Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, de nagyon jószívű borbélylegény. Ez a borbélylegény bejárta már gyalogszerrel hetedhétországot, fagyban és hóban, tűző napsütésben és zuhogó esőben, de mindig csak az országutakon vándorolt, mert kereste a boldogságot.
Egyszer, amint fütyörészve bandukol az országúton, jön ám vele szemben lehajtott fejjel, nagybúsan egy nagyszakállú, kopottruhás öregember.
– Mit búsulsz te öregember, – kérdezi tőle a jószívű borbélylegény.
– Hát hogyne búsulnék – felelte az öregember, – mikor meg vagyok hiva a burkus király hétországra szóló lakzijára és nem engednek oda be engem ilyen hétrőfös szakállal. Borotvára pedig nincsen pénzem.
– No, ha csak ez a bajod – mondta a jószívű borbélylegény, – hát azon ugyan könnyen segíthetünk. Ülj csak le, majd én megborotvállak az én borotvámmal.
Azzal hipp-hopp, már le is borotválta az öregember hétrőfös szakállát.
– Isten fizesse meg a jóságod – hálálkodott az öregember, aki persze varázsló volt és csak ki akarta próbálni a szegény borbélylegényt. – Node, én is meghálálom valamivel. Ezentúl, ha borotválni akarsz, csak mondd el ezt a varázsigét:
A világon nincs oly szakáll
Amit e kés nem borotvál!
És majd meglátod, neked dolgoznod sem kell, a te borotvád dolgozik majd helyetted.
Úgy is lett. A borbélylegény mingyárt ki is próbálta a csodálatos borotvát, hát uramfia, a borotva minden szakállt magától leborotvált, csak úgy sercent és a borbélylegénynek ujját sem kellett mozdítania.
No, vándorol tovább a mi borbélylegényünk, zsebében a bűvös borotvával. Egyszerre csak jön ám nagybúsan szembe egy görnyedt öregasszony.
– Mit búsulsz, te öregasszony – kérdezi a jószívű borbélylegény.
– Hogyne búsulnék – felelte az öregasszony, – mikor nincs egy rézpetákom sem, amin kenyeret vehetnék.
– No, ha csak ez a baj – mondta a jószívű borbélylegény, hát ezen könnyen segíthetünk. Nekem éppen egy rézpetákom van, azt jószívvel neked adom, vegyél rajta kenyeret.
– Isten fizesse meg a jóságod – hálálkodott az öregasszony, – mert ezúttal az ő képében tette próbára másodszor is a borbélylegény jószívűségét a varázsló. – Node, én is meghálálom valamivel. Ezentúl, ha fizetni akarsz, csak vedd elő az erszényed, abban mindig lesz egy arany és az sohasem fog elfogyni. De ezt a varázsigét kell mondani:
Jobb az arany, mint a réz
Erszényemben legyen pénz!
No, indult ám tovább nagyvidáman a borbélylegény, merthát most már volt egy csodálatos borotvája és egy bűvös erszénye. Más emberfiának egyetlen ilyen bűvös dolga sincs, lám neki meg kettő is van.
Ment-mendegélt, egyszerre csak jön vele szemben egy búsan bégető júh.
– Mit búsulsz, te júhocska – kérdezi a jószívű borbélylegény.
– Hogyne búsulnék – felelte a júhocska, – amikor a farkas elragadta egyetlen fehér bárányomat.
– Hej, hej – mondta a borbélylegény, – nehéz terajtad segíteni. Aztán, hol lakik ez a gonosz farkas?
– Közel ne menj, ha kedves az életed, még téged is széttép. Ott lakik ő amögött a nagy hegy mögött.
No, elindul a jószívű borbélylegény, hogy megkeresse a gonosz farkast. Megy-mendegél, átér a hegyen és el is ér a gonosz farkas tanyájához. Hallja ám, messziről a szegény fehér bárányka síránkozását.
Fehér bárány sose hallgass
Mert megesz a gonosz farkas!
Levág a jószívű borbélylegény egy görcsös fütyköst az erdőn és közellopódzik a gonosz farkas tanyájához.
– Ki jár itt, ahol a madár se jár? – kérdi a farkas haragosan.
– Én vagyok a beszélő bárány, – feleli vékony hangon, nagy furfangosan a borbélylegény.
– Ham, megeszlek – mondja a farkas és kitátja a száját. – Több se kell a furfangos borbélylegénynek, gyorsan ledugja a görcsös fütyköst a farkas torkán. No, vége is volt mingyárt beste farkasának.
A fehér bárány pedig gyönyörű tündérré változott és bizony nem kellett neki sok kérlelés, mingyárt megtetszett neki a jószívű borbélylegény és csakhamar férj és feleség lettek.
– Ásókapa válassza el őket!
