Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Hirdetés
Hirdetés

A szörnyeteg (Molnárné Petrovszki Ágnes)

A szörnyeteg - Zöld Lomb Iskola 3. rész - Molnárné Petrovszki Ágnes - Mesélek Neked

Zöld Lomb Iskola 3. rész Egy október végi napon hatalmas, félelmetes lény tűnt fel a Páfrányos Erdőben. Gamba pillantotta meg elsőként, és ijedtében kis híján lebucskázott az ágról, amelyen addig békésen gubbasztott. – Magasságos Borókatündér! Ez meg miféle szörnyeteg? Csak nem a rettegett Korkó? – futott át az agyán a rémisztő gondolat. – Azonnal szólnom kell a többieknek! Összeszedte minden bátorságát, és szárnyra kelt. – Jaj, remélem, nem tud repülni! – jutott eszébe menet közben. Visszanézett, és bár nem látott senkit, egyfolytában a háta mögé leskelt. Sikerült is kis híján belefejelnie a vele szemben érkező Sűlyke begyébe. – Hóha! – kiáltott rá a fiú. – Mit művelsz, Gamba? Nézz már a csőröd elé! Szegény Gambát néhány rövid percen belül másodszor érte trauma. Ezúttal meg is szédült, és zuhanni kezdett. Sűlykének kellett elkapnia és egy közeli fa ágára ültetnie. – Mi van veled? Úgy festesz, mint aki szellemet látott. – Szö… szö… szö… – pihegte Gamba. – No, ettől nem lettem okosabb! – türelmetlenkedett Sűlyke. Nem aggódott különösebben, hiszen barátja minden apróságtól  megrémült. – Egy szörnyeteg! – nyögte ki nagy nehezen Gamba, majd amikor többé-kevésbé magához tért, elmesélte, milyen rémséget pillantott meg az erdő szélén. – Még az is lehet, hogy

Tovább a mesére

Kicsi Tacsi kalandjai – Madáretetés (Farkas Barbara)

Madáretetés - Kicsi Tacsi Kalandjai - Farkas Barbara - Mesélek Neked

Megmaradt egy darabka kenyér a Tacsiházban, ami annyira száraz volt már, hogy Anya Tacsi ki akarta dobni. De Kicsi Tacsinak jobb ötlete támadt: – Menjünk el a Nagyfolyóhoz és adjuk a vadkacsáknak! Anya Tacsi beleegyezően vakkantott egyet a kicsinyének: – Vau! Induljunk! Biztos örülnek a vízimadarak minden ennivalónak ebben a nagy hidegben! Anya Tacsi kis kockákra vagdosta, majd a zöld kosárkájába tette a száraz kenyeret. Tél lévén, jó melegen felöltöztek, és elindultak a Nagyfolyóhoz. Apa Tacsi is velük tartott, udvariasan vitte Anya Tacsi zöld kosárkáját, benne a madaraknak szánt kenyérdarabkákkal. A vadkacsák hápogását már messziről hallani lehetett. Kicsi Tacsi vidáman ugrándozott feléjük. Mikor odaértek a vízpartra, a vadkacsák azonnal köréjük sereglettek. Apa Tacsi elővett egy kenyérdarabot a kosárkából és a kicsinyének adta. Kicsi Tacsi épp lendítette a mancsát, hogy odadobja a kenyeret a madaraknak, amikor megszólalt az egyik színes tollú, öreg vadkacsa: – Kérlek, ne etessetek bennünket semmivel, találunk mi magunknak elég eleséget itt! Kicsi Tacsi és a szülei nagyon meglepődtek ezen. – Akkor kinek adjuk a kenyérdarabokat? – kérdezte Apa Tacsi a vadkacsákat. – Kérdezzétek meg a Hódtól! Ő mindent tud az állatokról. Itt lakik nem messze, a Hódvárban. – mutatta szárnyával az irányt az öreg vadkacsa. Így hát

Tovább a mesére

A kutyák és a macskák is lehetnek barátok

A kutyák és a macskák is lehetnek barátok - Mesélek Neked - 2

Egyszer volt, hol nem volt, a kerekerdő mélyén állt egy kis házikó, ahol két gyönyörű szép kislány élt: Gréta és Linda. Ők testvérek voltak, nagyon szerették egymást. Volt két cicájuk, Szultán és Guilbert. Ez a két macska nagyon kis rosszcsont volt. Szerettek mindig oda felmászni, ahová nem szabadott, és mindig oda elbújni, ahol nem találta meg őket senki. De nagyon szerették ám az egereket is! Ezért egyben jó cicák is voltak, mert mindig fogtak egeret. Egyszer csak Gréta is Linda nagyon szeretett volna kiskutyákat. Telt, múlt az idő, eltelt egy év is, mire kaptak két kiskutyát. Azért kellett ilyen sokáig várniuk, mert  Linda még pici volt és fel kellett nőnie egy picit, hogy ne féljen a kutyusoktól. De aztán ez a két kutya – akik hozzájuk érkeztek – szintén rosszcsontnak bizonyultak. Elnevezték őket Borzinak és Tappancsnak. Hogy miért kapták ezt a nevet? Elárulom neked. Borzi úgy nézett ki, mint egy borzas fekete bárány. Csodás fényes, fekete szőre aranyosan göndörödött. Tappancsnak szintén fénylő fekete szőre volt, viszont az ő tappancsánál egy kis fehér folt jelent meg, ezért olyan volt, mintha cipő lenne rajta. Így lett hát a nevűk Borzi és Tappancs. De, hogy szavamat ne feledjem, amikor odaköltözött ez a két

Tovább a mesére

Kajla kutyus ugatni tanul

Kajla kutyus ugatni tanul - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, az egyik falu szélén élt Kajla, a kiskutya. Még olyan fiatal volt, hogy éppen csak megtanult járni. Azonban már egész nap azt figyelte, milyen mély és erőteljes hangon ugatnak az idősebb kutyák. Ő még nem tudott ugatni, és ez nagyon zavarta. Elhatározta hát, hogy megkéri Bodrit, a falu legidősebb és legelismertebb kutyáját, tanítsa meg őt az igazi, tekintélyt parancsoló ugatásra. Nem kellett sokáig várnia, Bodri ugyanis éppen arra sétált. Kajla pedig ahogy meglátta, odaszaladt hozzá, és megkérdezte: – Megtanítasz engem ugatni? – Ó, kis Kajla! Ráérsz te még arra! Menj inkább, és játssz a testvéreiddel! – válaszolta a hatalmas méretűre nőtt kutya. – De én nem játszani szeretnék, hanem ugatni, mint te. Úgy, hogy az összes macska messze szaladjon, amikor meghallja a hangom – erősködött Kajla. – Na, jó – egyezett bele Bodri. Végülis van egy kis időm. Na, ide figyelj! Mondd azt, hogy „vau, vau”! – Víáú – kiabálta éles, fülsüketítő hangon Kajla. – Valóban van még mit tanulnod, de sebaj. Meglátod, napról napra ügyesebb leszel. Ahogyan egyre nagyobb leszel, úgy lesz a hangod is mélyebb. Na, mondd még egyszer: „vau”! – Vaúúúúúúú – kiabálta már szinte helyesen, de még mindig nagyon éles hangon

Tovább a mesére

Hirdetés

A burkus király lakodalma (Mikszáth Kálmán)

A burkus király lakodalma - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Tudjátok-e, hol van a hatalmas burkus-király országa? Keleten a kutyafejű tatárok országával határos, délen a szerecsen népek laknak, északon az Emberevő Törpék birodalmával szomszédos, nyugaton meg éppen az Óperenciás-tenger határolja. Hanem a burkusok fejedelme, az aztán az igazi hatalmas uralkodó. Ha megéhezik, színarany tányéron hozzák be neki szolgái a finom fokhagymás rostélyost. Ha éppen unatkozna, nem kell neki mást tennie, csak megpödörni csodálatos bajuszát és lám, azonnal jönnek az udvari zenészek és komédiások és elszórakoztatják őt. No, ilyen hatalmas uralkodó a burkusok királya. Egy szép napon gondokba merülve, lehorgasztott fejjel ült ez a hatalmas uralkodó színarany trónusán. – Mi bajod, uram királyom – kérdezték az őszszakállú tanácsadók. – Hej, ne is kérdezzétek, udvari bölcseim – felelte a király, – csodálatos álmom volt az éjjel. Azt álmodtam, hogy egy nagy erdőben járok és ott találok egy csodálatos forrást. Ennek a forrásnak a csobogása szebb volt a legszebb ezüstharang szavánál. És mikor belenéztem a forrás vizébe, ott láttam egy gyönyörű gyöngykagylót százszínben játszani. A gyönyörű gyöngykagyló belsejéből egy pirosruhás törpe kandikált ki és így szólt: „Menj, amíg a századik fához el nem érsz. Ott találsz egy kis házat, abban lakik a világ legszebb leánya. Az lesz a te feleséged és senki más.

Tovább a mesére

A repülő farkas (Móricz Zsigmond)

A repülő farkas - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Száll a, száll a, száll a sas,Nézi, nézi a farkas. – Jó vadászni, – mondja, mondja, –Jobb nem élni búba-gondba.Mert jó a csinyt elkövetni,Jobb a gondját el is vetni,Mert hát mit ér, hej, mit ér,A büntetés utólér.Hej, jó neked te sasmadár,Ha elrepülsz, rád ki talál?Szánj meg, szívem, szánj meg, szentem,Tanits meg repülni engem. Saskeselyü száll, leszáll:– Hiszen az csak rajtad áll.Megtanítlak ebb’ a nyomba,Kapaszkodj csak a farkomba. Sillom! – száll a, száll a sas,Farkán repül a farkas.Fel az égbe mint a szélvész,Lábuk alól a föld elvész. – Látod, farkas, még a földet?– Látom, látom.– Akkor megyünk följebb, följebb,Jó barátom.Fölfelé, csak fölfelé,Szem is káprázik belé. – Látod-e még, farkas?– Látom ám csak hallgass.Itt van az ég kapuja,Farkas feje fájula. – Látod még a földet?Nem látom én többet!– No hát akkor elereszthetsz,A leckébe belekezdhetsz. Száll a farkas, száll lefele,Nagy örömmel lefetyele.– Éljen, éljen, hej, tyuhaja,Farkasnak már kutyabaja.Nézzed, világ, hogy repülök.Megkeserüli a büröd. Itt van a föld előtte,A földön ül egy tőke,Szenes tőke, fekete,Csak ott marad fektibe. – Félre onnan, szenes tuskó,Agyonütlek, lusta fickó! –Szenes tőke nem mozdul,Farkas újra rámordul:– Félre, mondom, szenes fa,Agyonütlek, ebadta! –Szenes tőke csak hever,Farkas kiált még egyszer:– Félre, hamar félre,Mert nem hagylak élve! Szenes tőke ül nyugodtan,Farkas koma

Tovább a mesére

Rétesfoltozás (Móra Ferenc)

Rétesfoltozás - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Olyan követséget se mindennap látni, mint amilyen tegnap délután az én szobámba beállított. Elől Pannácska, az édes, hátul Vilmácska, az ékes, közben, Garas kutya, az éhes. – Tessék helyet foglalni – ugrottam eléjük nagy készségesen, s úgy belevetettem magamat az öreg karosszékbe, hogy csak úgy reccsent. Nosza, Pannácska mindjárt az ölemben termett, Vilmácska a Pannácska ölébe kuporodott, a Garas kutya meg a Vilmácska ölibe ugrott föl. – No szépen vagyunk – mondom nekik -, most már, ugye, meg se állunk a túri vásárig? Úgy ugrott le a három vendég az ölemből, mint a labda. – Mit keresnénk mi a túri vásáron, mikor a mi házunknál van a lakodalom! – Aztán ki a vőlegény? – A bádog juhászlegény. – Aztán ki a menyasszony? – A porcelán kisasszony. – Tyuhaj – ütöm össze a bokámat -, ennek már fele se tréfa! Hamar a sarkantyús csizmámat, hamar az ünneplő gúnyámat, mert itt már csak én leszek a násznagy. – Jaj, apuka – sóhajtja el magát Pannácska -, csakhogy kis hiba van. – Kis baj nem nagy baj, virágszálam. – Sáros a bocskora a vőlegénynek, meg kellene tisztogatni szegénykének – magyarázta Vilmácska. – Hamar-hamar, hamar-hamar – sietett a Garas kutya is. – Hm, a

Tovább a mesére

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? (magyar népmese)

Miért haragszik a disznó a kutyára, a kutya a macskára, a macska az egérre? - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

A disznó egyszer kapott valami kutyabőrös írást, szabadságlevelet. Őrizte, mint a szeme fényét, éjjel-nappal magával hordta; egyszer azonban el kellett neki menni messzi útra, nem vihette el a szabadságlevelet. Gondolkozott rajta, mit csináljon vele, utoljára is arra határozta, hogy odaadja legjobb komájának, a kutyának, majd megőrzi az, míg ő oda jár. Őrizte is a kutya hűségesen jó ideig, de egyszer neki is dolga akadt, neki is el kellett menni. Az írással mit volt mit tenni? Nem volt más ismerőse a macskánál, annak adta oda őrizni. Egy ideig őrizte is a macska, de biz ő hamar megunta, szeretett volna egy kicsit átmenni beszélgetni a szomszédba. Gondolkozott rajta, hova tegye az írást. Már nem volt senki, akire bízhatta volna; kapta magát, felvitte a padlásra, eldugta a gerincgerenda mellé, azzal mint akinek rendben van a szénája, átment a szomszédba. Estefelé hazament, kereste az írást, de biz azt egészen összerágták az egerek. Mikor a kutya hazament, nem tudott vele beszámolni, se aztán a kutya a disznónak. Ettől az időtől sohase tudott a disznó jó szemmel nézni a kutyára, se a kutya a macskára, se a macska az egérre.

Tovább a mesére

Az ördög és a két leány (magyar népmese)

Az ördög és a két leány - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, mind a kettő özvegy volt, s mind a kettőnek volt egy-egy leánya, csakhogy az ember leánya szép volt, az asszonyé meg csúnyább a hátramenésnél. Egyszer az ember sütni akart, de nem volt dagasztóteknője. Azt mondja a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédasszonyhoz, kérj tőle egy dagasztóteknőt, míg megdagasztunk benne. Átment a leány a szomszédba. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy dagasztóteknőt adni, mindjárt visszahozom, csak megdagasztunk benne. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök. Hazament a leány, elmondta az apjának, hogy mit mondott a szomszédasszony. Megdagasztották hát nagy üggyel-bajjal, be is fűtötték a kemencét, de már szénvonójuk nem volt, amivel a kemence alját feltisztítsák. Azt mondja az ember a leányának: – Eredj át, leányom, ide a szomszédba, kérj egy szénvonót, mondjad, hogy mindjárt visszaviszed. Átment a leány megint az özvegyasszonyhoz. – Szomszédasszony, azért küldött édes apámuram, ne sajnáljon kend egy szénvonót adni, míg a kemence alját feltisztítjuk. – Bizony nem adok én, édes leányom, mondd meg édes apáduradnak, vegyen el engem, akkor lesz dagasztóteknőtök is, szénvonótok is. Hazament a leány, elmondta, hogy mit mondott a

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

Róka koma doktorsága (Móricz Zsigmond)

Róka koma doktorsága - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Róka koma éhes hassalVadkörtefa alatt hasal.Hallgatja, hallgatjaBús gili (ebben az értelemben galamb – a szerk.) búgását,De még keserübbenÉh gyomra korgását.Hanem végre egyet gondolS felszól: Gili, ne dorombolj!Magam is dalolok ilyet,Vagy vígat fujj, vagy semilyet.Szól a gili síró szóval:– Beteg szegény feleségem,Nem szolgálhatok most jóval. – Beteg szegény? Hál’ istennek,Nagyon örülök én ennek.Hogyne örülnék, hogy tudom,Doktor vagyok, meggyógyítom!– Róka bátya, isten áldja,Kend a szegény jó barátja…– No csak semmi szószapora,Hanem hamar a dologra.– Hókusz-pókusz! – így a róka,Csupa móka a mondóka.Járja, fújja, súgja, búgja,Ravasz kutya ugyan tudja! Mikor aztán alig bírja,Komoly képpel csak kiszúrja:– Hol van az orvoslás díja?– Mit fizessek? semmim sincsen!– Ohó, az nem úgy megy, kincsem.Én sem kaptam ingyen,Én sem adom ingyen.A tudomány méregdrága,Ez viszen a másvilágra!Fizetésért mindent,Ingyen csak a bolond járja.– Jaj, nem tudok én fizetni,Fiaimnak sincs mit enni.– Hát dobd le egy fiad szentem,Vagy mindet megeszem menten.Ásó lábam fád kiássa,Fűrész farkam ki is vágja,Éles fogam csontjuk rágja. Mit csináljon szegény gili,Sírva-ríva csak leveti.Róka vígan elmegyen,Másnap ujra megjelen.S szívszakasztó búra,Gilit eszik ujra.Hármat sirat a gili már,Meghallja a szennyes agár. – Gili, gili, mi a bajod?– Oda vagyok, majd meghalok.Róka doktor fizetésül,Sorra megesz gyerekestül.Ásó lába fám kiássa,Fűrész farka le is vágja,Éles foga csontom rágja, –Három fiam élte bánja.

Tovább a mesére

Fehérlófia (magyar népmese)

Fehérlófia - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy fehér ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia, azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki: – Látod, fiam, azt a nagy fát? – Látom. – Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét. A fiú felmászott, megpróbálta, amit a fehér ló mondott, de nem tudta megtenni. Akkor az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta. Erre azt mondta neki a fehér ló: – No, fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg megdöglöm. Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment, mendegélt, előtalált egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer egy emberhez ért, ki a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a kendert. – Jó napot adjon Isten! – mondja Fehérlófia. – Jó napot, te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának, szeretnék vele megbirkózni. – Gyere no, én vagyok! Megbirkóztak. De alig csavarított egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a földhöz vágta. – Már látom, hogy erősebb vagy, mint én – mondja Fanyűvő. –

Tovább a mesére

Az őzike (magyar népmese)

Az őzike - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperencián is túl volt egy özvegyember meg egy özvegyasszony. Az özvegyembernek volt egy kisfia meg egy kisleánya, az özvegyasszonynak nem volt egy csepp gyermeke se. Egyszer, hogy, hogy nem, rágondolta magát az özvegyember, elvette az özvegyasszonyt. Egy darabig csak szépen bánt az asszony a gyermekekkel, hanem aztán mindig ütötte-verte őket, soha jó szemet se vetett rájok, utoljára még azt sem engedte meg nekik, hogy a házban háljanak, hanem a pitvarban vetett nekik ágyat. A kisleány már nagyobbacska is volt, okosabb is volt, mint a kisfiú, sokszor búsult rajta, hogy nekik milyen rossz sorsuk van, sokszor fél éjszaka se tudott aludni a nagy bánat miatt. Egyszer, amint ott sírdogált az ágyában, hallja, hogy az apja meg az anyja beszélgetnek a házban. Odahallgat, hát mit hall, mit nem, hallja ám, hogy arra beszéli rá az anyja az apját, hogy hizlalják meg őket dióval, ha aztán jól meghíznak, vágják le. Megijedt a kisleány nagyon, de nem szólt senkinek semmit. Ez naptól fogva jó dolguk volt a gyermekeknek, egész nap mindig előttök állt a sok dió, akkor ettek, mikor nekik tetszett, de még rájok is parancsoltak, hogy vagy kell, vagy nem, mindig egyenek, a mostohájok is mindig

Tovább a mesére

A veres tehén (magyar népmese)

A-veres-tehen-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király meg egy királyné. Volt nekik egy igen szép kis fiok, Ferkónak hítták. Ez annyira szerette az anyját, hogy mindig utána ment, akárhová ment az anyja, úgyannyira, hogy néha a királyné maga is megsokallta ezt a nagy szeretetet, rá-rákiáltott, hogy: „Mit csikókodol utánam?” De ez sem használt semmit. Ferkó megfogta az anyja ruháját, s el nem eresztette volna, tán ha agyonütötték volna is. Egyszer beteg lett a királyné, Ferkó mindig ott virrasztott az ágya mellett, el nem lehetett onnan vinni se szép szóval, se fenyegetéssel, mikor pedig meghalt az anyja, a házban is alig tudták megtartani, mindig arra ment volna, amerre az anyját temették. Volt abban a városban egy özvegyasszony, annak volt három leánya, ezek mindig csalogatták Ferkót magukhoz, addig-addig csalogatták, hogy Ferkó megszerette őket, addig kérte az apját, hogy vegye el az özvegyasszonyt, hogy a király utoljára rálett és elvette. Hej, szegény Ferkó nem is gondolta volna, hogy az ő állapotja olyan hirtelen rosszra fordul, mert alighogy hazavitték a mostoháját, mindjárt másképp bánt vele, addig mindig tömte belé a legjobb ételeket, aztán meg a korpakenyeret is darabonként kéztől adta neki. A maga leányait tejbe-vajba fürösztötte, még a szélre se eresztette

Tovább a mesére

Pancimanci (magyar népmese)

Pancimanci - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szegény asszony, annak volt egy igen rest leánya, aki soha semmit se lendített a ház körül, hanem csak ült a padon a ház előtt, vagy pedig a faluba sétafikált előre-hátra. Váltig ütötte-verte az anyja, de nem használt semmit. Egyszer éppen olyankor püfölte, mikor a királyfi többedmagával arra sétált, megszólítja a királyfi: – Ugyan, szegény asszony, miért üti kend azt a leányt olyan nagyon? – Ó, felséges királyfi, hogyne ütném, mikor mindenfélét megfon aranyfonalnak, amit elöl-utól talál a ház körül, most is, míg a városban voltam kenyeret keresni, minden ágyamat megfonta aranyfonalnak, most már a sincs, amire lehajtsuk a fejünket. Nagy szeget ütött ez a király fejébe: „Ejnye, de derék leány, jó volna ez nekem!” Máskor megint arra sétált a királyfi, megint csak ütötte-verte a szegény asszony a lányát. Azt kérdi a királyfi: – Miért üti-veri kend, szegény asszony, azt a leányt megint? – Ó, felséges királyfi, hogyne ütném-verném, mikor még a sövényt is mind felfonta aranyfonalnak. Még nagyobb szeget ütött a dolog a királyfi fejébe. Harmadszor már szántszándékkal vette arra az útját, hát megint csak ott kínozta a lányát a szegény asszony. Akkor már éppen nem állhatta

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page