A Halloween (Aune Mylläri)
Sebesen peregtek október utolsó napjai, rohamosan közeledett a Halloween. A karácsony mellett ez volt a gyerekek kedvenc ünnepe, hiszen ilyenkor rengeteget lehetett bolondozni…
Aune Mylläri
A szörnyeteg (Molnárné Petrovszki Ágnes)
Zöld Lomb Iskola 3. rész Egy október végi napon hatalmas, félelmetes lény tűnt fel a Páfrányos Erdőben. Gamba pillantotta meg elsőként, és ijedtében kis híján lebucskázott az ágról, amelyen addig békésen gubbasztott. – Magasságos Borókatündér! Ez meg miféle szörnyeteg? Csak nem a rettegett Korkó? – futott át az agyán a rémisztő gondolat. – Azonnal szólnom kell a többieknek! Összeszedte minden bátorságát, és szárnyra kelt. – Jaj, remélem, nem tud repülni! – jutott eszébe menet közben. Visszanézett, és bár nem látott senkit, egyfolytában a háta mögé leskelt. Sikerült is kis híján belefejelnie a vele szemben érkező Sűlyke begyébe. – Hóha! – kiáltott rá a fiú. – Mit művelsz, Gamba? Nézz már a csőröd elé! Szegény Gambát néhány rövid percen belül másodszor érte trauma. Ezúttal meg is szédült, és zuhanni kezdett. Sűlykének kellett elkapnia és egy közeli fa ágára ültetnie. – Mi van veled? Úgy festesz, mint aki szellemet látott. – Szö… szö… szö… – pihegte Gamba. – No, ettől nem lettem okosabb! – türelmetlenkedett Sűlyke. Nem aggódott különösebben, hiszen barátja minden apróságtól megrémült. – Egy szörnyeteg! – nyögte ki nagy nehezen Gamba, majd amikor többé-kevésbé magához tért, elmesélte, milyen rémséget pillantott meg az erdő szélén. – Még az is lehet, hogy
Hirdetés
A nyomozás (Molnárné Petrovszki Ágnes)
Zöld Lomb Iskola 2. rész Telt-múlt az idő, már október második hetét mutatta a naptár. A Zöld Lomb Iskola harmadik osztályában Zike néni minden hétfőn új oldalra lapozott, a gyerekek pedig elgyönyörködtek a szépséges képben, amely a hét napjai mellett díszelgett. Igaz, nem hatott rájuk az újdonság erejével, hiszen szünetekben gyakran belekukkantottak a következő oldalakba. Jó móka volt: egymást lökdösve, viháncolva lapozgatták, számolgatták, mennyi idő van még halloweenig, karácsonyig… Kedden tesi volt az utolsó óra. Ragyogóan sütött a nap, ezért az udvaron került rá sor. Egy kis átmozgatás, bemelegítés után atlétika következett. Távolugrásban Szökkencs verhetetlen volt, a futást pedig szinte mindig Nyulcsa nyerte, de azért jutott babér a többieknek is. Jóformán minden számnak más favoritja volt, és akkor nem beszéltünk még a tornáról, úszásról, labdajátékokról… Zike néni sem a pálya széléről figyelte őket, hanem aktívan részt vett minden tevékenységben, az új gyakorlatokat mindig ő mutatta be. Annak idején Nyula bácsinak, a recsegő-ropogó ízületeivel, bizony már nem ment olyan kecsesen, mint az ifjú Zike néninek. Az sem volt ritka, hogy a nagy igyekezetben fenékre tottyant. Olyankor hahotázva feltápászkodott, nemegyszer a kis nebulói segítségével. Szerencsére, ahogy ő mondta, vasból voltak a csontjai, sosem esett baja. Az utolsó negyedórában a gyerekek dönthették el,
A fogalmazás (Molnárné Petrovszki Ágnes)
Zöld Lomb Iskola 1. rész Beköszöntött az ősz, megkezdődött az új tanév az erdei Zöld Lomb Iskolában. Nagy volt az izgalom a harmadik osztályosok körében, hiszen tudták, hogy idén új tanító néni érkezik. Fejüket összedugva találgatták, milyen lehet: kedves, szigorú? Esetleg olyan, mint Cinca néni, akitől már harminc éve rettegnek a diákok? Pedig aprócska termetű, és még csak a hangját sem emelte fel sosem, fekete gombszemének szúrós pillantására, bajsza rosszalló rezdülésére mégis meghunyászkodnak a legneveletlenebb nebulók is. Kisvártatva belépett a terembe hosszú, vékony lábain egy kecses, fiatal hölgy. – Jó reggelt kívánok! Zike néni vagyok. Ezentúl én foglak tanítani benneteket – nézett körbe mosolyogva. – Nyula bácsi már nagyon sok szépet mesélt rólatok. A gyerekek kicsit megnyugodtak szeretett tanító bácsijuk említésére. Annak idején ő várta az osztályterem ajtajában a félénk kis elsősöket, és két éven át rengeteget tanultak tőle. Nem csupán a tananyagot adta át nekik, hanem az iskola, a tanulás szeretetét is. Olyan csillogó szemmel, huncut mosollyal nézett rájuk, és olyan érdekesen, lelkesen tudott beszélni a legunalmasabb dolgokról is, hogy ritkán kalandozott el a figyelmük, csak úgy szívták magukba a tudást. Nagyon szomorúak voltak, amikor el kellett válniuk tőle. Még Nyula bácsi ég felé nyújtózó fülei is lekonyultak, miközben