A tavaszi rét még ébredezett. A fűszálak harmattól csillogtak, a virágok bimbói lassan nyíltak, és a szél lágyan simította végig az alvó mezőt. Egy apró kis hernyó, Zsömi, egy levél alól kandikált ki.
Egész télen ott pihent, egy biztonságos gubóba burkolózva, és most végre elérkezett az idő, hogy megtudja, milyen is a világ odakint.
Egy finom reccsenés hallatszott, ahogy a gubója megrepedt, és Zsömi lassan kibújt belőle. Megmozgatta új, csodaszép szárnyait, amelyeket még sosem látott. A nap első sugara rásütött, és ő meglepődve nézte, hogyan szikráznak a színei a fényben.
– Mi történt velem? – csodálkozott. – Nem vagyok már hernyó?
Ekkor egy kis méhecske zümmögött mellé, és vidáman körberepülte.
– Hát persze, hogy nem! – nevetett a méhecske. – Te vagy az első pillangó ezen a réten! A tavasz hírnöke lettél!
Zsömi meghökkent. Eddig csak kúszni-mászni tudott, de most valami különleges érzés töltötte el. Szárnyait óvatosan megrebbentette, és érezte, ahogy a szél gyengéden alátámasztja.
– Próbálj meg repülni! – bíztatta a méhecske.
Zsömi vett egy mély levegőt, és óvatosan elrugaszkodott a levéltől. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha leesne, de aztán a szárnyai kitárultak, és könnyedén suhant a levegőben.
– Sikerült! – kacagott boldogan. – Valóban pillangó lettem!
A rét lakói csodálattal nézték az első pillangót, aki szárnyalva hirdette a tavasz érkezését. A virágok kinyíltak alatta, a madarak csiviteltek, és a nap fénye egyre melegebben cirógatta a földet.
Zsömi már nem volt az a kis hernyó, aki valaha lassan mászott a leveleken. Most szabad volt, boldog volt, és ő lett a rét első pillangója – a tavasz üdvözlője.
A változás néha ijesztő, de ha bátran szembenézünk vele, olyan csodák történhetnek, amelyekről álmodni sem mertünk.
