Valahol, egy gyönyörű völgyben, a Dombosdombok között élt egy idős asszony, Vica néni. A völgyben bőven termett málna, és minden nyáron, amikor a gyümölcsök elérték érettséget, a gyerekek izgatottan várták, hogy eljöjjön a lekvárfőzés ideje. Mindenki tudta, hogy Vica néni a legfinomabb lekvárt készíti, de senki sem ismerte a titkos receptet.
Egy nap, két kíváncsi gyerek, Peti és Anna, elhatározták, hogy felfedik Vica néni titkát. Hosszú időn át figyelték az ablakán keresztül, ahogy az asszony a piros bogyókat gondosan szedi, majd egy különleges edényben főzi őket. Az alacsony kerítés mögött megsúgták egymásnak:
– Te, Anna, hidd el, ha kiderítjük a receptet, mi is tudunk olyan finom lekvárt készíteni, mint Vica néni!
– De hogyan? – kérdezte Anna izgatottan. – Talán meg kellene kérdeznünk őt?
– Nem, nem! – tiltakozott Peti. – Ha egyszer elmondja, biztos nem fogja elárulni többet. Inkább figyeljünk!
Ahogy telt az idő, Vica néni egyre többször énekelni kezdett főzés közben. A gyerekek figyelmét felkeltette a dallam, és hamarosan rájöttek, hogy a titkos recept talán nem is annyira titokzatos, mint hitték.
– Talán a varázs a dalban rejlik! – mondta Anna. – Mintha a málna csak úgy táncolna a fazékban, amikor énekel!
Egy nap végre összeszedték a bátorságukat, és Miklós bácsi gyümölcsösében túrázva összeszedtek egy kosár málna. Amikor hazatértek, elhatározták, hogy ők is megpróbálnak lekvárt készíteni, és közben énekelni fogják Vica néni dallamait.
Kezdetben minden jól ment, a málna szép piros volt, és az éneklés tűnt a legjobb ötletnek. De amikor a fazékra került a gyümölcs, valami furcsa történt. A lekvár nem sűrűsödött, és a bogyók csak úszkáltak a vízben. Peti kétségbeesetten kiáltott:
– Miért nem működik? Mi hiányzik?
Anna, gondolkodva nézett a kosárra, majd eszébe jutott Vica néni másik titka, amit sosem árult el: a szeretet!
– Talán többet kellene beletennünk a szeretetünkből! – mondta Anna. – Összpontosítsunk arra, mennyire szeretjük a málnát és a gyümölcsfőzés örömét!
A gyerekek ezután nemcsak énekeltek, hanem arról is beszéltek, mennyire izgalmas, hogy együtt főznek, és a nyár örömeit megosztják egymással. Hamarosan a lekvár elkezdett sűrűsödni, és a konyhát betöltötte az édes aroma.
Néhány óra múlva, mikor a lekvár kész volt, Peti és Anna boldogan néztek egymásra:
– Megcsináltuk! – kiáltották egyszerre.
Aznap este, amikor eljött az idő, hogy megkóstolják a saját készítésű lekvárjukat, Vica néni is meglátogatta őket. Az illat, ami terjengett, hívogatóan csábította az asszonyt.
– Hmm… mi ez a csodás illat? – kérdezte Vica néni, miközben belépett a konyhába.
– Készítettünk málna lekvárt! – mondták a gyerekek izgatottan.
Vica néni szeme felcsillant, ahogy megkóstolta a lekvárt.
– Ez valóban különleges! – mondta csodálkozva. – Friss málna és egy kis szeretet, ez a legjobb recept!
Rájött, hogy bár a titkos recept sosem volt papíron leírva, a gyerekek felfedezték, hogy a legfőbb összetevő a szívből jövő öröm és szeretet.
Azóta Vica néni és a gyerekek minden évben közösen főztek lekvárt, egy kis varázslatot és sok-sok szeretetet csempészve a fazékba. Az édesség nemcsak az ízekben, hanem a barátságukban is megmutatkozott, és minden falat egy újabb ígéretet hordozott arról, hogy a jövőben is együtt varázsolnak a konyhában.
