Békás mese - Mesélek Neked

A béka nadrágja (Mesetányér)

Kék tó mellett, a bokros, füves parton éltek a békák. Hol legyekre, szúnyogokra vadásztak, hol a hasukat süttették a forró napfényben. De legjobban mégis csak úszni szerettek. Fejest ugrottak a langyos vízbe, aztán elrugaszkodtak és hipp-hopp, a túlpartra is értek, villámgyorsan átszelve a hullámokat. – Én vagyok a legjobb úszó! – Nem is, mert én! – Mindenki tudja, hogy én vagyok a bajnok! – vitatkoztak. – Rendezzünk egy versenyt! – javasolta végül egyikük. Mivel mindnyájunknak tetszett az ötlet, hamar szervezkedni kezdtek. Úgy döntöttek, hogy három nappal később rendezik meg, hogy addig legyen idejük edzeni, gyakorolni. Kijelölték a rajtot, egy nagy lapos kavicsot és a célt is, egy szép tavirózsát a túlparton. Bírót is kerestek: egy teknős vállalta a megtisztelő feladatot. A következő napokban aztán minden béka azon volt, hogy a legjobb formába kerüljön. Izmaikat nyújtották, feszítették, ugró technikájukat tökéletesítették és úsztak, folyton csak úsztak. De máshogy is készültek ám a bajnokságra. Szebbnél szebb úszónadrágokat készítettek maguknak, virágok szirmából, növények szárából. Pirosat, lilát, kéket, sárgát, csíkosat és tarkát. – Egyszer van bajnokság a tavon! Meg kell adni a módját! – mondogatták és büszkén, peckesen jártak fel-alá a parton. Az egyik béka, a legkisebb, aki mindig fürgén, ügyesen úszott, és minden esélye

Tovább a mesére

Benő Béka barátra lel (Mészáros Andrea)

Szerző: Mészáros Andrea

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy békácska, akit Benőnek hívtak. Minden este kiment a tópartra, hogy meséket hallgasson a csillagoktól. Ehhez nem is volt másra szüksége, csak a képzeletére, hiszen a csillagok mindig nagyon rejtélyesek voltak a számára. Egy este, amikor Benő békácska éppen csodálta a csillagokat és hallgatta a szellő csendes suttogását, meglátott egy kis halacskát, aki keresztül-kasul úszkált a tóban. A békácska odaszólította a halacskát, és megkérdezte tőle, hogy miért úszkál egyedül az éjszakában: – Jó estét, Halacska! Én Benő Béka vagyok. Megkérdezhetem, hogy miért úszkálsz összevissza ilyen későn ebben a tóban? – Jó estét, Benő! Én pedig Áron vagyok. Csak úszkálok egy kicsit, mert nagyon jó meleg a víz, és közben nézem a csillagokat. Te is gyakran jössz ide, ugye? – Igen, imádom a tópartot. Itt mindig nyugodt és csendes. – Az biztos! Néha kicsit unalmas is, hogy mindig ugyanazt látjuk. – Én még sosem unatkoztam itt. Mindig van valami érdekes, amit felfedezhetek – felelt Benő. – Talán igazad van – gondolkodott el Áron halacska. Mondj egy érdekes dolgot, amit most látsz! – Látod azt a pillanatnyi színes fényt a távolban? Az tűzijáték lehet. Egyszer, amikor elugrándoztam az ottani falu széléig, akkor láttam meg, hogy

Tovább a mesére

Hirdetés

A három kis béka és a gólya

Szerző: Mészáros Andrea

Egy gyönyörű kerti tó mellett élt három kis béka: Breki, Böfi és Böki. Ők testvérek voltak.De nem ám akármilyen testvérek! Egész életükben támogatták egymást, hiszen mindannyian nagyon féltek a gólyától. Tudták, hogy ők számítanak a gólya legfinomabb falatjának. Az egyik esős napon a lakhelyük közelébe költözött egy gólya. Félelmetesen nagy volt, és azonnal tudták, hogy valamit tenniük kell. Gondolkodtak, mitévők legyenek, mit csináljanak, hogy ne bántsa őket a gólya. A legnagyobb, legidősebb Breki béka kitalálta, hogy ő elbújik egy levél alá. A középső, Böfi béka azt eszelte ki, hogy éppen csak kidugja az orrát a vízből, és ha arra látja jönni a gólyát, majd gyorsan elúszik a víz alatt. A legkisebb, Böki béka pedig azt találta ki, hogy befesti magával magát egy olyan vízálló festékkel, amitől pont olyan színű lesz, mint a víz. Csodálkoztak is a testvérei, mit művel. Kinevették, hogy ez nem lesz így jó, ő lesz a főfogás ebédnél. Jött is a gólya. Amint odaért a levél alatt rejtőző Breki békához, egy nagy szél lefújta a levelet róla. A gólya azon nyomban észrevette, és hamm, bekapta. A következő napon ismét arra jött a gólya. A középsőnél, Böfnél állt meg, aki már éppen készült elúszni. Azonban nem volt elég

Tovább a mesére

A kis gömböc (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény ember; annak volt egy felesége, három leánya meg egy kis malaca. Egyszer megölték a kis malacot, a húsát felkötötték a padlásra. Már kolbásza, hurkája, sonkája, mindene elfogyott a kis malacnak, csak a gömböce volt még meg. Egyszer arra is ráéhezett a szegény asszony, felküldte a legöregebb leányát a padlásra: – Eredj leányom, hozd le azt a kis gömböcöt, főzzük meg. Felment a legöregebbik leány érte; amint le akarta vágni, elkiáltotta magát a kis gömböc: – Hamm, bekaplak! – azzal bekapta. Már odalent nem győzték várni. Felküldte a szegény asszony a középső leányát: – Eredj már, leányom, nézd meg, mit csinál a nénéd ennyi ideig. Felment a középső leány, kereste a nénjét, s hogy nem találta, le akarta vágni a gömböcöt. De a gömböc megint elkiáltotta magát: – Hamm, téged is bekaplak! – azzal bekapta ezt is. Már odalent sehogy se tudták elgondolni, hogy mért nem jön az a két leány, felküldte hát a szegény asszony a legkisebb leányát is: – Ugyan, leányom, eredj már fel, nézd meg, mit csinál a két nénéd. Aztán hozzátok le azt a gömböcöt valahára. Felment a legkisebb leány is, de ezt is csak elnyelte a

Tovább a mesére

A hazug csavargó (Mikszáth Kálmán)

Szerző: Mesélek Neked

Szépen sütött a nap s egy torzonborz csavargó bandukolt az országúton üres tarisznyájával. Harmadnapja még hamúbansült pogácsát sem evett, ugyancsak fájt a foga, hát egy kis vadpecsenyére. Betért az erdőbe és egyszerre csak finom sült hús szagát érezte meg. Szimatolni kezdett és elindult a jó pecsenyeszag felé. Hát az erdő közepén parázs kis tüzet talált. A tűz mellett apró, görnyedt és egészen kopasz emberke guggolt. – Adjon Isten, öregapám – monda a torzonborz csavargó, – mi jót sütsz ezen a kis tüzecskén? – Én? – felelte a kopasz öregember, – nem sütök én semmit. Ez már aztán nyilvánvaló hazugság volt, mert a pompás kis tüzecske fölött nagyszerű göbölycomb pirult és az embernek a nyála folyt, ha csak rápillantott. Na, de a torzonborz csavargó sem esett a feje lágyára. – Hát ez micsoda – mutatott a pompás göbölycombra, – ha azt mondod, hogy semmit sem sütsz, akkor ez a göbölycomb micsoda? – Tévedsz, jóember, nem látok én itt semmiféle göbölycombot, – hazudta a kopasz öreg. – No, ha nem látsz, nem látsz – felelte a torzonborz csavargó, – látom, az igazmondás nem éppen erős oldalad. Ültek egymás mellett az erdőben, a kopasz öregember és a torzonborz csavargó és nem szóltak egy

Tovább a mesére

Hirdetés

A csizmadia malaca (Móricz Zsigmond)

Szerző: Mesélek Neked

Hol volt, hol nem, nyulárnyékán,Itt vagy amott, tudod hékám!Minálunk, vagy tinálatok,Szent, hogy igazat hazudok:Egy ember nagy csudát ért,Mig köhögött, mindig élt… – Csizmadia, György a neve,Egy malacra ki szert teve.A gazda is olyan gyim-gyom,Malaca is szinte lim-lom. Esteledik az idő,Hogy a malac a kondával haza jő.A gazdája kinn pipázik,A mikor bekarikázik.Bekarikáz s nagy éhesen csak igy rí:Gyuri, gyu-ri, gyu-ri-rí! Dühös lesz György majsztram erre,– Ne csufolódj, arra, erre!Ne csufolj, mert leütlek!Majd ezt tűröm tetüled! Másnap este ujra igy,Jön a malac és visít:– Gyuri, gyuri, gyuri!Szól a gazda: UgyíEbadta csak csúffá teszel,Vigyázz a mig szépen leszel. HarmadjáraHaragjábaElőkészit egy fokost,Mégpediglen takarost.S hogy malaca begyurizikNyakon üti, hogy felbukik. Bezzeg tudja már a rangot:– Gróf, gróf! – igy ád hörgő hangot.– Mit beszélsz?Mégis élsz?Nekem szólsz?Csufolódsz?Gróf az apád, de nem én!És kap ujra a szegény. Szegény malac végsőt rugja,Hogy a mórest végre tudja.– György, györgy, györgy, – nyöszörgi,Mig a párát kihörgi. – Na lásd adta disznaja, –Igy vergel rá gazdája,És röhög,És köhög:– Ha elébb is igy beszélgetsz,Én felőlem holtig élhetsz!

Tovább a mesére

Dongó meg Mohácsi (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Dongo-es-Mohacsi-magyar-nepmese-Arany-Laszlo-Meselek-Neked

Hol volt, hol nem volt, én se tudom, hol volt, te se tudod, hol volt, volt a világnak két legszélső szegletében két regement (hadsereg, ezred – a szerk.), ebből mindegyikből eresztettek el fele-lábra egy-egy katonát. Ennek a két katonának nem volt se országa, se hazája, hanem elindult mindegyik arra, amerre az orra állott. Egy nagy városba – ahol éppen vásár volt – egyszerre ért be mind a kettő. Elkezdtek a vásárban kódorogni, de se nem adtak, se nem vettek, mert nem volt miből. Váltig törték a csürhejárást, miképpen lehetne egy kis pénzmagra szert tenni, utoljára mindegyik gondolt valamit. Az egyik kiment az erdőbe, teleszedett egy zsákot gubóval, azzal megfordult, ment a vásárra, hogy majd rászed valakit, eladja dió helyett. A másik meg szedett egy zsákra való bükkfapeterkét, azt akarta eladni gyapjú gyanánt. Sokáig árulgatták a portékájokat, de látatlanból senkinek se kellett. Egymással is találkoztak sokszor, de nem szólították meg egymást. Utoljára az, amelyik gyapjút árult, megszólította a másikat: – Mit árul kend, atyafi? – Diót. Hát kend? – Én meg gyapjút árulnék, de senkinek se kell látatlanból, pedig én úgy akarom eladni. – Én is úgy akarom a diómat; tudja kend mit? Cseréljünk! Elcserélték a zsákot látatlanból, azzal otthagyták egymást,

Tovább a mesére

A macska és az egér (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Itt is volt, ott is volt, édesapámnak is volt, édesanyámnak is volt, nekem is volt, neked is volt, volt a világon egy macska. Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska: – Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat! A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta. – Hozz nekem tejet a tehéntől, akkor visszaadom a farkincádat. Elment az egér a tehénhez. – Tehén, adj nekem tejet, tejet adom cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig – mondja a tehén -, míg nekem a kaszástól szénát nem hozol. Elment a kis egér a kaszáshoz. – Kaszás, adj nekem szénát, szénát viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig, míg nekem a sütőtől kenyeret nem hozol. Elment a kis egér a sütőhöz. – Sütő, adj nekem kenyeret, kenyeret viszem kaszásnak, kaszás ad nekem füvet, füvet viszem tehénnek, tehén ad nekem tejet, tejet viszem cicának, cica visszaadja farkincámat. – Nem adok addig –

Tovább a mesére

Az aranyhajú hercegkisasszony (magyar népmese)

Szerző: Mesélek Neked

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt is, nem is, de csak mégis meg kellett annak esni, volt egy fiatal herceg, annak volt egy húga, de olyan szép, hogy szem nem látott, fül nem hallott még olyat. A homlokán nap volt, a mellén hold, a két orcáján meg két gyönyörű csillag, a szép aranyhaja a sarkát érte, ha ki volt bontva, mikor járkált, aranyfolyosó folyt utána, ha sírt, aranykönyű hullott a szeméből. A herceg sokszor órahosszát elgyönyörködött benne, hogy milyen szép; ebből aztán az lett, hogy addig-addig gyönyörködött, míg bele nem szeretett. Márpedig hiába szeretett bele, mert testvér testvért csakugyan nem vehet el, így hát a herceg azt gondolta ki, hogy lefestette magának egy nagy táblára, azt a nyakába akasztotta, elindult, hogy addig megy, míg egy olyan szép leányra nem akad, akkor aztán azt elveszi feleségül, de míg nem talál, mindig bujdosik. Ment aztán, mendegélt hetedhét ország ellen, egyszer beért egy királyi városba. Nagyon el volt fáradva, meglátott egy palota előtt egy kőpadot, arra leült pihenni. Az a palota pedig a királyé volt, akkor is ott nézett ki a király az ablakon, meglátta a szép képpel a herceget, azt gondolta, valami képáruló, gondolta, hogy megveszi

Tovább a mesére

Hirdetés

A medve meg a móc (Móricz Zsigmond)

Szerző: Mesélek Neked

(Móc: Erdélyben a magyarok közé betelepült román ember. – a szerk.; forrás: WikiSzótár) Jó a ropogóPiri mogyoró.Mackó uram szereti,Bokrában felkeresi. Egy tenyere Tele vele, A másikkal Úgy csap bele.Meghámozza, lám, lám,És bekapja, hám! hám!Ha teleszed egy mancsot,Vígan eszi és csámcsog. Jó a ropogó Piri mogyoró.Nagyhajú móc keresi,Öblös zsákba beszedi. Bosszús, mérges, Sok a férges, Ritka a jó, Zsákba való.– Ej szentecském, mennybe lakó,Ki járkált itt annyi lopó?Én előlem aki szedi,Hogy a nyakát törd ki neki! – Jó a ropogó, Piri mogyoró?Egy marokkal adok neked,Elő ne híjd a szenteket! Szól nevetve Így a medve; Tele marka, Odatartja.Eltátja a száját ekce (íme, lám – a szerk.),A szegény móc s nyögi: Nyechce!Nem kell kérem nagyságos úr,S úgy elszalad, akár a nyúl.

Tovább a mesére