Minden tavasszal, amikor az első virágok kibújtak a fű közül, a patakparti rét megtelt csiviteléssel, virágillattal és húsvéti készülődéssel. A gyerekek kosarakat fontak, a madarak tojásfestő versenyt rendeztek, és az erdő szélén élő húsvéti nyuszi, Nárcisz, már hetekkel korábban nekilátott az ajándékok előkészítésének.
De nem mindenki volt elégedett a tavaszi nyüzsgéssel.
A közeli nádasban lakott egy kacsa, név szerint Kacsa Kornél, aki mindig is úgy gondolta: ő is megérdemelné a figyelmet.
– Mindig csak a nyuszi, a nyuszi! – hápogott bosszúsan. – Pedig mi, kacsák tojunk tojást is, sőt, én még úszni is tudok! Ráadásul a tollaim fényesebbek!
És valóban, Kornél igazán szép kacsa volt: hófehér tollazattal, sárga csőrrel, és elegáns mozgással. Ám bármennyire is tetszelgett a tükörben, a húsvét minden évben másról szólt – pontosabban: mindig a nyusziról.
Egy este, amikor már közelgett az ünnep, Kornél elhatározta, hogy megszerzi magának a húsvétot.
– Ha a tojások hozzám kerülnek, majd én leszek a húsvéti sztár! – mormolta, és halk totyogással elindult a nyuszi kunyhója felé.
Óvatosan belesett az ablakon, ahol Nárcisz épp a díszítést fejezte be. Színes tojások sorakoztak, egyesek szalaggal átkötve, mások kis kézzel írt üzenettel ellátva: „Boldog húsvétot, Hanna!”, „Sok szeretettel, Levente!”.
Kornél megállt az ablak alatt, és valami furcsát érzett. Nem irigységet – hanem egy csipetnyi… kíváncsiságot.
„Mit csinál ez a nyuszi ilyen szeretettel?” – töprengett magában.
Mivel nem akart lebukni, az ajtó mögötti farakás mögé bújt, és ott éjszakázott. Egész éjjel figyelte, ahogy Nárcisz szorgoskodott: tojást festett, sütit sütött, és gondosan készítette elő minden csomagot. Minden mozdulata tele volt figyelemmel és örömmel.
Reggel, amikor a nyuszi álmosan szundikált a hintaszékében, Kornél lopva bement… de már nem tudta megtenni, amit eltervezett.
Csak állt a sok kis ajándék között, és halkan ezt mondta:
– Talán… csak segíthetnék.
És úgy is lett. Mikor Nárcisz felébredt, meglepetten látta, hogy a csokinyuszik katonás sorban állnak, a tojások új csomagolást kaptak, és egy üzenet is ott várta az asztalon: „Sajnálom. Készen állok arra, hogy segítsek neked. – Kornél”.
A nyuszi mosolygott.
– Soha nem késő változtatni – mondta, és kacsintott a farakás mögé visszabújt kacsára – hiszen a nyuszi már előző nap észrevette, hogy Kornél leselkedik.
Aznap este együtt indultak útnak: Kornél úszott az árokpart mentén, a nyuszi futott a mezőn. Ahol lehetett, Kornél vitte a csomagokat, sőt még pár saját tojást is hozzátett – aranysárga héjút, illatos fűszerekkel fújtat.
A gyerekek csodálkozva találták meg másnap a kertben a meglepetéseket:
– Nézd! Ez egy kacsa tojása! És itt van egy kis levél is: „Mostantól mi együtt vagyunk a húsvét manói! – Kornél és Nárcisz”.
És így történt, hogy a kacsa, aki valaha irigy volt, végül társa lett a nyuszinak. Nem sztár lett belőle – hanem hős, aki rájött, hogy az ünnep nem a csillogásról, hanem a szeretetről és az összefogásról szól.
