Olyan sűrűn esett a hó, hogy egyszerre bealkonyodott tőle. Lány, nagy, gyermekökölnyi hócsomók szálldostak le az égből, és mi föltartottuk az arcunkat, hogy ráhulljon…
Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,Itt vagy amott, tudod hékám!Minálunk, vagy tinálatok,Szent, hogy igazat hazudok:Egy ember nagy csudát ért,Mig köhögött, mindig élt… – Csizmadia, György a neve,Egy malacra ki szert teve.A gazda is olyan gyim-gyom,Malaca is szinte lim-lom. Esteledik az idő,Hogy a malac a kondával haza jő.A gazdája kinn pipázik,A mikor bekarikázik.Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! Dühös lesz György majsztram erre,– Ne csufolódj, arra, erre!Ne csufolj, mert leütlek!Majd ezt tűröm tetüled! Másnap este ujra igy,Jön a malac és visít:– Gyuri, gyuri, gyuri!Szól a gazda: UgyíEbadta csak csúffá teszel,Vigyázz a mig szépen leszel. HarmadjáraHaragjábaElőkészit egy fokost,Mégpediglen takarost.S hogy malaca begyurizikNyakon üti, hogy felbukik. Bezzeg tudja már a rangot:– Gróf, gróf! – igy ád hörgő hangot.– Mit beszélsz?Mégis élsz?Nekem szólsz?Csufolódsz?Gróf az apád, de nem én!És kap ujra a szegény. Szegény malac végsőt rugja,Hogy a mórest végre tudja.– György, györgy, györgy, – nyöszörgi,Mig a párát kihörgi. – Na lásd adta disznaja, –Igy vergel rá gazdája,És röhög,És köhög:– Ha elébb is igy beszélgetsz,Én felőlem holtig élhetsz!
Volt egyszer egy gazdag ember,Annyi juha, mint a tenger,Mint az árviz, ujjuju!Számlálhatlan sok a juh. Gazdag ember gondol egyet:Pénzmagra szert hogyan tegyek?Hej számadó, szóm van kenddel,Annyi juhom mint a tenger,Mint az árviz ujjuju,Számlálhatlan sok a juh, –Gondoltam én mostan egyet,Pénzmagra szert hogyan tegyek?Kell nekem a juhok ára,Hajtsa kend el a vásárra. A vásárra juhász hajtja,Előttük egy folyó partja.Irdatlan nagy, – Tisza-DunaNem lehetne ija-fija, –A hid rajta nagyon keskeny,Nem fér a juh csak egyesben.Várjunk, mig át mennek renddel,S annyi a juh, mint a tenger!Mint az árviz! ujjuju!Számlálhatlan sok a juh!… – Hogyha egyig általérnek,Folytatom majd a mesémet.
Száll a, száll a, száll a sas,Nézi, nézi a farkas. – Jó vadászni, – mondja, mondja, –Jobb nem élni búba-gondba.Mert jó a csinyt elkövetni,Jobb a gondját el is vetni,Mert hát mit ér, hej, mit ér,A büntetés utólér.Hej, jó neked te sasmadár,Ha elrepülsz, rád ki talál?Szánj meg, szívem, szánj meg, szentem,Tanits meg repülni engem. Saskeselyü száll, leszáll:– Hiszen az csak rajtad áll.Megtanítlak ebb’ a nyomba,Kapaszkodj csak a farkomba. Sillom! – száll a, száll a sas,Farkán repül a farkas.Fel az égbe mint a szélvész,Lábuk alól a föld elvész. – Látod, farkas, még a földet?– Látom, látom.– Akkor megyünk följebb, följebb,Jó barátom.Fölfelé, csak fölfelé,Szem is káprázik belé. – Látod-e még, farkas?– Látom ám csak hallgass.Itt van az ég kapuja,Farkas feje fájula. – Látod még a földet?Nem látom én többet!– No hát akkor elereszthetsz,A leckébe belekezdhetsz. Száll a farkas, száll lefele,Nagy örömmel lefetyele.– Éljen, éljen, hej, tyuhaja,Farkasnak már kutyabaja.Nézzed, világ, hogy repülök.Megkeserüli a büröd. Itt van a föld előtte,A földön ül egy tőke,Szenes tőke, fekete,Csak ott marad fektibe. – Félre onnan, szenes tuskó,Agyonütlek, lusta fickó! –Szenes tőke nem mozdul,Farkas újra rámordul:– Félre, mondom, szenes fa,Agyonütlek, ebadta! –Szenes tőke csak hever,Farkas kiált még egyszer:– Félre, hamar félre,Mert nem hagylak élve! Szenes tőke ül nyugodtan,Farkas koma
Róka koma éhes hassalVadkörtefa alatt hasal.Hallgatja, hallgatjaBús gili (ebben az értelemben galamb – a szerk.) búgását,De még keserübbenÉh gyomra korgását.Hanem végre egyet gondolS felszól: Gili, ne dorombolj!Magam is dalolok ilyet,Vagy vígat fujj, vagy semilyet.Szól a gili síró szóval:– Beteg szegény feleségem,Nem szolgálhatok most jóval. – Beteg szegény? Hál’ istennek,Nagyon örülök én ennek.Hogyne örülnék, hogy tudom,Doktor vagyok, meggyógyítom!– Róka bátya, isten áldja,Kend a szegény jó barátja…– No csak semmi szószapora,Hanem hamar a dologra.– Hókusz-pókusz! – így a róka,Csupa móka a mondóka.Járja, fújja, súgja, búgja,Ravasz kutya ugyan tudja! Mikor aztán alig bírja,Komoly képpel csak kiszúrja:– Hol van az orvoslás díja?– Mit fizessek? semmim sincsen!– Ohó, az nem úgy megy, kincsem.Én sem kaptam ingyen,Én sem adom ingyen.A tudomány méregdrága,Ez viszen a másvilágra!Fizetésért mindent,Ingyen csak a bolond járja.– Jaj, nem tudok én fizetni,Fiaimnak sincs mit enni.– Hát dobd le egy fiad szentem,Vagy mindet megeszem menten.Ásó lábam fád kiássa,Fűrész farkam ki is vágja,Éles fogam csontjuk rágja. Mit csináljon szegény gili,Sírva-ríva csak leveti.Róka vígan elmegyen,Másnap ujra megjelen.S szívszakasztó búra,Gilit eszik ujra.Hármat sirat a gili már,Meghallja a szennyes agár. – Gili, gili, mi a bajod?– Oda vagyok, majd meghalok.Róka doktor fizetésül,Sorra megesz gyerekestül.Ásó lába fám kiássa,Fűrész farka le is vágja,Éles foga csontom rágja, –Három fiam élte bánja.
(Móc: Erdélyben a magyarok közé betelepült román ember. – a szerk.; forrás: WikiSzótár) Jó a ropogóPiri mogyoró.Mackó uram szereti,Bokrában felkeresi. Egy tenyere Tele vele, A másikkal Úgy csap bele.Meghámozza, lám, lám,És bekapja, hám! hám!Ha teleszed egy mancsot,Vígan eszi és csámcsog. Jó a ropogó Piri mogyoró.Nagyhajú móc keresi,Öblös zsákba beszedi. Bosszús, mérges, Sok a férges, Ritka a jó, Zsákba való.– Ej szentecském, mennybe lakó,Ki járkált itt annyi lopó?Én előlem aki szedi,Hogy a nyakát törd ki neki! – Jó a ropogó, Piri mogyoró?Egy marokkal adok neked,Elő ne híjd a szenteket! Szól nevetve Így a medve; Tele marka, Odatartja.Eltátja a száját ekce (íme, lám – a szerk.),A szegény móc s nyögi: Nyechce!Nem kell kérem nagyságos úr,S úgy elszalad, akár a nyúl.
Falánk farkas az akolba,Farsang farkán betekint.– Adjon isten, jó juhaim,Szép idő van odakint.Arany idő, süt a nap,Tavaszodik maholnap. Zöld a fű már a mezőn, – Vén kos, Öreg kos!Mért ültök bent éhezőn? Lett odabenn zúgás-búgás, – Vén kos Ám okos!Igy szól: Nálunk ez a szokás: Jobban, mint az üres hastól,Jobban félünk a farkastól,Pedig nincsen még nekünkSzerződéses jó ebünk, Ki tereljen sáron, vizen, Bútól, Búbajtól,Farkasfogtól megőrizzen. – Ugyan, ugyan! Hallja, hallja! A vén Mire kén,Ha nem búra, másnak bajra! Azt sem tudja jó após,Farkas azért harapós,Azért dühös a juhra,Mert a kutya az ura? ‘Sz farkas meg juh, juh meg farkas!Két jó testvér, összepászol!Ha a kutya, a gaz kutyaÖssze nem veszítné százszor! Ki mondja, hogy ez nem igaz?Hát nem mindig uszít a gaz?Csak egyszer is, hát valóbaCsak egyszer is voltunk jóba? Juhok! Itt a béke utja,El ne állja cudar kutya!…– Eddig ha egy lépést tettünk,Ha egy toppot közeledtünk, Nem ugatott? Nem üldözött?Élt-e a farkas juhok között?Félti a gaz kenyerét,Összeveszít minket elébb! Juhot, farkast, jó barátot,És úgy disputálja rátok:Ő tőle függ a juh-élet!Juhok! A pokolba vélek! … De ha ellenség is volnék,Hát hisz rendén nem az vón’ rég,Hogy épen kedvemre tesztek,Kibékítni igyekeztek!? S ez valami!Épen azzal bosszantani,Amiért haragszom rátok, –Hát kutyaőrt fogadnátok?Nos, tegyetek ahogy tetszik. Bár ellenség voltam eddig,Már ma itt
Perzsel a nap, meleg a nyár,Kinn a mezőn a disznónyáj.Vigan túrják fel a tallót,Soha jobb dolguk még nem vót. De csak felleg kerekedik,Nagy zivatar közeledik,Dörög az ég, eső meg jég,Mintha dézsából öntenék. Megrémült a disznók hada,Fényes délben vágtat haza.Mind rémülten karikázik,Az új ruha még elázik. Van visítás, van sivítás,Jaj iszonyú a megázás,Mig a falun végig érnek,Egyre kurrognak a vének: … „Hogyha én ezt tudtam vóna,Köpö-nyeget hoztam vóna!”Rásír a sok kis malac is!„Én is, én is, én is, én is!” Ugy berontnak a kapuba,Aki ott áll az utjokba,Köszönni sem ér rá nekik,Mint a semmit, ugy fellökik!
Hol volt; hol nem, túl azÓperenciáson,Élt egy gazdag ember,Kinek egy rakásonTyhuhaja! A buzája sok vala.Nem cserélne a királylyal,Egy egész asztalfiával.S ki a kulcslyukon befér,Rákapott a kis egér. Dühös lett a gazda:Ideállj, te macska!Az egeret elfogd,Mert rosszul lesz dolgod! Macska állott istrázsára,Jön az egér nemsokára.Macska rácsapja a karmát,S lecsippenti egér farkát. Cini-cini-zirr! Az egérke sír:Macska néni, adszi mán,Fityelótyám, farkincám. – Odadom, de nem ingyen,Hozzál tejet íziben. Szalad az egér, A tehénhez ér. Tehén, nekem tejet adj,Tejet adom macskának.Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám,– Adok ám, de nem ingyen,Hozzál szénát íziben. Szalad az egér, A kaszáshoz ér.Kaszás, nekem szénát szedj,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Cipót hozzál íziben. Szalad az egér, Gazdasszonyhoz ér.Asszony, nekem cipót hozz,Cipót viszem kaszáshoz.Kaszás nekem szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok én, de nem ingyen,Szalonnát hozz íziben. Szalad az egér, A disznóhoz ér. Disznó, adjál szalonnát,Asszony érte cipót ád,Kaszás érte szénát szed,Szénát adom tehénnek.Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok ám, de nem ingyen,Makkot hozzál íziben. Szalad az egér, A makkfához ér. Tölgyfa, makkot adj nekem,Hogy a disznóhoz vigyem.Adjon érte szalonnát,Asszony ezért cipót ád.Kaszás ezért szénát szed,Szénát adom tehénnek,Tehén érte tejet ad,Tejet adom macskának,Macska ideadja tánFityelótyám, farkincám.– Adok kicsiny egerem,Minden
Az volt egyszer bajos élet,Hogy a vizek kiszáradtak,A folyóból mind kötél lett,Patakokból csepümadzag,Fától-fáig, – hegytől-hegyigKifesziték egytől-egyig,S mint száritó kötelekreTeregették föl ezekreA tengerek lepedőit,Tavak, tócsák kis kendőit,Igy száríták, igy bizony,A sok vizet a napon. No, mit tegyen szegény galamb,Hát még a lúd, meg a réce!Összefognak, ők nem fognakSzomjan halni csak azért se,Elmennek ők világ végre,Mig inni nem kapnak végre. Réce, liba, kéz a kézben,Billeg-ballag az útfélen.Búgó galamb föntről kutat,Tavat, folyót, forrást kutat.Mennek, mennek világ végre.Hát a galamb igy szól végre. – Nem hal szomjan, aki jámbor,Hogyha viz nincs, van bor, van bor?No, megörül a kacsa:– Csak a csapra, csak csapra!A liba is rá vijjong:– I-i-gyu-unk, i-i-gyunk! S úton talált hordó bortCsapolták, mig benne volt.Addig örülgettenek,Végre be is csiptenek.Jókedvüknek nincs határa, –Ezért van az, hogy ha már maJókedvüknek jöttét látják,– Amit akkor – azt kiáltják.
Oh gyönyörű tavasz idő,Kizöldült az erdő-mező.Erdő-mező vigan ragyog,Szegény ember búsan motyog. – Ringyes-rongyos életem,Sok a bajom énnekem.Csak dolgozom, pedig való:Mihelyt dolog, mindjárt nem jó.Hát kinlódjék itt az ördög,Tartson ekét, hajtson ökröt.Biz én megyek, urizálok,Erdőn-berdőn kóricálok. Erdőn-berdőn sétála,Hát ihol, nagy a lárma.Bömbölés meg makogás,Sose látott ilyet más.Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal tülekedve. Szegény ember úgy kacag,Majd a szíve megszakad.Dühbe jön ám a medve,Igy kiált ráförmedve:– Veszetthordta embere,A mért rajtam nevetgetsz,Ebb’ a nyomba megeszlek,Szőröstül meg bőröstül,Két kis keszeg ökröstül. – Jaj, ne tedd azt, soha többet!Ki szántja fel a földemet.Jaj, megölne a nagy szégyen,Hogyha úgy maradna félben.– No jó, akkor várok estig,Vacsorára is jól esik,Ha a medve embert eszik. Oh szép idő, süt a nap,Szegény ember szántogat.Róka arra kerül-fordul:– Mit búsul kend olyan mordul? -Búsulok én, van okom,Túlélni sem is fogom.Ha te tudnád, a mit én,Halálfia vagyok én. – Mi a patvar, mi az eset?– Úrhatnámság belém esett.Sétálok az erdőben,Hát lárma van előttem,Bömbölés, meg makogás,Sose látott olyat más. Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal verekedve.Kacagtam egynagyot rája,Medve megesz vacsorára. – Bizzon csak rám minden bajt,Rendbe hozom én ezt majd,Hogyha nekem kend fizet:Egy kakast a hat tyukjával,A mit akar, azt tehet,Medve uram bundájával. Megigéri, hogyne, persze,Pedig alig van rá mersze.Az apjának se
Róka:Adjon isten, medve koma! Medve:Adjon isten, róka koma! Róka:Ej be begyes, ej be merész,Kelmed mindig csatára kész! Medve:Bizony nem is ajánlom,Hogy utamba találjonAkárki is akadni,Ha meg akar maradni,Bundájában, kedvében,Becses uri bőrében. Róka:No, no csinyján, medve koma! Medve:Brum, brum, rókát eszem, koma! Róka:Hiszen ilyen inci-finci,Ha kelmed csak meglegyinti,Rögtön kiadja a párát,De kend is megleli párját. Medve:Soha biz én, az a híjjom,Nincs ki velem párbajt víjjon. Róka:Hát az ember? Medve:Hisz én kenddelMajd elbánok, ha csúfol. Róka:Medve koma, kend szúrkol.Szájjal persze hősködik,S ha embert lát, megszökik. Medve:Tányértalpam,Lompos farkam,Hol egy ember, ide vele,Hogyha kedves az élete.… Ott jön egy pók két lábon,Az az ember, barátom? Róka:Ez nem ember, még csak lesz,Ne gyerekre, nagyra less. Medve:Itt jön egy sün, lába három.Ez az ember? alig várom. Róka:Ez nem ember, már csak vót,Alig birja a mankót. Medre:Irgum-burgum, mi ez már? Róka:Ez az ember! a huszár!…Isten áldjon medve koma!…(Elszalad; később találkozik a szaladó medvével)No, hogy izlett a lakoma? Medve:Cudarul, csak ne nevess.Paprikás volt a leves.Sose láttam olyan dögöt,Száz lépésről szembe köpött.Tilinkóján rám fütyöle,Most is cseng a fülem bele.Fényes nyelvét kirántotta,A szememet kápráztatta.Megberetvált, beste féreg,A májamban nőtt a méreg!Csak nem türöm, az ebadta!Kaptam magam, elszaladtam.Félre! Ne állj az utamba,Mert megeszlek ebb’ a nyomba’,Kinek van ma halni kedve’?Én vagyok a