Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A béka nadrágja (Mesetányér)

A béka nadrágja - Mesetányér - Mesélek Neked

Kék tó mellett, a bokros, füves parton éltek a békák. Hol legyekre, szúnyogokra vadásztak, hol a hasukat süttették a forró napfényben. De legjobban mégis csak úszni szerettek. Fejest ugrottak a langyos vízbe, aztán elrugaszkodtak és hipp-hopp, a túlpartra is értek, villámgyorsan átszelve a hullámokat. – Én vagyok a legjobb úszó! – Nem is, mert én! – Mindenki tudja, hogy én vagyok a bajnok! – vitatkoztak. – Rendezzünk egy versenyt! – javasolta végül egyikük. Mivel mindnyájunknak tetszett az ötlet, hamar szervezkedni kezdtek. Úgy döntöttek, hogy három nappal később rendezik meg, hogy addig legyen idejük edzeni, gyakorolni. Kijelölték a rajtot, egy nagy lapos kavicsot és a célt is, egy szép tavirózsát a túlparton. Bírót is kerestek: egy teknős vállalta a megtisztelő feladatot. A következő napokban aztán minden béka azon volt, hogy a legjobb formába kerüljön. Izmaikat nyújtották, feszítették, ugró technikájukat tökéletesítették és úsztak, folyton csak úsztak. De máshogy is készültek ám a bajnokságra. Szebbnél szebb úszónadrágokat készítettek maguknak, virágok szirmából, növények szárából. Pirosat, lilát, kéket, sárgát, csíkosat és tarkát. – Egyszer van bajnokság a tavon! Meg kell adni a módját! – mondogatták és büszkén, peckesen jártak fel-alá a parton. Az egyik béka, a legkisebb, aki mindig fürgén, ügyesen úszott, és minden esélye

Tovább a mesére

Benő Béka barátra lel (Mészáros Andrea)

Benő Béka barátra lel - Mészáros Andrea - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy békácska, akit Benőnek hívtak. Minden este kiment a tópartra, hogy meséket hallgasson a csillagoktól. Ehhez nem is volt másra szüksége, csak a képzeletére, hiszen a csillagok mindig nagyon rejtélyesek voltak a számára. Egy este, amikor Benő békácska éppen csodálta a csillagokat és hallgatta a szellő csendes suttogását, meglátott egy kis halacskát, aki keresztül-kasul úszkált a tóban. A békácska odaszólította a halacskát, és megkérdezte tőle, hogy miért úszkál egyedül az éjszakában: – Jó estét, Halacska! Én Benő Béka vagyok. Megkérdezhetem, hogy miért úszkálsz összevissza ilyen későn ebben a tóban? – Jó estét, Benő! Én pedig Áron vagyok. Csak úszkálok egy kicsit, mert nagyon jó meleg a víz, és közben nézem a csillagokat. Te is gyakran jössz ide, ugye? – Igen, imádom a tópartot. Itt mindig nyugodt és csendes. – Az biztos! Néha kicsit unalmas is, hogy mindig ugyanazt látjuk. – Én még sosem unatkoztam itt. Mindig van valami érdekes, amit felfedezhetek – felelt Benő. – Talán igazad van – gondolkodott el Áron halacska. Mondj egy érdekes dolgot, amit most látsz! – Látod azt a pillanatnyi színes fényt a távolban? Az tűzijáték lehet. Egyszer, amikor elugrándoztam az ottani falu széléig, akkor láttam meg, hogy

Tovább a mesére

Hirdetés

A három kis béka és a gólya

A három kis béka és a gólya - nagyon rövid mesék - Mesélek Neked

Egy gyönyörű kerti tó mellett élt három kis béka: Breki, Böfi és Böki. Ők testvérek voltak.De nem ám akármilyen testvérek! Egész életükben támogatták egymást, hiszen mindannyian nagyon féltek a gólyától. Tudták, hogy ők számítanak a gólya legfinomabb falatjának. Az egyik esős napon a lakhelyük közelébe költözött egy gólya. Félelmetesen nagy volt, és azonnal tudták, hogy valamit tenniük kell. Gondolkodtak, mitévők legyenek, mit csináljanak, hogy ne bántsa őket a gólya.  A legnagyobb, legidősebb Breki béka kitalálta, hogy ő elbújik egy levél alá. A középső, Böfi béka azt eszelte ki, hogy éppen csak kidugja az orrát a vízből, és ha arra látja jönni a gólyát, majd gyorsan elúszik a víz alatt. A legkisebb, Böki béka pedig azt találta ki, hogy befesti magával magát egy olyan vízálló festékkel, amitől pont olyan színű lesz, mint a víz. Csodálkoztak is a testvérei, mit művel. Kinevették, hogy ez nem lesz így jó, ő lesz a főfogás ebédnél. Jött is a gólya. Amint odaért a levél alatt rejtőző Breki békához, egy nagy szél lefújta a levelet róla. A gólya azon nyomban észrevette, és hamm, bekapta.  A következő napon ismét arra jött a gólya. A középsőnél, Böfnél állt meg, aki már éppen készült elúszni. Azonban nem volt elég

Tovább a mesére

A kis gömböc (magyar népmese)

A kis gömböc - magyar - népmese - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett a szegény asszony, felküldte a legöregebb leányát a padlásra: – Eredj leányom, hozd le azt a kis gömböcöt, főzzük meg. Felment a legöregebbik leány érte; amint le akarta vágni, elkiáltotta magát a kis gömböc: – Hamm, bekaplak! – azzal bekapta. Már odalent nem győzték várni. Felküldte a szegény asszony a középső leányát: – Eredj már, leányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig. Felment a középső leány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc megint elkiáltotta magát: – Hamm, téged is bekaplak! – azzal bekapta ezt is. Már odalent sehogy se tudták elgondolni, hogy mért nem jön az a két leány, felküldte hát a szegény asszony a legkisebb leányát is: – Ugyan, leányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd. Aztán hozzátok le azt a gömböcöt valahára. Felment a legkisebb leány is, de ezt is csak elnyelte a

Tovább a mesére

A hazug csavargó (Mikszáth Kálmán)

A hazug csavargó - Mikszáth Kálmán - Mesélek Neked

Szépen sütött a nap s egy torzonborz csavargó bandukolt az országúton üres tarisznyájával. Harmadnapja még hamúbansült pogácsát sem evett, ugyancsak fájt a foga, hát egy kis vadpecsenyére. Betért az erdőbe és egyszerre csak finom sült hús szagát érezte meg. Szimatolni kezdett és elindult a jó pecsenyeszag felé. Hát az erdő közepén parázs kis tüzet talált. A tűz mellett apró, görnyedt és egészen kopasz emberke guggolt. – Adjon Isten, öregapám – monda a torzonborz csavargó, – mi jót sütsz ezen a kis tüzecskén? – Én? – felelte a kopasz öregember, – nem sütök én semmit. Ez már aztán nyilvánvaló hazugság volt, mert a pompás kis tüzecske fölött nagyszerű göbölycomb pirult és az embernek a nyála folyt, ha csak rápillantott. Na, de a torzonborz csavargó sem esett a feje lágyára. – Hát ez micsoda – mutatott a pompás göbölycombra, – ha azt mondod, hogy semmit sem sütsz, akkor ez a göbölycomb micsoda? – Tévedsz, jóember, nem látok én itt semmiféle göbölycombot, – hazudta a kopasz öreg. – No, ha nem látsz, nem látsz – felelte a torzonborz csavargó, – látom, az igazmondás nem éppen erős oldalad. Ültek egymás mellett az erdőben, a kopasz öregember és a torzonborz csavargó és nem szóltak egy

Tovább a mesére

Hirdetés

A csizmadia malaca (Móricz Zsigmond)

A csizmadia malaca - Móricz Zsigmond - Mesélke Neked

Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,Itt vagy amott, tudod hékám!Minálunk, vagy tinálatok,Szent, hogy igazat hazudok:Egy ember nagy csudát ért,Mig köhögött, mindig élt… – Csizmadia, György a neve,Egy malacra ki szert teve.A gazda is olyan gyim-gyom,Malaca is szinte lim-lom. Esteledik az idő,Hogy a malac a kondával haza jő.A gazdája kinn pipázik,A mikor bekarikázik.Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! Dühös lesz György majsztram erre,– Ne csufolódj, arra, erre!Ne csufolj, mert leütlek!Majd ezt tűröm tetüled! Másnap este ujra igy,Jön a malac és visít:– Gyuri, gyuri, gyuri!Szól a gazda: UgyíEbadta csak csúffá teszel,Vigyázz a mig szépen leszel. HarmadjáraHaragjábaElőkészit egy fokost,Mégpediglen takarost.S hogy malaca begyurizikNyakon üti, hogy felbukik. Bezzeg tudja már a rangot:– Gróf, gróf! – igy ád hörgő hangot.– Mit beszélsz?Mégis élsz?Nekem szólsz?Csufolódsz?Gróf az apád, de nem én!És kap ujra a szegény. Szegény malac végsőt rugja,Hogy a mórest végre tudja.– György, györgy, györgy, – nyöszörgi,Mig a párát kihörgi. – Na lásd adta disznaja, –Igy vergel rá gazdája,És röhög,És köhög:– Ha elébb is igy beszélgetsz,Én felőlem holtig élhetsz!

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

A macska és az egér - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Az aranyhajú hercegkisasszony - magyar népmese - Arany László - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

Hirdetés

A medve meg a móc (Móricz Zsigmond)

A medve meg a móc - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

(Móc: Erdélyben a magyarok közé betelepült román ember. – a szerk.; forrás: WikiSzótár) Jó a ropogóPiri mogyoró.Mackó uram szereti,Bokrában felkeresi.      Egy tenyere      Tele vele,      A másikkal      Úgy csap bele.Meghámozza, lám, lám,És bekapja, hám! hám!Ha teleszed egy mancsot,Vígan eszi és csámcsog.       Jó a ropogó      Piri mogyoró.Nagyhajú móc keresi,Öblös zsákba beszedi.      Bosszús, mérges,      Sok a férges,      Ritka a jó,      Zsákba való.– Ej szentecském, mennybe lakó,Ki járkált itt annyi lopó?Én előlem aki szedi,Hogy a nyakát törd ki neki!       – Jó a ropogó,      Piri mogyoró?Egy marokkal adok neked,Elő ne híjd a szenteket!      Szól nevetve      Így a medve;      Tele marka,      Odatartja.Eltátja a száját ekce (íme, lám – a szerk.),A szegény móc s nyögi: Nyechce!Nem kell kérem nagyságos úr,S úgy elszalad, akár a nyúl.

Tovább a mesére

Világhíres szakácsné (Móra Ferenc)

Vilaghíres szakácsné - Mesélek Neked - Móra Ferenc

Valamelyik nap ebéd után leheveredtem a díványra, s abban a nyomban el is aludtam ringatás nélkül. Ez bizony más emberrel is megesik, hanem már olyat nem minden emberfia álmodik, mint amilyent én álmodtam. Azt álmodtam, hogy én vagyok az ákom-bákom király, akinek sárgarépából van a sarkantyúja. Pengetném, pengetném a sarkantyúm – az ám, de egy éhes ürgefiók beleharapott a sárgarépa sarkantyú taréjába. Kirántanám a kardom, hogy kétfelé vágjam vele a fölségsértő ürgefiókot: az ám, ha a kardom nem sáslevél volna. Hozzávágnám a koronám: hát az meg csupa dinnyehaj! Egyedem, begyedem: de mi lesz most már énvelem? Hát az lett, hogy egyszerre csak megcsendül a fejem fölött valami ezüstharang. Lehet, hogy nem is ezüstharang volt, hanem valami aranyszájú madár: de úgy elinalt erre az ürge, hogy utol nem érte volna száz csigabiga. Aztán végigsimogatta az arcomat az aranyszájú madár puha szárnya. Lehet, hogy nem is az volt, hanem liliomvirág bársony szirma: mégiscsak kinyitottam én arra a szememet. De nem láttam vele se harangot, se galambot – csak egy fehér liliomot. Vilmácska állt előttem talpig hófehérben, egyik patyolatkezével az arcom simogatva, a másikkal fodorkötőcskéje sarkát szorongatva. – Nini, Vilmácska, te vagy az? – mondom neki. – Ülj le minálunk, légy a mi

Tovább a mesére

A béka (magyar népmese)

A béka - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás-tengeren egy sánta arasszal túl, hol a bolhát rézpatkóba verték, hogy minden rincbe-ráncba meg ne botorkázzék: volt egyszer egy szolgalegény. Mikor vagy három esztendőt szolgált, hazament az apjához, s azt mondta: – Már én többet, édesapám, nem szolgálok, eleget ettem másnak a kenyerét. Van száz pengő forintom, kezdek vele valamit. – Jól van, fiam, kezdj, csak aztán vigyázz, hogy jól is végezz. A szegény ember nem szólt többet, s azt is lassan mondta. A legény sem, hanem nyakába akasztotta a tarisznyáját, s bement a városba. Gondolta, vesz valamit azon a száz pengő forinton. Elindult az utcán, bekukkintott minden boltba, megnézett elejéről, visszájáról mindent, de semmi sem tetszett neki. Amit csak elé raktak, mindenre azt mondta: ez sem ér száz pengőt, ez sem, ez sem. – Hát kendnek százpengős portéka kéne? – kérdezték egy helyen. – Itt van, ni, ez az ezüstpohár, testvérek közt is megér kétszáz pengőt, de kendnek odaadom kerek száz pengőért. – No, ha ideadja, meg is veszem – mondá a legény, s egy krajcárig leszámlálta a száz pengőt. A poharat szépen a tarisznyába dugta, s meg sem állott hazáig. – Hát fiam, vevél-e valamit? – Vettem bizony, mégpedig

Tovább a mesére

Babszem Jankó (magyar népmese)

Babszem Jankó - magyar népmese - Benedek Elek - Mesélek Neked

Na, gyerekek, ki nem hallotta hírét Babszem Jankónak? Aki nem hallotta, idetartsa a fülét, mert ma este Babszem Jankóról mondok mesét… Volt, hol nem volt, az már bizonyos, hogy hetedhét országon túl (ha akarom, innét), volt egyszer egy szegény ember, kinek annyi gyereke volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Hiszen csak az az egy ne lett volna! Mert akár hiszitek, akár nem, ez az egy akkora volt, mint egy babszem, de még egy makulamákszemmel sem nagyobb, s úgy is hívta minden lélek: Babszem Jankó. Hej! sokat búslakodott, epekedett a szegény ember, de még többet a felesége, hogy mi lesz Jankóból. Kendernövéskor múlt tizenhat esztendős, s csak akkora most is, mint amikor megszületett. Mert csak lesz, ahogy lesz, amíg ők élnek, de ki visel majd gondot erre a szetemnyi (csöppnyi – a szerk.) teremtésre azután? Elmegy a szegény ember egyszer szántóba, s magával viszi Jankót is. Amint szántnak, egyszerre csak omlani kezd a záporeső. A szegény ember félbehagyta a szántást, Jankó pedig az eső elől bebújt egy keserűlapi alá. De ahogy bebújt, az egyik ökör hátrafordul, s hamm! bekapja a keserűlapit Jankóval együtt. Keresik Jankót, mikor az eső elállott, mindenfelé, tűvé tesznek minden barázdát, minden hasadékot, kijött az egész

Tovább a mesére

Kecskéék és a farkas (Móricz Zsigmond)

Kecskéék és a farkas - Móricz Zsigmond - Mesélek Neked

Domboldalon kicsi ház,ott lakik a kecske,felesége otthon várja,vele van a két gidája.Hanem közel a berek,hol a farkas tekereg!… – Jaj de kár – szól Kecske néni –,énnekem is el kell menni,vigyázzatok, jó fiaim,ha nem leszek itthon,erre jár a gonosz Farkas,be ne jöjjön titkon. A két gida megígéri,s így folytatja Kecske néni: – Az ajtót jól bezárjátok,senkinek ki ne nyissátok.Nézd csak, fehér az én lábam,majd én ezt bedugom,hogyha megint hazajövök,nektek a kulcslyukon. Megérti a két kisgidas így folytatja Kecske mama: – Ha valaki dörömbözne,kiáltsatok, hogy: Nem jössz be!De ha édesanyánk vagy,dugd bé a fehér lábad!Ha bedugom, kinyitjátok,nem jut be farkas hozzátok! A gidák ígérik roppant,Kecske anyó vígan toppant.De most jön a farkas, s fülela kulcslyukon hosszú füllel! – Megismertek, ha szólok is,édes nektek a hangom is!Ezt mondom én majd odakinn:tele van a tőgyem tejjel,tele van a szarvam vajjal,eresszetek be, fiaim! Megöleli két gidáját,megcsókolja szemét, száját,Farkas koma elsompolyog,és a bokorban mosolyog!Kecske néni eltávozik,és egy cseppet sem aggódik! Jön mindjárt a Farkas koma,vastag hangon ezt mormogja:– Anyátok vagyok idekinn,tele van a tőgyem tejjel,tele van a szarvam vajjal,eresszetek be, fiaim! A két gida csodálkozik,ezt a hangot nem ismerik!– Ha a mi jó anyánk vagy,dugd bé a fehér lábad!…Juj, fekete, farkas vagy!Nem a mi jó

Tovább a mesére

Mindenféle házakról (Móra Ferenc)

Mindenféle házakról - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Intek a kis szomszédomnak, a Palkó gyereknek, aki a kertjükben guggol a fűben. – Gyere csak, Palkó! Kérdezni akarok valamit. Palkó csak a feje járásával feleli, hogy nem lehet. – Aztán miért nem lehet? – kérdem, miközben közelebb lépek. – Azért, mert én most villamost játszom a csigabigákkal. – Hát aztán? – A kocsivezetőnek beszélgetni tilos. – Azt se szabad megkérdezni kocsivezető úrtól, szereti-e a mogyorót? – Azt igen – ugrott talpra Palkó, és tartotta elém a markát. – Várjunk csak – mondom. – Előbb számold össze, hány ház van ezen az udvaron! Ahány házat megszámolsz, annyi szem mogyorót kapsz. Palkó elkezdett számolni az öt ujján. – Az első szoba egy, a kisszoba kettő, a tisztaszoba három… – Ohó, én nem szobát mondtam, hanem házat! – Ház nincs több, csak egy – szomorodott el Palkó. – Az se igaz ám! Nézd meg csak, hány fecskefészek van az eresz alatt! – A négy sarokban négy. – No lásd, ez négy szem mogyoró. A madárnak a fészek a háza. Ott hál éjszaka, oda húzódik a rossz idő elől, ott költi ki a fiókáit. Palkónak fölcsillant a szeme. – Akkor az egérlyuk is ház, meg a békalyuk is? – Az is ház, Palkó!

Tovább a mesére

Az égig érő fa (magyar népmese)

Az égig érő fa - magyar népmese - Mesélek Neked

Volt, ahol volt, nem tudom, merre volt, de valahol mégis volt, volt egyszer egy öreg király, s annak egy igen-igen szép leánya. Bezzeg volt is kérője a királykisasszonynak, de mennyi! A világ minden tájékáról jöttek az öreg király udvarába dali királyfiak, mindenféle hecke-ficki hercegek, de a királykisasszonynak egy sem tetszett. Azt mondta valamennyinek, hogy ő, míg a világ világ lesz, férjhez nem megy, el nem hagyja az ő édes apjaurát. Az öreg király örült is, búsult is ezen a beszéden. Örült, mert erősen szerette egyetlen leányát; búsult, mert elgondolta, hogy ha meghal, árván marad ez a gyenge virágszál, s az a sok haragos királyfi még elveszi tőle az országot. Mondta is sokszor a leányának: – Gondold meg jól a dolgot, édes leányom! Mi lesz veled, ha én meghalok? A királykisasszony nem szólt ilyenkor semmit, csak kiment a virágoskertbe, amilyen szépséges kert nem volt a világon. Ott sírdogált, kesergett magában: „Istenem, Istenem, hogy hagyjam itt ezeket a szép virágokat!” De nemcsak a virágokat sajnálta a királykisasszony. Volt a kert kellős közepén egy fa – hiszitek, nem hiszitek -, éppen az égig ért. Ő bizony nem megy férjhez, mert szentül tudja, hogy ilyen kert s ilyen fa kerek e világon nincs! –

Tovább a mesére

Szóló szőlő (Móra Ferenc)

Szóló szőlő - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Mióta az eszem tudom, mindig éltem-haltam a szőlőért. Ma is azt tartom, hogy nem teremtett ahhoz fogható gyümölcsöt az Úristen. Ha úgy volna benne módom, mint ahogy nincsen, ma se enném lágy kenyeret sose szőlő nélkül. Gyerekkoromban is az volt a legnagyobb örömöm, mikor édesapám a vállamra csapott: – Nyergelj, legény, kimegyünk Galambosba. Megnézzük, zsendül-e már a szőlő. No, a nyergelés hamar megesett. Mindössze a csizmácskámat kellett lerántani a lábamról. Másfél óra járásra esett a galambosi szőlő, de csizmában ki nem futotta volna három óra: akkora homokot kellett odáig gázolni. Mire kiértünk, átlépett már a juhász az árnyéka felett: delet kongattak a galambosi csőszök. Édesapám kivette a csíkos tarisznyából a kakastejes kenyeret, lekanyarított belőle egy karajt, és a markomba nyomta. – Gyerünk, keressünk hozzá szőlőt, ha le nem szüretelték már az érettjét a seregélyek. – Csak ki, csak ki, csak ki! – rikácsolták haragosan a seregélyek, ahogy megláttak bennünket. A magunk szőlőjéből tessékeltek ki bennünket az arcátlanok. Hanem édesapám nagyon értett a nyelvükön. Feleletképpen közéjük hajított egy szőlőkarót, erre egyszerre elfüstölt a dézsmáló had. Nagy csendesség támadt, csak a nagy levelű szőlőgallyak bókolgattak körülöttünk, büszkén mutogatva mosolygó fürtjeiket. – Nézd ezt a piros dinkát – kérkedett édesapám -, a hajnal

Tovább a mesére

Ropogós cseresznye (Móra Ferenc)

Ropogós cseresznye - Móra Ferenc - Mesélek Neked

Láttatok-e már olyan gyereket, aki a cseresznyét nem szereti? Azért kérdezem, mert én még nem láttam, pedig én már sok mindent láttam életemben. Ha hiszitek, ha nem: én már olyan gyereket is láttam, aki nem fél a hideg víztől. Hanem még olyant nem láttam, aki ríva fakadt volna, ha cseresznyével kínálták. Magam is éltem-haltam a cseresznyéért, mikor még csak akkorácska legény voltam, hogy ágaskodva is alig értem föl az ajtókilincset. De bizony akárhogy epekedtem utána, nem sokat telt benne módom. Pedig volt nekünk gyümölcsöskertünk akkora, hogy elbújócskázhatott benne száz rigó. Volt abban cseresznyefa is, egész erdőre való. Termett ott cseresznye is olyan, hogy a királynak se vásik különb cseresznyébe a foga. No ez nem nagy baj, nagyobb volt az, hogy nekünk se igen vásott benne. Nem ám, mert ha szűk termést adott az Isten, mindig azzal vigasztalt bennünket édesapánk: – Az idén nem eszünk cseresznyét, cselédjeim. A piacra visszük, ami kicsit nekünk szánt az Isten. Kell az ára iskolára, kenyérkére, új ruhára. Hanem azért ne búsuljatok: ha cseresznye nincsen, majd terem csicsóka, csípje meg a csóka. Mikor pedig annyi volt a cseresznye, hogy az ágát majd letörte, akkor így búsított bennünket édesapánk: – Istennek hála, annyi az idén a cseresznye,

Tovább a mesére

A szegény ember hegedűje (magyar népmese)

A szegény ember hegedűje - magyar népmese - Mesélek Neked

Messze, messze, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy király, s annak három szép lánya. Azt mondja a királyné egyszer ennek a három leánynak: – No, leányok, menjetek el az erdőbe eprészni, s amelyik több epret szed, annak adom a veres szoknyámat. Elmennek a leányok, szedik, szedik az epret nagy szaporán. Mikor dél felé járt az idő, letelepednek egy fa alá, s összenézik, hogy melyik szedett több epret. Hát a legkisebb egyedül éppen annyit szedett, mint a másik kettő egybevéve. Bezzeg lett irigykedés! Mármost a kisebbiké lesz a veres szoknya! Azt mondja a legnagyobbik leány: – Jertek, leányok, szedjünk még egy kicsit, ennyivel úgysem mehetünk haza! A legkisebb leány eleget erősködött, hogy akkor estére nem érnek haza, de a két nagyobb csak azon volt, hogy még szedjenek. Jól van. Elindul az erdő egyik-egyik részébe a két nagyobb, az erdő más részibe pedig a kisebb. De nem epret szedtek ezek, hanem megegyeztek, hogy megölik a testvérüket. Ha az övék nem lehet a veres szoknya, ne legyen a legkisebbé sem. Mindjárt felkeresték a testvérüket, megfogták, s hiába könyörgött, hogy inkább nekik adja mind, ami epret szedett, mégis megölték. Éppen mikor megölték, arra vetődött egy vak koldus, ennek elvették a hegedűjét,

Tovább a mesére

Világszép Nádszál kisasszony (magyar népmese)

Világszép Nádszál kisasszony - magyar népmese - Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az Óperenciás-tengeren is túl, de még az üveghegyeken is egy sánta arasszal túl, volt egyszer egy király, s annak két fia. Az idősebbik fiú, ahogy egy kicsit fölcseperedett, s kiserkedett a bajusza, feleségül vett egy szép királykisasszonyt, de a kisebbiket hiába biztatta az édesapja; azt mondta, hogy ő addig meg nem házasodik, míg kerek e világon a legszebb királykisasszonyt meg nem találja. – No, azt keresheted – mondotta a bátyja -, mert a legszebb királykisasszonyt én vettem feleségül. – Hiszen, szép a feleséged – mondotta a királyfi -, de nem hiszem, hogy még szebb ne volna ezen a világon. Hallja ezt a beszédet a kisebbik fiú fölnevelő dajkája, s mikor az idősebb királyfi továbbment, azt mondta a kicsi királyfinak: – Bizony jól mondottad, hogy van ezen a világon a bátyád feleségénél szebb királykisasszony. Csakhogy sem a bátyád, sem a felesége nem árulják el neked, mert az a világszép királykisasszony a te bátyád feleségének a húga. – No bizony, ha az, megyek is utána. – Megállj csak, fiam – mondja az öregasszony -, nem találod azt meg az apja házában. El vagyon az rejtve egy nádszálban. Hallottad-e hírét a Fekete-tengernek? Fekete-tengernek a

Tovább a mesére

You cannot copy content of this page