Mesélek Neked 
Lent, ahol az avar már vattaszerűen takarta a mocsár szélét, egy apró, zöld békácska toporgott a hínárszőnyegen. Breki volt ez, a legkíváncsibb kis béka messze a lápvidéken. Miközben társai már lekucorodtak gyökerek alá vagy falevelek közé téli álmot aludni, Breki csak forgolódott és sóhajtozott. – Hogy lehet ilyet? Csak lefekszenek, és kihagyják a tél legjobb
Az őszi erdő csendes volt, levelek zizegtek a fák alatt járó szellő útján. A napfény áttört a sárgára, vörösre színeződött lombkoronán, s mintha aranyba öltöztette volna az egész világot. Egy sudár tölgy ágán ülve egy kis vörös mókus ügyködött: Misu volt a neve, s éppen téli elemózsiát gyűjtött. Pörgött, szaladt ágról ágra, odúról odúra, diót,
Hajnalodott, mikor az erdő mélyén szunnyadó lombok között megmozdult a csend. A rét laposára éjjel óta leheverte magát a hideg, s vastagon ráült a fűszálakra, mint a pihenni készülő fehér pillangók. A Nap még tétovázott a horizont szélén, ujjait nyújtogatva a hegyek válla fölött, de a fény csak lassan szivárgott a fák közé. Az öreg
Lassan kúszott be a reggeli fény a konyha ablakán, megsimogatva a pöttyös terítőt és a gondosan sorakozó bögréket a polcon. A piros bögre – sima oldalú, fényes és kissé öntelt jószág – az asztal szélén ücsörgött, dagadva büszkeségtől. Ő volt a legújabb a sorban, egy ajándékbolt kirakatából került ide, és valamiért azt hitte, különb a
A nagy tölgyfa alatt, a csipkebokrok sűrűjében éldegélt egy kedves süncsalád: Sünmama, Sünpapa és három kicsi sünike – Bogyó, Mogyoró és Gesztenye. Az ősz már jó ideje elérkezett, a levelek aranyló sárgára és mélyvörösre váltottak, és a fák egyre kopaszabbak lettek. A levegő hűvös lett, érezni lehetett, hogy közeleg a tél. A kicsi sünik azonban
Amikor Marci reggel felébredt, a házban olyan illat terjengett, mint amit akkor érzett utoljára, amikor még kicsi volt, és a nagymamája a kertben szedett eperszörppel kínálta. A sült vaj, a pirított dió, az enyhe fahéj és valami megfoghatatlan, meleg, boldogító illat belepte az egész házat, sőt, mintha még az udvarig is kiszivárgott volna. Marci mezítláb
Az erdő szélén, ott, ahol a levelek aranyba és rézbe öltöznek ősszel, csendesen terült el egy tó. Nem volt nagy, de aki járt már arra, emlékezett a tükröződő vízfelszínre, ahol a nád titkokat susogott, s a hulló falevelek mintha csak üzeneteket sodortak volna a szél szárnyán. A tó vizén, egy különleges reggelen, valami aprócska dolog
Hideg, csikorgó reggel volt, amikor Manka kilépett a ház ajtaján. A kert fái deres ágat nyújtogattak az ég felé, a fák között szél suhant át, mintha titkokat súgna egymásnak a bokrok fülébe. Manka jó melegen öltözött: piros kabát, vastag sál, harisnya a nadrág alatt, és a kedvenc sapkája – amit nagymama kötött neki egy különleges,
A szalon sarkában, a régi kastély poros falai között állt egy kandalló, sötétvörös márványból faragva, oroszlánkarommal vésett lábakon. Ő volt a ház legrégebbi lakója, túlélte az összes bútorcserét, gyerekzsivajt, sírásokat, és számtalan tél megrázó hidegét. Ha beszélni tudott volna… De hiszen, ki mondta, hogy nem tudott? Minden este, mikor a család összegyűlt a szalonban –
Messze északon, ahol a fák már régen lerázták aranyszínű ruhájukat, s a földet dér csipkézte reggelenként, élt egyszer egy különös szellő. Ő volt a novemberi szél. Nem nagy erejű, mint a tomboló viharok, de nem is olyan gyengéd, mint egy tavaszi fuvallat. Kicsit borzongató, kicsit kapkodó, s mindig csintalan. Forgatta a faleveleket az utcákon, felborzolta
A késő őszi szél komoran suhant végig a park kopár fái között. A levelek már rég elporladtak a járdák szélén, a padokat nedves avar lepte, és a gesztenyék többnyire szétmállottak vagy régi gyerekjátékok darabjaiként hevertek a földön. Az egyik ilyen pad alatt, egy réges-rég elhagyott gesztenyefiú kuporgott színes cérnalábain: apró botkarjai kissé szétcsúsztak, a gombszemeit
Bogyó, a kíváncsi kismedve, egy őszi reggelen ébredt fel barlangjukban, amikor a levegő már csípett kicsit, s a fák lassan arany és rozsdaszín kabátba öltöztek. A reggel más volt, mint a többi: az erdőt vastag, puha köd takarta, mint egy óriás paplan, és még a fák teteje is eltűnt a halványszürke felhőben. – Anyu, csak