Réges-régen, amikor még nem volt minden faluban iskola, a diákoknak különösen nagy szerepük volt abban, hogy a gyerekek tanulni járjanak. Március 12-én, Gergely-napján, a diákok házról házra jártak, hogy játékos énekekkel, vidám tréfákkal hívogassák a kisebbeket az iskolába. Ezt a szokást hívták Gergely-járásnak.
Egy nap a kis Máté, aki épp hogy elérte a hatéves kort, izgatottan figyelte, ahogy a nagyobb fiúk és lányok közeledtek a falu főutcáján. Vidám énekük messzire hallatszott:
„Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak,
haj, haj, haj!
Mi is ma kedvében,
járunk öltözetben,
haj, haj, haj!”
Máté kíváncsian bújt ki a kapun, és ámulva nézte a nagyobbakat. Fejükön papírból készült süvegek díszelegtek, kezükben fakardok és vidám szalagok lengtek, ahogy meneteltek.
– Kik vagytok ti? – kérdezte félénken.
A csapat vezetője, egy idősebb fiú, Áron, mosolyogva előlépett.
– Mi vagyunk az iskolások! Ma van Gergely-nap, és eljöttünk, hogy meghívjunk téged is a tudás birodalmába! – mondta ünnepélyesen.
Máté szeme felcsillant.
– És mit tanul az, aki iskolás lesz?
A lányok egyike, Zsófi, kacagva felelt:
– A betűket, hogy majd meséket olvashass! A számokat, hogy mindig pontosan tudd, hány palacsintát ettél meg! És a világ csodáit, hogy soha ne légy tudatlan!
Máté lelkes lett, és izgatottan nézett az édesanyjára, aki büszkén bólintott.
– Akkor én is megyek!
A nagyobb diákok vidám énekkel vezették el az új iskolásokat, és az egész faluban örömünnep volt. A házak előtt a szülők diót, almát és mézeskalácsot adtak a diákoknak jutalmul, amiért a tudás szeretetét hirdették.
Így történt, hogy Máté is iskolás lett, és azóta minden évben részt vett a Gergely-járásban, hogy más gyerekeket is meghívjon a tanulás világába.
A tudás kincset ér, és a tanulás nemcsak kötelesség, hanem izgalmas kaland is!
