Mesélek Neked 
A szobában csend honolt, csak a falióra ketyegése szőtte cérnavékony hangjait az éjszaka sötét szövetébe. A gyerekek mélyen aludtak, arcukon álommosoly, karjuk az ágynemű alatt békésen pihent. Az ablakpárkányon csinos rendben sorakoztak a kitisztított csizmák: fényes bőr, szépen megkötött cipőfűzők, ragyogó orr és tisztára törölt talp. Az egyik sarkon piros gumikacsa alakú kulcstartó lengedezett, amit
Vakítóan fehérre festette a világot a friss havazás, mintha az ég mesékből szőtt takaróját húzta volna le a földre. A kisváros apró házain komótosan telepedett meg a hó, a fák ágai nesztelenül hajlongtak a súlya alatt, s a föld puha lepelként nyelte el a lépteket. Egyik kora téli délutánon, amikor már vastagon nyikorgott a hó
December hatodika volt. Ropogós hó csikorgott lábai alatt, amikor a vén rénszarvas kiért az erdei tisztásra. A fák ágain jégcsapok csillogtak, és a fehér tájat sápadt derengés borította, mintha a tél halk éneket dúdolna minden lépésnél. A csillagok már előbújtak az égre, és a kis rénszarvasok, bundájukat összehúzva, szorosan ültek a mesélő köré. – Itt
A tél már vastag, fehér paplanként borította be a hegyekkel körülvett kis falut. A házak kéményeiből illatos füst gomolygott az ég felé, és a kertekben dércsillagos hóemberkék őrizték a csendes decemberi estéket. A gyerekek izgatottan számolták a napokat Mikulás érkezéséig, mert tudták, hogy idén valami különleges történik: a Mikulás csillagszánján próbát kell tenni, mielőtt az
A Télapó dolgozószobájában csend ült a levegőn, csak a kandallóban pattogó tűz hangja hallatszott. A manóműhely már készült a nagy napra: csillogó díszek szikráztak a mennyezetről, fahéj és mézeskalács illata lengte be a levegőt, s a manók szorgalmasan csomagolták az ajándékokat. A Télapó épp egy csésze forró kakaóval ült íróasztala mögött, amikor megvakarva a fejét
Aznap reggel különös csend borult a kis falura, mintha az egész világ visszatartaná a lélegzetét. A fákon puha, fehér takaró ült, a tetők csúcsa cukormázas kalapként csillogott, s a levegő tele volt az első hó sejtelmes illatával. Lili, a hétéves kislány az ablaka előtt ült, orrát az üveghez tapasztotta, s úgy figyelte a pelyheket, mintha
Egyszer, messze északon, a hófödte Lappföld végtelen fenyveseinek ölelésében, ott, ahol az éjszakai égbolt táncoló fényekkel játszik, élt egy kis rénszarvas. Verbéna volt a neve, és még egészen fiatal volt – az első telet töltötte a Mikulás farmján, ahol a szánhúzók nevelkedtek. Verbéna bundája selymesen puha volt, szeme sötétbarna, kíváncsi, és hosszú szempillái úgy rebegték
A havas fenyvesek mélyén, ahol a fák suttogása összekeveredik a szél halkan dúdoló dalával, állt egy apró, mohapadlós műhely. Ebben a műhelyben lakott Fenyőszál Frikó, a játékmanók leggondosabbja és legfürgébbje, aki minden karácsony előtt játékhegyeket készített a gyerekeknek. Apró kezei varrtak, faragtak, ragasztottak, csiszoltak; nem volt olyan játék a világon, amit ne tudott volna elkészíteni.
Az erdő szélén, egy fehérre meszelt házikóban élt egy kisfiú a szüleivel. Noel volt a neve, és már hetek óta számolgatta a napokat december hatodikáig. Az ablakán jégvirágok hajladoztak, reggelente a fenyőfák ezüstporos kabátban álltak, és a levegőt átjárta a várakozás illata: fahéj, méz, és egy csipetnyi csoda. Egy délután, mikor anyukája éppen almás-fahéjas kalácsot
A hópihék halkan, puhán szállingóztak alá az égből, mint apró csillagok tánca a sötétkék vásznon. A sarkvidéken néma csend honolt, csak a rénszarvasok prüszkölése és a manók mocorgása törte meg olykor a fehérségbe burkolózó éjszaka nyugalmát. A Mikulás műhelyében sürgés és forgás uralkodott, hiszen már csak három nap volt hátra december hatodikáig. A manók, hímzett
Egy poros padláson, egy rozoga öreg szekrény mélyén pihent egy pár kopott bőrcipő. Valaha krémesen fehér volt a bőre, orrán és sarkán elegáns varrás díszelgett, s ha szólt a zene, táncra perdült benne a láb – suhogott, pörgött, suhant a kivilágított színpadon. Azóta eltelt sok-sok év, és a cipő már régen nem érezhette a parketta
Egyszer volt, hol nem volt, túl az Üveghegyen és a Szeles-dombon, volt egyszer egy különösen szomorú novemberi reggel. Az ég szürkén és vastagon borult a föld fölé, a fák levelei már mind lehullottak, és az állatok mélyen behúzódtak odúikba a hideg elől. Egyetlen kis napocska próbált besütni a rétekre és udvarokra, de valaki állandóan útját