A béka nadrágja (Mesetányér)
Kék tó mellett, a bokros, füves parton éltek a békák. Hol legyekre, szúnyogokra vadásztak, hol a hasukat süttették a forró napfényben. De legjobban mégis csak úszni szerettek. Fejest ugrottak a langyos vízbe, aztán elrugaszkodtak és hipp-hopp, a túlpartra is értek, villámgyorsan átszelve a hullámokat. – Én vagyok a legjobb úszó! – Nem is, mert én! – Mindenki tudja, hogy én vagyok a bajnok! – vitatkoztak. – Rendezzünk egy versenyt! – javasolta végül egyikük. Mivel mindnyájunknak tetszett az ötlet, hamar szervezkedni kezdtek. Úgy döntöttek, hogy három nappal később rendezik meg, hogy addig legyen idejük edzeni, gyakorolni. Kijelölték a rajtot, egy nagy lapos kavicsot és a célt is, egy szép tavirózsát a túlparton. Bírót is kerestek: egy teknős vállalta a megtisztelő feladatot. A következő napokban aztán minden béka azon volt, hogy a legjobb formába kerüljön. Izmaikat nyújtották, feszítették, ugró technikájukat tökéletesítették és úsztak, folyton csak úsztak. De máshogy is készültek ám a bajnokságra. Szebbnél szebb úszónadrágokat készítettek maguknak, virágok szirmából, növények szárából. Pirosat, lilát, kéket, sárgát, csíkosat és tarkát. – Egyszer van bajnokság a tavon! Meg kell adni a módját! – mondogatták és büszkén, peckesen jártak fel-alá a parton. Az egyik béka, a legkisebb, aki mindig fürgén, ügyesen úszott, és minden esélye