Egyszer volt, hol nem volt, egy régi, öreg pajta sarkában élt egy kicsi, de nagyon bátor egér, akit Mikinek hívtak. Miki mindig kíváncsi volt, és sosem félt felfedezni a pajta minden zegét-zugát. Az egész pajta lakói ismerték Mikit, és tudták, hogy ha valami különös történik, akkor Miki biztosan az első, aki odamegy, hogy megnézze. Egy
Egyszer volt, hol nem volt, az egyik falu szélén élt Kajla, a kiskutya. Még olyan fiatal volt, hogy éppen csak megtanult járni. Azonban már egész nap azt figyelte, milyen mély és erőteljes hangon ugatnak az idősebb kutyák. Ő még nem tudott ugatni, és ez nagyon zavarta. Elhatározta hát, hogy megkéri Bodrit, a falu legidősebb és
Egy erdőben a földbefúrt apró lyukacskákban élt a fekete hangyák szorgos népe. Apró lyukacskákon, hosszú, pici földalatti folyosókon juthatott be az ember a fekete hangyák csodálatos földalatti palotájába. Voltak ebben a földalatti palotában nagy-nagy termek, melyeket padlótól egészen a mennyezetig színültig töltött meg a felhalmozott gabona, a finom kenyérmorzsa és mindenféle más táplálék, melyekkel a
Egyszer volt, hol nem volt, túl a nagy hegyeken egy kis falucskában élt egy szegény-szegény özvegyasszony egyetlen kisfiával, akit Péternek hívtak. Naphosszat kinn az erdőn szedegették a rőzsét, amit a szegény özvegyasszony a piacra vitt, ezzel kerestek pár garaskát. Egyszer egy ilyen rőzseszedés közben nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. A szegény özvegyasszony meghült az
Az erdőszélen, egy kis házban lakott egymagában a Vasorrú Bába. Nem ajánlom nektek, hogy ennek a kis háznak a közelébe merészkedjetek, majd én inkább elmesélem, hogy mennyi mindenféle csodálatos és félelmetes dolog van ebben a kis házikóban. A Vasorrú Bába kis házikójában éjjel-nappal nagy tűz pattog s a tűz fölött egy bűvös serpenyőben kotyvasztja a
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy király, s annak egy növendék fia. A király éppen azon járatta az eszét, hogy a fiát megházasítja, mikor a szomszéd ország királya erősen megsértette, s mit volt mit tenni, abbahagyta a fia házasságát, s rettentő nagy sereggel elindult a háborúba. Hanem
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét volt, volt egyszer egy szegény favágó ember. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere, még annál is szegényebb. Hajnaltól estélig vágta a fát az erdőben, de az ebédje s a vacsorája száraz kenyér volt s a bele. Hát egyszer, amint
Hol volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon messze, az Óperenciás-tenger innenső oldalán élt egyszer egy városban egy szegény özvegyasszony, egyetlen kisfiával, a szőkehajú, rózsásarcú Janival. Csendben és szűkösen éldegélt ez a szegény özvegyasszony és elégedett is lett volna sorsával, de volt egy nagy bánata. Mi is volt az, ami olyan nagy bánatot okozott
Egy városban élt egy szegény szabólegény, aki éjt-napot eggyétéve mindegyre csak rótta öltéseit a tűvel a finom szöveteken, egyre-másra csak készítgette a ruhákat. Tűjével olyan finoman és olyan aprókat tudott öltögetni, hogy híre elterjedt az egész városban, mindenki tudott a szegény szabólegény ügyességéről. Egy szép napon egy gazdag és előkelő úr kereste fel a szabólegényt;
A szegényember hajnalban fölkelt már és kapáját a válláravetve elindult a kukoricaföld felé. Tarisznyájában semmi más nem volt, mint kevés szalonna, meg egy darab kemény kenyér. Mire a nap fölkelt az égen, a szegényember nekilátott a kukorica megkapálásának. Szorgalmasan kapálgatott egészen délig, amikor a nap fejebúbjára sütött már. A szegényember nagyon elfáradt a kapálásban, melege
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl: volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek nem volt az égvilágán semmije, csak egy fia, s azt is Gyurkának hívták. No hiszen, volt a nevével baja szegény legénykének. A pajtásai mindig csúfolódtak vele: „Gyurka, kell-e
Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska
You cannot copy content of this page