Egyszer, egy festői kis faluban, ahol a nap mindig vidáman sütött, és a fák zöldellő lombokkal borították a dombokat, élt egy Peti nevű pelikán. Peti nem akármilyen pelikán volt; ő volt a falu főpostása, aki mindig megbízhatóan szállította a leveleket és csomagokat. Különleges képessége volt, hogy bármilyen időjárásban, akár viharos szélben is, odaért a címzettekhez.
Egy reggel, amikor a nap első sugarai már megcsillantak a vízen, Peti épp készülődött, hogy elhozza a legfontosabb küldeményt az őszig érkező fűszeres levelekkel. Azonban a levelek között egy titkos üzenet is lapult, amelyről csak ő tudott. Az üzenet egy határidős találkozóra szólt, amelyet a falu vén öreg fája alatt tartottak.
De a falu határában, a sűrű bozótosban, lopakodott egy ravasz róka, akit mindenki csak Rufusnak hívott. Rufus régi kifinomult trükkjeivel becserkészte Peti minden mozdulatát, és észrevette, hogy a pelikán egy különleges csomagot szállít. „Ez a cucc biztosan értékes!” – morfondírozott magában. „Meg kell szereznem!”
Ahogy Peti elindult, Rufus lesben állt. Minden okos taktikáját bevetette, hogy megakadályozza a pelikán sikeres útját. Amikor Peti megérkezett a falubeli tó fölé, Rufus sebtiben átkúszott a víz partjára.
– Hé, Peti! – kiáltott Rufus, mintha barátilag közeledne. – Tudod, itt a környéken merre találhatok elágazást, mert én is szállítani szeretnék valamit!
Peti nehezen bízott meg a rókában, de mivel nagyon udvariatlan lett volna figyelmen kívül hagyni, lelassított, és az égre nézett.
– Sajnos, nem tudok segíteni, Rufus! – mondta Peti udvariasan, miközben közelebb húzta a csomagját. – Éppen fontos küldeményt szállítok.
– Úgy érted, hogy ez a csomag különleges? – kérdezte a róka, miközben közelebb lépett. Szeme megcsillant a vágytól. – Esetleg elmehetnénk együtt, hogy összefuthassunk valakivel?
Peti, aki sejtette, hogy a róka nem igazán barátságos szándékkal közelít, bölcsen úgy döntött, hogy meg kell ám tévesztenie Rufust.
– Rendben van, de csak a fűszeres levelek segítségével tudom megmutatni az utat – válaszolta Péter, miközben hátralépett, hogy megőrizze a távolságot a rókától. – Viszont jobban járnál, ha nem próbálnád meg elvenni tőlem a csomagot!
Rufus szemei felcsillantak. „Ha rávilágítok a csomag tartalmára, talán el tudom lopni!” – gondolta.
– Szerintem nem bízol bennem! – mondta a róka drámai hangsúllyal. – A barátoknak nincsenek titkaik egymás előtt.
Peti csak mosolygott. – De barátok csak olyasvalakik lehetnek, akiket nem érdekli a haszon! – A pelikán kicsit felerősítette a hangját. – Most indulok, nem szeretném, ha késő lenne!
Pety azzal megfordult, sőt olyan hamar repült el, ahogy csak tudott, a róka pedig dühében ugrott fel. Kétségbeesetten próbálta megkerülni a fát, de Peti már korábban elérte a találkozóhelyet. Mikor végre megérkezett, elmesélte a falubelieknek, mi történt.
Az öregek bölcs tanácsokat adtak: „Jobb, ha vigyázol, és megosztod a titkaidat azokkal, akik valóban értékelni tudják!”
Peti így hát elhatározta, hogy a titkos üzenetet megossza barátaival, akik biztonságban megvédték a falu becsületét. Rufus pedig, akit soha nem látott többé, megtanulta, hogy az igazi érték sokszor a barátságban rejlik, nem pedig az elvett csomagokban.
Így Peti kulturáltabb lett a találkozók során, mindig figyelve barátai jó szándékaira, miközben a pelikánposta továbbra is virágzott a faluban. A titkos küldemények pedig már nem csak titkosak, hanem közösségi kalandokká is váltak.
