak az ághoz, de valami különös izgalom töltötte meg a levegőt. Egy reggelen a szél halkan megsúgta neki:– Kelj fel, kis barka, nagy nap közeleg! A faluban mindenki húsvétra készül!
Messze, a felhők között, ahol az ég szinte összeér a földdel, élt egy különleges tündér, akit Harmatka néven ismertek. Ő volt a tavaszi eső tündére, akinek feladata az volt, hogy a hosszú tél után életet adjon a földnek. Amikor elérkezett a tavasz első napja, Harmatka elővette csillogó vizes korsóját, és óvatosan kilépett a felhők közül.
Réges-régen, amikor még nem volt minden faluban iskola, a diákoknak különösen nagy szerepük volt abban, hogy a gyerekek tanulni járjanak. Március 12-én, Gergely-napján, a diákok házról házra jártak, hogy játékos énekekkel, vidám tréfákkal hívogassák a kisebbeket az iskolába. Ezt a szokást hívták Gergely-járásnak. Egy nap a kis Máté, aki épp hogy elérte a hatéves kort,
A tavaszi rét még ébredezett. A fűszálak harmattól csillogtak, a virágok bimbói lassan nyíltak, és a szél lágyan simította végig az alvó mezőt. Egy apró kis hernyó, Zsömi, egy levél alól kandikált ki. Egész télen ott pihent, egy biztonságos gubóba burkolózva, és most végre elérkezett az idő, hogy megtudja, milyen is a világ odakint. Egy
A hegy lábánál, ahol a fák sűrűjében egy kis patak rejtőzött, hosszú hónapok óta csend honolt. Télen a jégpáncél vastagon borította a vizet, és a patak álomba merült. Nem csobogott, nem kacagott, csak némán szunnyadt a fagyos föld mélyén. Ahogy azonban a nap egyre erősebben sütött, és a hófoltok lassan visszahúzódtak a völgyekbe, valami megmozdult
A nagy téli álom után az erdő még csöndes volt. A fák kopár ágaikkal az ég felé nyúltak, mintha álmosan nyújtózkodnának a hosszú pihenés után. Odalent, a vastag kéreg alatt, apró rügyek szunnyadtak. Nem mozdultak, nem szóltak egy szót sem, csak vártak – de maguk sem tudták, mire. Egy nap különös dolog történt. A szél
A tavaszi szellő lágyan borzolta a rét zöldellő fűszálait, a fák friss rügyeket bontottak, és az első virágok is kinyíltak a mezőn. A hosszú, hideg tél után végre felcsendült egy régen várt dal – a pacsirta éneke. A madarak, akik egész télen a fák kopár ágain gubbasztottak, csodálkozva néztek fel az égre. A pacsirta szárnyai
Egyszer volt, hol nem volt, a tavasz küszöbén, amikor a hófoltok még itt-ott fehérlettek a mezőkön, a Nap sugara és az északi szél találkozott az égen. A Nap boldogan küldte meleg sugarait a földre, hogy felébressze az alvó természetet, de a szél nem akarta engedni a változást. – Mit művelsz, Nap sugara? – süvöltötte a
A nagy téli erdő lassan ébredezett. A fák csupaszon álltak, ágaikon még jégcsapok lógtak, és a talajt hófoltok tarkították. Egy apró, pihés cinege üldögélt az egyik ágon, fázósan összébb húzva magát. Ez volt az első tele, és még sosem érezte a tavasz érkezését – csak a többiektől hallotta, hogy egyszer eljön a nap, amikor a