Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Az ember a legerősebb (magyar népmese)

Az ember a legerősebb - magyar népmese - Mesélek Neked

Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve; csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszönt: – Jó reggelt, farkas koma. – Adjon isten, medve koma – fogadta búsan a farkas. – Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő! – Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér! – Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával? – Dehogy azzal; dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott. A medve nagyot kacagott. – Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? No, nekem a fél fogamra sem volna elég. Mondta a farkas: – Ne bízd el magad, medve koma. Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb állat a világon. Én tudom, mert én próbáltam. – Hogyhogy? – Hát úgy, hogy bementem a faluba, hátha akadna egy kis báránypecsenye. Az ám, csakhogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni. – Már én mégiscsak azt mondom – erősködött

Tovább a mesére

A burkus király lakodalma (Mikszáth Kálmán)

A burkus király lakodalma - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Tudjátok-e, hol van a hatalmas burkus-király országa? Keleten a kutyafejű tatárok országával határos, délen a szerecsen népek laknak, északon az Emberevő Törpék birodalmával szomszédos, nyugaton meg éppen az Óperenciás-tenger határolja. Hanem a burkusok fejedelme, az aztán az igazi hatalmas uralkodó. Ha megéhezik, színarany tányéron hozzák be neki szolgái a finom fokhagymás rostélyost. Ha éppen unatkozna, nem kell neki mást tennie, csak megpödörni csodálatos bajuszát és lám, azonnal jönnek az udvari zenészek és komédiások és elszórakoztatják őt. No, ilyen hatalmas uralkodó a burkusok királya. Egy szép napon gondokba merülve, lehorgasztott fejjel ült ez a hatalmas uralkodó színarany trónusán. – Mi bajod, uram királyom – kérdezték az őszszakállú tanácsadók. – Hej, ne is kérdezzétek, udvari bölcseim – felelte a király, – csodálatos álmom volt az éjjel. Azt álmodtam, hogy egy nagy erdőben járok és ott találok egy csodálatos forrást. Ennek a forrásnak a csobogása szebb volt a legszebb ezüstharang szavánál. És mikor belenéztem a forrás vizébe, ott láttam egy gyönyörű gyöngykagylót százszínben játszani. A gyönyörű gyöngykagyló belsejéből egy pirosruhás törpe kandikált ki és így szólt: „Menj, amíg a századik fához el nem érsz. Ott találsz egy kis házat, abban lakik a világ legszebb leánya. Az lesz a te feleséged és senki más.

Tovább a mesére

Rókafi és az automobil (Mikszáth Kálmán)

Rókafi és az autómobil - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Egy nagy lyúkban, az erdő szélénél lakott Róka koma feleségével, Róka anyóval és három kis gyermekével. Ezek a rókafiúk akkorák voltak csak, mint az öklöm. Szép vörös bundájuk volt nekik, mert hiszen a rókák már így születnek, ezzel a szép bundával. Ha sütött a nap és a sárga napsugarak átcsillantak az erdő fáinak levelei között, Róka koma kidugta orrát a lyúk bejáratánál, hogy kiszaglássza, nem jár-e puskás vadászember az erdőn. – Na, gyerekek, tiszta a levegő – mondta ilyenkor Róka koma, – ideje, hogy elmenjünk egy kis friss levegőt szívni már. Bujjatok ki a lyúkból, elmegyünk sétálni. Úgy is lett. Róka koma kezénfogva vezetgette az erdőben három kisgyermekét, a három vörösbundás Rókafit sétálni. Szépen sütött a nap, az egyik fa törzsén egy harkálymadár kopácsolt csőrével: – kip-kop, kip-kop. Az egyik ágról csillogó szemmel és folyton mozgó orrocskával leste Róka komáék sétaútját a nagyfülű mókus. – Hova, hova, Róka koma – szólt le az ágról a kíváncsi szarka. – Sétálni megyünk – felelte Róka koma apai büszkeséggel, – viszem sétálni fiaimat. – Csr, csrr – csörögte a szarka gúnyosan, – no, csak vigyázz, hogy ember ne kerüljön a ti utatokba, mert akkor ugyan ellátja majd a bajotokat. Hanem Róka koma óvatos

Tovább a mesére

A veres tehén (magyar népmese)

A-veres-tehen-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megsokallta ezt a nagy szeretetet, rá-rákiáltott, hogy: „Mit csikókodol utánam?” De ez sem használt semmit. Ferkó megfogta az anyja ruháját, s el nem eresztette volna, tán ha agyonütötték volna is. Egyszer beteg lett a királyné, Ferkó mindig ott virrasztott az ágya mellett, el nem lehetett onnan vinni se szép szóval, se fenyegetéssel, mikor pedig meghalt az anyja, a házban is alig tudták megtartani, mindig arra ment volna, amerre az anyját temették. Volt abban a városban egy özvegyasszony, annak volt három leánya, ezek mindig csalogatták Ferkót magukhoz, addig-addig csalogatták, hogy Ferkó megszerette őket, addig kérte az apját, hogy vegye el az özvegyasszonyt, hogy a király utoljára rálett és elvette. Hej, szegény Ferkó nem is gondolta volna, hogy az ő állapotja olyan hirtelen rosszra fordul, mert alighogy hazavitték a mostoháját, mindjárt másképp bánt vele, addig mindig tömte belé a legjobb ételeket, aztán meg a korpakenyeret is darabonként kéztől adta neki. A maga leányait tejbe-vajba fürösztötte, még a szélre se eresztette

Tovább a mesére

A medve meg a móc (Móricz Zsigmond)

A medve meg a móc - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

(Móc: Erdélyben a magyarok közé betelepült román ember. – a szerk.; forrás: WikiSzótár) Jó a ropogóPiri mogyoró.Mackó uram szereti,Bokrában felkeresi.      Egy tenyere      Tele vele,      A másikkal      Úgy csap bele.Meghámozza, lám, lám,És bekapja, hám! hám!Ha teleszed egy mancsot,Vígan eszi és csámcsog.       Jó a ropogó      Piri mogyoró.Nagyhajú móc keresi,Öblös zsákba beszedi.      Bosszús, mérges,      Sok a férges,      Ritka a jó,      Zsákba való.– Ej szentecském, mennybe lakó,Ki járkált itt annyi lopó?Én előlem aki szedi,Hogy a nyakát törd ki neki!       – Jó a ropogó,      Piri mogyoró?Egy marokkal adok neked,Elő ne híjd a szenteket!      Szól nevetve      Így a medve;      Tele marka,      Odatartja.Eltátja a száját ekce (íme, lám – a szerk.),A szegény móc s nyögi: Nyechce!Nem kell kérem nagyságos úr,S úgy elszalad, akár a nyúl.

Tovább a mesére

Többet ésszel, mint erővel (Móricz Zsigmond)

Többet ésszel, mint erővel - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Oh gyönyörű tavasz idő,Kizöldült az erdő-mező.Erdő-mező vigan ragyog,Szegény ember búsan motyog. – Ringyes-rongyos életem,Sok a bajom énnekem.Csak dolgozom, pedig való:Mihelyt dolog, mindjárt nem jó.Hát kinlódjék itt az ördög,Tartson ekét, hajtson ökröt.Biz én megyek, urizálok,Erdőn-berdőn kóricálok. Erdőn-berdőn sétála,Hát ihol, nagy a lárma.Bömbölés meg makogás,Sose látott ilyet más.Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal tülekedve. Szegény ember úgy kacag,Majd a szíve megszakad.Dühbe jön ám a medve,Igy kiált ráförmedve:– Veszetthordta embere,A mért rajtam nevetgetsz,Ebb’ a nyomba megeszlek,Szőröstül meg bőröstül,Két kis keszeg ökröstül. – Jaj, ne tedd azt, soha többet!Ki szántja fel a földemet.Jaj, megölne a nagy szégyen,Hogyha úgy maradna félben.– No jó, akkor várok estig,Vacsorára is jól esik,Ha a medve embert eszik. Oh szép idő, süt a nap,Szegény ember szántogat.Róka arra kerül-fordul:– Mit búsul kend olyan mordul? -Búsulok én, van okom,Túlélni sem is fogom.Ha te tudnád, a mit én,Halálfia vagyok én. – Mi a patvar, mi az eset?– Úrhatnámság belém esett.Sétálok az erdőben,Hát lárma van előttem,Bömbölés, meg makogás,Sose látott olyat más. Kopott bundás öreg medve,Egy kis nyullal verekedve.Kacagtam egynagyot rája,Medve megesz vacsorára. – Bizzon csak rám minden bajt,Rendbe hozom én ezt majd,Hogyha nekem kend fizet:Egy kakast a hat tyukjával,A mit akar, azt tehet,Medve uram bundájával. Megigéri, hogyne, persze,Pedig alig van rá mersze.Az apjának se

Tovább a mesére

Babszem Jankó (magyar népmese)

Babszem Jankó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Na, gyerekek, ki nem hallotta hírét Babszem Jankónak? Aki nem hallotta, idetartsa a fülét, mert ma este Babszem Jankóról mondok mesét… Volt, hol nem volt, az már bizonyos, hogy hetedhét országon túl (ha akarom, innét), volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hiszen csak az az egy ne lett volna! Mert akár hiszitek, akár nem, ez az egy akkora volt, mint egy babszem, de még egy makulamákszemmel sem nagyobb, s úgy is hívta minden lélek: Babszem Jankó. Hej! sokat búslakodott, epekedett a szegény ember, de még többet a felesége, hogy mi lesz Jankóból. Kendernövéskor múlt tizenhat esztendős, s csak akkora most is, mint amikor megszületett. Mert csak lesz, ahogy lesz, amíg ők élnek, de ki visel majd gondot erre a szetemnyi (csöppnyi – a szerk.) teremtésre azután? Elmegy a szegény ember egyszer szántóba, s magával viszi Jankót is. Amint szántnak, egyszerre csak omlani kezd a záporeső. A szegény ember félbehagyta a szántást, Jankó pedig az eső elől bebújt egy keserűlapi alá. De ahogy bebújt, az egyik ökör hátrafordul, s hamm! bekapja a keserűlapit Jankóval együtt. Keresik Jankót, mikor az eső elállott, mindenfelé, tűvé tesznek minden barázdát, minden hasadékot, kijött az egész

Tovább a mesére

Medve, róka, meg az ember (Móricz Zsigmond)

Medve, róka, meg az ember - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Róka:Adjon isten, medve koma! Medve:Adjon isten, róka koma! Róka:Ej be begyes, ej be merész,Kelmed mindig csatára kész! Medve:Bizony nem is ajánlom,Hogy utamba találjonAkárki is akadni,Ha meg akar maradni,Bundájában, kedvében,Becses uri bőrében. Róka:No, no csinyján, medve koma! Medve:Brum, brum, rókát eszem, koma! Róka:Hiszen ilyen inci-finci,Ha kelmed csak meglegyinti,Rögtön kiadja a párát,De kend is megleli párját. Medve:Soha biz én, az a híjjom,Nincs ki velem párbajt víjjon. Róka:Hát az ember? Medve:Hisz én kenddelMajd elbánok, ha csúfol. Róka:Medve koma, kend szúrkol.Szájjal persze hősködik,S ha embert lát, megszökik. Medve:Tányértalpam,Lompos farkam,Hol egy ember, ide vele,Hogyha kedves az élete.… Ott jön egy pók két lábon,Az az ember, barátom? Róka:Ez nem ember, még csak lesz,Ne gyerekre, nagyra less. Medve:Itt jön egy sün, lába három.Ez az ember? alig várom. Róka:Ez nem ember, már csak vót,Alig birja a mankót. Medre:Irgum-burgum, mi ez már? Róka:Ez az ember! a huszár!…Isten áldjon medve koma!…(Elszalad; később találkozik a szaladó medvével)No, hogy izlett a lakoma? Medve:Cudarul, csak ne nevess.Paprikás volt a leves.Sose láttam olyan dögöt,Száz lépésről szembe köpött.Tilinkóján rám fütyöle,Most is cseng a fülem bele.Fényes nyelvét kirántotta,A szememet kápráztatta.Megberetvált, beste féreg,A májamban nőtt a méreg!Csak nem türöm, az ebadta!Kaptam magam, elszaladtam.Félre! Ne állj az utamba,Mert megeszlek ebb’ a nyomba’,Kinek van ma halni kedve’?Én vagyok a

Tovább a mesére

Erős János (magyar népmese)

Erős János - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, hetedhét országon egy sánta arasszal innét, volt egy szegény asszony, s annak egy nagy mihaszna fia. Szőtt, font a szegény asszony éjjel-nappal, keze-lába meg nem állt a nagy, erős munkában, de az a kötélrántó (akasztófáravaló – a szerk.) nagy kamasz legény bezzeg nem csinált semmit, csak heverdegélt a porban reggeltől estig, s őrölgette a port egyik kezéből a másikba. Hej, búsult a szegény asszony, csakhogy föl nem vetette a nagy bánat s a keserűség. Mi lesz az egyetlen magzatjából, ha ő egyszer behunyta a szemét. Hiszen olyan gyámoltalan, olyan világ restje, hogy még a kész istenáldását sem akarja a szájához emelni. Egyszer azonban csak megszólal János, s kérdi az anyjától: – Édesanyám, mit kopácsolnak a szomszédnál olyan erősen? – Ott bizony, édes fiam, házat építnek az emberek, s azon kopácsolgatnak. Uccu neki! fölugrik János nagy serényen, hogy az édesanyjának szeme-szája tátva maradt az erős álmélkodástól, s azt mondta: – Megyek oda én is, édesanyám, hátha hasznomat vehetnék. Amikor a házépítőkhöz érne, hát ezek éppen akkor erőlködnek egy kilencöles szarufával,* de nem volt annyi lelkük is, istenük is, hogy fel tudják emelni. Összeüti János a tenyerét nagy álmélkodva, s odakiált: –

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page