Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A megnémult királyfi (Mikszáth Kálmán)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király, aki békességben uralkodott hatalmas országa felett. Ennek az öreg királynak egyetlen bánata volt csak, szegény királynak nem volt se ija, se fia, se semmiféle rokona, aki őt a királyi trónon követhette volna.

Sokat bánkódott ez a szegény király, hiszen nem volt örököse és mi lesz az ő hatalmas országából, ha ő egyszer lehúnyja szemét. Roppantul szeretett volna egy fiúgyermeket, aki örököse lesz királyi trónján.

Egyszer álmában megjelenik előtte egy tündér és így szólt:

– Tudom, hogy nagyon szeretnéd, ha fiad születne. Adok hát egy jótanácsot. Menj ki holnap az erdőbe és számolj a kilencvenkilencedik fáig. Ez a kilencvenkilencedik fa egy szélestörzsű, régi tölgyfa.

Vegyél egy baltát és saját kezeddel döntsd ki a fát. A fa törzsében találsz egy kisfiút pólyában, ez lesz a te örökösöd. De meg ne szólalj, míg a fát ki nem döntötted, még ha maga az ördög is incselkednék veled, ne szólj egy kukkot se, mert különben a te fiad, mire eléri a tizenhetedik évét, megnémul. Jól figyelj szavamra.

Úgy is történt. Másnap a király aranyfejszéjét kezébe vette és kiment az erdőbe. A kilencvenkilencedik fáig számolt, aztán nekilátott, hogy aranyfejszéjével kidöntse ezt a kilencvenkilencedik régi-régi tölgyfát.

Igen ám, csakhogy a tölgyfa ágai közül egy szemtelen mókus incselkedett az öreg királlyal. Ide-oda ugrált, mindenféle tréfás fintorokat vágott a király felé és még a koronáját is cibálni kezdte.

Az öreg király markábaköpött és vágni kezdte a régi tölgyfát fejszéjével. Már majdnem egészen kivágta és ügyelt arra, hogy favágás közben egy kukk nem sok, annyit se szóljon, mikor a mókus farkincájával megcsiklandozta az öreg király orrát. A király nagyot trüsszentett és megfeledkezve a tilalomról, haragosan így szólt:

– Hess, te szemtelen mókus.

Akkor kapott csak észbe, hogy mit is tett. Hiszen ő nem fogadta meg a tündér tanácsát. Mit is mondott a tündér?

– Ne szólj, uram királyom, egy szót se, míg ki nem döntötted a fát, még ha maga az ördög is incselkednék veled, mert fiad, mire betölti tizenhetedik évét, megnémul.

Hej, búsult ám az öreg király. Fogta a kisfiút, akit a fában talált és hazavitte.

…Telt-mult az idő. A kis királyfi deli legénnyé serdült, a király már galambősz aggastyán volt és minden örömét csak az ő fiában találta. Csak a tündér jóslata okozott neki néha szomorúságot.

Eljött a nap, amikor a kis királyfi betöltötte tizenhetedik évét és bizony a tündér jóslata beteljesült, a kis királyfi megnémult.

Hej, búsult a király és búsult az egész ország. Jöttek az őszszakállú tudósok, nagytudományú emberek és mindenféle orvossággal próbálkoztak, de semmi nem használt.

Egy szép napon egy kopott vándorlegény érkezett a királyi palotába.

– Én meggyógyítom a kis királyfit – mondta a vándorlegény. – Az udvari szolgák és testőrök csak nevettek.

– Hogyan is tudnád, te rongyos vándorlegény, meggyógyítani a királyfit, mikor az őszszakállú tudósok sem tudták? – hahotáztak a lakájok és egyikük kilökte az ajtón a szegény vándorlegényt.

Igen ám, de a jószívű, aranyhajú királyfi, mikor ezt meglátta, haragra lobbant. A gonosz lakájt megbüntette és a szegény vándort kézenfogva vezette fel a király palotájába.

Mikor a vándor egyedül maradt az öreg királlyal, mélyen meghajtotta magát és így szólt:

– Nem ismersz, Uram királyom. Én vagyok az a tündér, aki megjelentem neked álmodban. Eljöttem álruhában, szegény vándorlegény képében a te palotádba, hogy próbára tegyem, vajjon jó szíve van-e a te fiadnak, a kis királyfinak? Ő megmentett engem a szolgák gúnyjától s jótett helyébe jót várj! Adok neked hát egy tanácsot. Ha azt akarod, hogy fiad ismét beszélni tudjon, éjnek idején menj ki az erdőre és keres meg a százegyedik tölgyfát. Azon találsz egy mókust. Ezt a mókust hozd el a te fiadnak és mingyárt kigyógyul ő némaságából.

Ennyit mondott az álruhás tündér és aztán eltünt. Az öreg király pedig megfogadta a tündér tanácsát. Éjnek idején kiment az erdőbe, megkereste a százegyedik tölgyfát és azon megtalálta a csodálatos mókust. Szépen behozta ő a palotába és másnap reggel, letette a párnára, az alvó királyfi mellé.

A mókus ugrándozni kezdett és mindenféle, furcsa fintorokat vágott az alvó királyfi felé. Addig-addig ugrándozott, míg farkincája az alvó királyfi orrához nem ért. A királyfi nagyot tüsszentett és csodák-csodájára így szólt.

– Hess, te csunya mókus!

A mókus abban a pillanatban tündérszép leánnyá változott. Hej, örült az öreg király, hiszen elmúlt fia némasága, a királyfi tud újra beszélni és ime, még gyönyörűséges mátkát is szerzett neki a hálás tündér.

Mingyárt meg is tartották a kézfogót és arra bizony a nagy erdő összes mókusai hivatalosak voltak.

Én magam is az egyik mókustól hallottam ezt a csodálatos mesét!

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page