Mészáros Andrea 
Valahol a magas hegycsúcsok felett, ahol a felhők puha párnákként nyújtóznak az égen, élt három testvér, a Böjti Szelek. Márciusi, a legidősebb, erős és határozott volt, Szellőcske, a középső, játékos és fürge, míg a legkisebb, Lágyka, finom érintésével simogatta a világot. Minden évben, amikor a tél már elfáradt, de a tavasz még nem érkezett meg
A ház mélyén, a régi padlódeszkák alatt, egy aprócska lépcső vezetett lefelé, ahol a házimanók éltek. Ezek a szorgalmas kis lények egész évben figyelték a ház lakóit, gondoskodtak a meghibásodott dolgok apró javításáról, és titokban segítettek rendet tartani. De az év legnagyobb munkája mindig a tavaszi nagytakarítás volt! Minden tavasszal, amikor az első meleg napsugarak
A Tölgyerdő lakói minden évben izgatottan készültek a tavaszi farsangi bálra. Az erdei tisztáson ilyenkor tarka lampionok világítottak, és az állatok vidám jelmezekbe bújtak. A mókusok bohócnak öltöztek, a sünök apró koronát viseltek, és még a bagoly is színes palástot terített a vállára. De az idei bál veszélybe került…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban élt egy bohóc, akit mindenki csak Bohóc Bercinek hívott. Berci híres volt arról, hogy mindig hatalmas piros orrot viselt, csíkos nadrágot hordott, és olyan cipője volt, amiben minden lépése után egy halk nyikorgó hang hallatszott.
Manóföldjén minden évben hatalmas farsangi mulatságot rendeztek, ahol a manók beöltöztek, tréfálkoztak, és finomabbnál finomabb süteményeket majszoltak. A legnagyobb izgalom azonban mindig a jelmezverseny körül forgott, mert a győztes jutalma egy egész évre szóló aranycsillogás-díj volt, amivel bármikor ragyogóvá varázsolhatta a cipőjét, sapkáját vagy akár az orrát is.
Egyszer volt, hol nem volt, egy kisváros szélén állt egy takaros házikó, ahol egy Peti nevű kisfiú élt. Peti rajongott a lovagokért és a bátor királyfikért, akik legyőzik a sárkányokat és megmentik a birodalmat. Éppen ezért, amikor az óvodában bejelentették a farsangi mulatságot, egyetlen kívánsága volt: királyfinak öltözni.
A farsang napján az iskola tornaterme igazi varázslatos hely lett. Lufik, papírszalagok és színes lampionok lógtak mindenhol, a büfében pedig annyi fánk sorakozott, hogy egy kisebb falu is jóllakhatott volna vele. A gyerekek mindenféle jelmezben sürögtek-forogtak, de a legnagyobb meglepetés az volt, hogy az osztályból öten is boszorkánynak öltöztek.
Egyszer volt, hol nem volt, az erdő mélyén, ahol a fák lombjai meséket suttogtak a szélnek, egy különleges eseményre készültek az állatok. A tél lassan búcsúzott, és ez csak egyet jelenthetett: eljött a farsangi bál ideje.
A Napsugár Óvodában minden évben nagy izgalommal várták a farsangi mulatságot. A gyerekek hetek óta tervezgették, milyen jelmezbe bújnak, és az óvó nénik is sürögtek-forogtak, hogy minden tökéletes legyen a nagy napra.
A havas mező közepén állt egy hóember, akit a falusi gyerekek építettek egy hideg téli délutánon. Pelyhes Palkónak nevezték el, mert a hópelyhek mindig kedvesen megültek a sapkáján.
Valahol egy napsütötte erdő mélyén, ahol a fák ágaiban a madarak dalolnak, és a patak vize vidáman csörgedezik, egy kis sün, egy nyuszi és egy rigó izgatottan várták a tavaszt.
Egyszer volt, hol nem volt, az erdő mélyén, egy barátságos kis barlangban éldegélt Medve Misi. Nagyon szerette a mézet, a málnaillatú nyári reggeleket, és a hatalmas levélkupacban való hancúrozást. De amikor beköszöntött a tél, bebújt a barlangjába, és hosszú téli álomba merült, ahogyan minden rendes medvéhez illik.