Biztosan te is hallottál már a Mikulásról. Hát, persze, hogy igen! Ő az, aki minden évben figyeli, hogy jól viselkedsz-e, és jutalmul csodás ajándékokat rejt a megtisztított csizmádba.
Gondolkodtál már azon, mi történne akkor, ha a Mikulás egyszer elveszítene egy ajándékot? Képzeld, egyszer megesett vele. Kíváncsi vagy, mi történt? Elmesélem.
Réges-régen, mikor még lovaskocsival és hintóval jártak az emberek, Mikulás ugyanúgy, mint minden évben, a manók segítségével előkészítette szánját, és felpakolta rá a puttonyát, telis-tele szebbnél szebb ajándékokkal.
Ebben a történetben eddig még nem is lenne semmi érdekes, azonban ekkor még Rudolf, a leghuncutabb rénszarvas nagyon kicsi volt. Ez pedig azzal járt, hogy minden csillogó, izgő-mozgó dolgon fennakadt a szeme. Így volt ez azon a napon is, amikor Mikulás útnak indult, hogy az éj leple alatt meglepje a boldogan szundikáló gyerekeket.
– Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Táltos, Villám, Pompás, Ágas és Rudolf készüljetek, indulunk! – kiáltott egy nagyot a Mikulás, mikor felült a szánra.
Igen, jól hallottad, a kis Rudolf is velük tartott, hiszen neki is meg kellett tanulnia, milyen fontos feladata van Mikulás rénszarvasainak.
A csodálatos varázspornak köszönhetően már bejárták a fél világot, amikor egy kissé kopottas, szalmatetővel ellátott kunyhóhoz értek. Mikulás tudta, hogy ebben a házban él Karcsika, az a kisgyermek, aki bár szegény volt, a szíve sokkal gazdagabb volt jószívűséggel sok felnőtt emberénél. Éppen ezért meg is érdemli azt az ajándékot, amelyet a Mikulás aznap elhozott a számára.
Mikulás elővette az ajándék listáját, hogy leellenőrizze, biztosan nem marad-e ki valami Karcsika ajándékai közül. A kisfiú nem kívánt sokat, csak egy kukoricacsutkából készült babát kért a húgának, magának pedig semmit. Mikulás minden évben meghatódott Karcsika önzetlenségén, és természetesen neki is kedveskedett ajándékkal. Ebben az évben egy gyönyörű fából készült vonattal szerette volna meglepni.
Azonban a vonat nem volt sehol. Mikulás már teljesen átkutatta feneketlen zsákját, mikor meglátta, hogy Rudolf orra egyre pirosabb. Tudta, hogy a rénszarvas rossz fát tett a tűzre, és ennek köze van Karcsika ajándékához.
– Rudolf, mit tudsz te Karcsika ajándékáról? – kérdezte ellentmondást nem tűrően, mégis kedves hangon.
– Én… – felelte habozva a kis rénszarvas – én nem akartam semmi rosszat, csak annyira szép volt, és egy kicsit játszani szerettem volna vele.
Rudolf ekkor már nagyon bánta, hogy kivette a zsákból Karcsika ajándékát. De az olyan gyönyörű vonat volt! Ráadásul éppen kilógott a vége a zsákból, amikor a Mikulás és a manók felpakolták a szánra. Úgy nézett rá az a vonat, mintha őt hívogatná! Mégis valamiért olyan rosszul érezte magát emiatt.
– Tudod Rudolf, Karcsika családja nagyon szegény. Nélkülünk nem kapna ajándékot. Egész évben rendesen elkészítette a házi feladatát, mindig becsületesen felkészült a tanórákra, közben pedig rendet tartott és még a szüleinek is segített, ahol csak tudott. Nem beszélve arról, hogy Katikának és Pistikének is a segítségére volt, amikor véletlenül eltörték otthon édesanyjuk kedvenc vázáját. Együtt ragasztották meg és tettek bele virágot, hogy kiengeszteljék barátai anyukáját.
– Tudom – sütötte le szemét Rudolf. – Én nem akartam semmi rosszat, csak hát olyan szép az a vonat!
Ekkor Rudolf a hátára terített kiskabát alól előhúzta a vonatot.
– Nagyon vigyáztam rá, csak már nem tudtam visszatenni.
– Biztos, hogy csak nem tudtad? Nem arról van szó, hogy nem is akartad? – kérdezte a Mikulás Rudolftól.
– Valójában legszívesebben megtartottam volna, de már tudom, hogy Karcsikánál sokkal jobb helyen lesz – felelt Rudolf már-már könnyes szemekkel.
– Nagyon örülök, hogy ilyen becsületesen bevallottad a történteket, Rudolf – nyugtatta meg Mikulás. – Meglátod, ez még a javadra válik! Kérlek, máskor ne vedd el senki játékát! – simogatta meg Mikulás Rudolfot.
– Ígérem – felelte a rénszarvas.
Rudolf elhatározta, hogy az éjszaka hátralévő részében ő lesz Mikulás legjobb segítője! Ez Mikulásnak is feltűnt, Rudolf ugyanis egész éjszaka nagyon lelkes volt, és igazán kitett magáért.
Mikor visszaértek az Északi-sarkra, Mikulás lehajolt Rudolfhoz, és így szólt:
– Rudolf, ma igazán nagy segítség voltál! Szeretnék neked mutatni valamit.
Ekkor elindultak a Játékgyár felé. Mikor beléptek az ajtón, nem álltak meg, hanem végighaladtak a gyáron, majd egy lépcsőhöz értek, amely egy nagy piros ajtóhoz vezetett.
– Gyere velem! Menjünk be oda! – szólt Mikulás.
Rudolf nem tudta, mit rejt a nagy piros ajtó. Mikor Mikulás kinyitotta, a kis rénszarvasnak még a lélegzete is elakadt. Egy hatalmas termet látott, mely tele volt csodálatos játékokkal.
– Itt vannak azok a játékok, amelyeket eddig elkészítettünk. Minden fajtából elteszünk egy darabot, hogy a következő évben majd újra megalkothassuk vagy továbbfejlesszük őket – mutatott a játékokra Mikulás. – Azt szeretném, ha segítenél nekem, és kipróbálnál minden játékot, amelyet idén elkészítettünk. Tegyél javaslatot, hogy melyiket, hogyan lehetne még jobbá, szebbé tenni!
– Boldogan, Mikulás! – kiáltott fel örömében Rudolf. – Máris munkához látok!
Ettől a naptól kezdve a kis Rudolf Mikulás leghűségesebb segítője lett. Tudta, hogy nagyon fontos feladattal bízták meg, hiszen a gyerekek játékairól van szó. Többé nem jutott eszébe, hogy bárki játékát elvegye, hiszen megértette, hogy a gyerekek boldogságáért ő is nagymértékben felelős. Ez a felelősség viszont boldog teher volt a vállán, és még a mai napig is szívesen viseli.
