Egyszer volt, hol nem volt, az egyik falu szélén élt Kajla, a kiskutya. Még olyan fiatal volt, hogy éppen csak megtanult járni. Azonban már egész nap azt figyelte, milyen mély és erőteljes hangon ugatnak az idősebb kutyák. Ő még nem tudott ugatni, és ez nagyon zavarta. Elhatározta hát, hogy megkéri Bodrit, a falu legidősebb és
Egy erdőben a földbefúrt apró lyukacskákban élt a fekete hangyák szorgos népe. Apró lyukacskákon, hosszú, pici földalatti folyosókon juthatott be az ember a fekete hangyák csodálatos földalatti palotájába. Voltak ebben a földalatti palotában nagy-nagy termek, melyeket padlótól egészen a mennyezetig színültig töltött meg a felhalmozott gabona, a finom kenyérmorzsa és mindenféle más táplálék, melyekkel a
Egyszer volt, hol nem volt, túl a nagy hegyeken egy kis falucskában élt egy szegény-szegény özvegyasszony egyetlen kisfiával, akit Péternek hívtak. Naphosszat kinn az erdőn szedegették a rőzsét, amit a szegény özvegyasszony a piacra vitt, ezzel kerestek pár garaskát. Egyszer egy ilyen rőzseszedés közben nagy pelyhekben hullani kezdett a hó. A szegény özvegyasszony meghült az
Az erdőszélen, egy kis házban lakott egymagában a Vasorrú Bába. Nem ajánlom nektek, hogy ennek a kis háznak a közelébe merészkedjetek, majd én inkább elmesélem, hogy mennyi mindenféle csodálatos és félelmetes dolog van ebben a kis házikóban. A Vasorrú Bába kis házikójában éjjel-nappal nagy tűz pattog s a tűz fölött egy bűvös serpenyőben kotyvasztja a
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innét, hetedhét országon túl, volt egyszer egy király, s annak egy növendék fia. A király éppen azon járatta az eszét, hogy a fiát megházasítja, mikor a szomszéd ország királya erősen megsértette, s mit volt mit tenni, abbahagyta a fia házasságát, s rettentő nagy sereggel elindult a háborúba. Hanem
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét volt, volt egyszer egy szegény favágó ember. De olyan szegény volt ez az ember, mint a templom egere, még annál is szegényebb. Hajnaltól estélig vágta a fát az erdőben, de az ebédje s a vacsorája száraz kenyér volt s a bele. Hát egyszer, amint
Hol volt, hol nem volt, nem is olyan nagyon messze, az Óperenciás-tenger innenső oldalán élt egyszer egy városban egy szegény özvegyasszony, egyetlen kisfiával, a szőkehajú, rózsásarcú Janival. Csendben és szűkösen éldegélt ez a szegény özvegyasszony és elégedett is lett volna sorsával, de volt egy nagy bánata. Mi is volt az, ami olyan nagy bánatot okozott
Egy városban élt egy szegény szabólegény, aki éjt-napot eggyétéve mindegyre csak rótta öltéseit a tűvel a finom szöveteken, egyre-másra csak készítgette a ruhákat. Tűjével olyan finoman és olyan aprókat tudott öltögetni, hogy híre elterjedt az egész városban, mindenki tudott a szegény szabólegény ügyességéről. Egy szép napon egy gazdag és előkelő úr kereste fel a szabólegényt;
A szegényember hajnalban fölkelt már és kapáját a válláravetve elindult a kukoricaföld felé. Tarisznyájában semmi más nem volt, mint kevés szalonna, meg egy darab kemény kenyér. Mire a nap fölkelt az égen, a szegényember nekilátott a kukorica megkapálásának. Szorgalmasan kapálgatott egészen délig, amikor a nap fejebúbjára sütött már. A szegényember nagyon elfáradt a kapálásban, melege
Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl: volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek nem volt az égvilágán semmije, csak egy fia, s azt is Gyurkának hívták. No hiszen, volt a nevével baja szegény legénykének. A pajtásai mindig csúfolódtak vele: „Gyurka, kell-e
Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska
A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya
You cannot copy content of this page