Magasan, a Fenyvesek Hegyláncának küszöbén, ahol az ég alját már ezüstösen szövi a csillagfény és csak a baglyok szállnak hangtalanul, ott, egy eldugott tisztáson rejtőzött az a különleges virág, amit az emberek holdvirágnak neveztek. Mert ez a virág nem hajolt meg a nap sugarai előtt, nem tárta ki szirmait a reggelnek, csakis éjfélkor nyílt ki,
Esti fény derengett az ablakon keresztül, a város álmosan pislogott odakint. A kislány, Lilla, már betakarózva feküdt az ágyában, kezében szorongatva kis, szürke plüssmackóját, Bundit. Ő volt a legjobb barátja, akinek mindent elmesélt: az óvodában történt dolgokat, a titkos kívánságait, és persze a félelmeit is. Bundi bundája egy kicsit már kopott volt, de szemeiben még
A kis Kökényfalva határában, ahol a rét puha gyapjúszőnyegként terült szét a dombok lábánál, a fűszálak között százféle illatú virág bólogatott a nyári szellő ütemére. Minden este, napnyugta után, amikor az ég alját málnaszínű festékkel mázolta be a lemenő nap, egy különös dolog történt a rét felett. Hosszú, szőttes kötélből és selymes fényt sugárzó fából
Lili a nyugati égbolt szélén élt, ahol a nap sugarai aranykaréjként simultak a horizontra, s a szél olyan puhán simogatta a dombokat, mint egy gyapjúkendő. Ő azonban nem volt más, mint egy hóbortos kis felhő, habos-babos és kerekded, mint egy mézeskalácsba mártott vattacukor. Lili más, mint a többiek: nem dörgött, nem záporozott, nem hozott vihart
Egyszer volt, hol nem volt, a csillagokkal teli éjszakák földjén élt egy kisfiú, akit Arinnek hívtak. Arin nem volt szokványos kisfiú; ő volt a csillagmező pásztora. Esteledett, és a nap utolsó fényei eltűntek a horizont mögött, amikor Arin elindult, hogy megigazítsa az éj ragyogó gyümölcseit. A falucskája ugyan csodálatos volt nappal, de az éjszakai csillagok
A nyár első igazi forró napján, amikor a kánikula – vagyis a perzselő hőség – első lélegzete végigsiklik a tájon, a tó még alig hallhatóan szuszog a párás hajnalban. A víz felett lebegő harmatpára a hideg éjszakai levegő és a meleg reggeli napsugár találkozásából születik, de alighogy a Nap előbújik, elillan, mintha sosem létezett volna.
Egy kicsi, puha felhő mögött éldegélt egy aprócska csillag. Nem volt nagyobb egy macskabajusznál, és olyan halványan ragyogott, mint amikor a Hold selymes fénye átszűrődik a függönyön. Mégis, ez a kis csillag minden este útra kelt, hogy segítsen az álomba merülő gyerekeknek elcsendesedni. Minden este, amikor a Nap elbújt a domb mögé, a kis csillag
Egyszer volt, hol nem volt, egy aprócska faluban élt egy öregember, akit mindenki csak Fagyos Mihálynak hívott. Mihály zord és magányos volt; szíve keményebb, mint a legvastagabb téli jég. Az emberek elkerülték, mert úgy hitték, hogy a hidegszívű öregember képtelen a szeretetre és örömre. Mihály napjait egyedül töltötte, a kandalló tüze mellett ült, és az
Egyszer volt, hol nem volt, egy hegyekkel körülölelt kicsiny faluban élt egy kislány, Emma, akit mindenki szeretett a vidámságáért és élénk képzeletéért. Emma különösen izgatott volt az újév estéjén, mert nagymamája elmesélte neki, hogy az első álom, amit az újév hajnalán látunk, megjósolja a következő év legnagyobb boldogságát. – De mi van, ha semmiről sem
Egyszer régen, a Kerek Erdő mélyén élt egy kedves, kis nyuszi, akit Pöttömnek hívtak. Pöttöm imádta az erdőt, ahol barátai, a madarak, mókusok és sünik éltek. A napok mindig izgalmasak voltak, tele játékkal és kalanddal. De amikor leszállt az este, és a hold fényesen világított a fák között, mindenki lassan álomba merült – kivéve Pöttömöt.
Volt valahol a messzi városban egy játszótér. Sok játék található a játszótéren, hinta, csúszda, motor, mérleghinta. A hintában anyuka és kislánya hintázott…
Egy szer volt, hol nem volt, a messzi hegyek között egy kis falu, ahol minden évben, december 1-jén különös dolog történt. A falu lakói ezt a napot A téli varázslat napjának nevezték…