Messze-messze, egy zöldellő völgy közepén állt egy különös domb: a Nyuszihegy. Nem volt se túl magas, se túl lapos, de egy biztos – mindig valami különleges történt a környékén, különösen húsvét közeledtével.
Azt beszélték, hogy a hegy belsejében egy titkos járatrendszer húzódik, amelyben évszázadok óta a húsvéti nyuszik laknak. Ők készítik elő a festett tojásokat, csokoládékat, kis játékokat, és varázsolják tele a világot örömmel.
A történetünk főszereplője egy nyolcéves kisfiú, Bence, aki szüleivel a Nyuszihegy lábánál lakott. Bence kíváncsi természetű, kalandvágyó gyerek volt, és már egészen kicsi kora óta érezte, hogy valami titok lappang a hegy körül.
Mindig gyanús volt neki, hogy húsvét reggelén a tojások és ajándékok valahogy „a semmiből” kerültek elő. A szülei ugyan mosolyogva mindig azt mondták, hogy a nyuszi hozta, de Bence többet akart tudni.
Éppen húsvét vasárnap volt, amikor Bence nagyon korán ébredt. Aznap minden különleges volt: még a Nap is különösen fényesen világította meg a tájat. Bence elhatározta, hogy megkeresi a nyuszik titkos bejáratát. Egy kis hátizsákkal és a kedvenc plüssnyuszijával – akit csak Cincogónak hívott – nekivágott a hegyoldalnak.
A bokrok között lépkedve – ahová már nem tudott úgy bevilágítani a Nap – hirtelen zölden világító, arasznyi manólámpások jelentek meg az ösvény szélén. Bence szíve hevesen dobogott, de a kíváncsisága erősebb volt a félelemnél. Egy kis kőrakás mellett, amit eddig sosem vett észre, meglátott egy aranyszélű fatáblát: „Csak azoknak, akik hisznek a varázslatban.”
A kőrakást félretolta, és egy keskeny, csigavonalban lefelé vezető lépcső tárult fel előtte. Bence meg sem állt – Cincogót szorosan ölelve – leereszkedett a járatba. Egy tágas, csillogó barlangba jutott, ahol száz meg száz húsvéti nyuszi szorgoskodott: egyesek tojásokat festettek, mások szalagokat kötöztek, megint mások apró harangokat hangoltak.
Bence álmélkodva nézett körbe, amikor egy hosszú bajszú, szemüveges nyúl lépett oda hozzá.
– Üdvözöllek, Bence! Már vártunk rád – mondta bölcsen mosolyogva. – Te vagy az első embergyerek száz év óta, aki elég bátor és kíváncsi volt ahhoz, hogy rátaláljon a Nyuszihegy kincsére.
– De… mi az a kincs? – kérdezte Bence szinte suttogva.
– A varázs, ami az ünnepet különlegessé teszi. A remény, a szeretet és a közös játék öröme – válaszolta a nyúl, majd egy fénylő tojást nyújtott át. – Ez a tojás csak azoknak mutatja meg a valódi csillogását, akik hisznek a csodákban.
Ahogy Bence a kezébe vette a tojást, az ezer színben kezdett ragyogni. Ebben a pillanatban hirtelen visszacsöppent a saját szobájába. Az ablakon besütött a nap, madarak csiripeltek és az udvaron ott hevertek a színes tojások.
De valami megváltozott. A kedvenc plüssnyuszijának nyaka köré egy aranyszálú masni volt kötve, és mellette egy apró cetli: „Köszönjük, hogy emlékeztettél minket: a csoda ott van bennünk.” – Nyúl Mester
Attól a naptól kezdve Bence minden húsvétkor elmesélte a történetet, és minden évben újabb apró jeleket talált, hogy a nyuszik tényleg léteznek.
