Egyszer volt, hol nem volt, egy gyönyörű zöld bambuszerdő közepén élt egy kedves, pici panda maci, akit Panda Palkónak hívtak. Palkó szerette a nyugodt, békés életét az erdőben, ahol mindennap friss bambuszleveleket rágcsált, és a szellő lágyan simogatta fekete-fehér bundáját. Egy nap azonban valami különös történt. Ahogy Palkó a kedvenc bambuszfái között sétált, furcsa neszekre
Egyszer régen, a Kerek Erdő mélyén élt egy kedves, kis nyuszi, akit Pöttömnek hívtak. Pöttöm imádta az erdőt, ahol barátai, a madarak, mókusok és sünik éltek. A napok mindig izgalmasak voltak, tele játékkal és kalanddal. De amikor leszállt az este, és a hold fényesen világított a fák között, mindenki lassan álomba merült – kivéve Pöttömöt.
Úgy döntött a vándorpatkány véget ért a kóborlás. Talán kint a város szélén akad neki is lakás. Nem jó ez a vándorélet soha nincsen nyugalom. A csatornák partja helyett biztosabb lesz egy alom. Elege lett a városból nagyon nagy a forgalom, még a végén elgázolják nem kell neki izgalom. Ki is ment a város szélre
Apró sikló kis tó partján, édesanyját kérdezi. A cinegének van cipője, akkor hát miért nincs neki? Anyukája kedvesen néz, halk is az ő válasza. – Kis cipő birtokosának szükség lenne lábakra. – Siklók vagyunk nincsen lábunk így teremtett az Isten. A sikláshoz nem kell a láb sem a réten, sem vízben. Édesanyja csendes szava dacolt
Tengermélyi kis barlangban élt egy furcsa kis lakó. Nincsen neki pedigréje, neve annyi csak, Janó. Janó nem más csak egy homár, egy pár lábán ollóval. Nem kell neki kés és villa, elbánik a gombóccal. Egyszer aztán nagyot gondolt itt hagyja a tengermélyt. Tenger ura nem gazdája, nem is kér rá engedélyt. A nagy kaland előtt
Bot Elemér a botsáska csámcsogott egy levélen, egész nap csak táplálkozik más sem jár a fejében. Az alakja mégis slankos nem nő meg a potroha, sohasem evett süteményt nem volt olyan ostoba. Mert, ha sokat evett volna, megnőne a sonkája. Úgy nézne ki, mint egy fatörzs nem lenne bot formája. Hogy rejtőzne el egy lombon?
Strandolni ment Pál a szöcske,megunta a színét.Az, hogy csak a tóra mehetnem veszi el kedvét. Pedig abban halak élneknéha szöcskét esznek,ezért keltik a rovarokrossz hírét a helynek. Nem törődve intelemmelstrandra vágyott Pálunk.–Az a lényeg – dünnyögte Pál– barna lesz a vállunk. A tó partján egyedül voltüres volt a strand ma,furcsállotta ezt a dolgotfelnézett a napra.
Dzsungel mélyén hűs fák alatt puffogott a vipera: – Megint zajong a sok állat. Unja ezt állatira. Ő mindig éjjel vadászik, nappal pihenni szeret. Mikor szemeit lehunyja nem bírja a neszeket. – Itt is hagyom én a dzsungelt, elmegyek én messzire. Sokat nem is tétovázott el is indult izibe. Nemsokára meglátta a nagy sivatag peremét,
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy szavanna, ahol rengeteg állat élt együtt örök barátságban, békességben és boldogságban Lio, az oroszlánkirály uralma alatt. Mindenki boldog volt, mert Lio jó királyuk volt. Itt élt Zara, a hosszú nyakú zsiráf; Zira, a viziló, aki nagyon szeretett fürdeni; Kundo, a csíkos zebra és Oli, a
Túl a hegyen, túl a réten,
erdő szélen, falu végen,
kis háznak tágas udvara,
ott élet a három kiskutya.
Távol a város zajától,
Berci, Benedek és Bátor.
Ragyogó nyári reggel volt. A napsugár meleg fénnyel hatolt át a zöld erdő lombkoronái között. A fákról az erdei madarak dallamos csivitelése hallatszott. Az apró, színpompás virágok körül gyönyörű pillangók lebegtek.
Élt valahol a városi állatkertben egy nagyon aranyos kis őzike. Gondozója születésétől fogva törődött vele és gondozta…
You cannot copy content of this page