Egyszer volt, hol nem volt, talán nem is olyan régen történt, hogy Ugri, a huncut nyuszi sétálni indult. Nos, ebből még nem is kerekedett volna különleges történet, azonban ezen a napon nem a megszokott útvonalon haladt.
Ugri édesanyja minden nap figyelmeztette a kisnyulat:
– Vigyázz, Ugri, le ne térj az útról, ne menj az erdő felé, mert ott veszély leselkedik rád!
Természetesen Ugri nem Ugri lett volna, ha nem azon járt volna egyfolytában az esze, hogy megnézi azt az erdőt, amitől mindenki úgy fél.
– Hiába mondják, hogy a nyulak félősek, én nem vagyok az! – gondolta magában, mikor útnak indult.
Hamarosan el is ért az erdőhöz. Nem akármilyen erdő volt ez, hiszen a fák feketék voltak, a madarakat pedig sosem lehetett látni, csak a hangjukat hallották. Virágok pedig nem nyíltak a fák alatt.
Ugri közelebb lépett, és megpróbált minél távolabb belesni a sűrű rengetegbe. Azonban nem sokat látott, ugyanis az erdő mélyét köd borította.
– Valóban félelmetes – gondolta Ugri -, de én akkor is bemegyek az erdőbe!
A kis nyuszi elindult lassú, csendes léptekkel, nehogy egy óriást vagy egy sárkányt felébresszen. Nem tudta, mire számíthat ebben az erdőben, de mindenre gondolt, csak arra nem, ami a valóságban várt rá.
Mikor elérte a ködös területet, egy kicsit megtorpant, de összeszedte minden bátorságát, és beljebb merészkedett. Hamarosan azonban olyat látott, amit még az álmaiban sem tudott volna elképzelni!
Körülbelül 20-30 lépés után eltűnt a köd, és egy gyönyörű tisztáson találta magát. Ez a tisztás olyan szép volt, amilyet az emberi szem – vagyis a nyuszi szem – még sosem látott.
Káprázatos, illatos virágok borították, melyek a szivárvány minden színében pompáztak. A pillangók boldogan röpködtek és a madarak jókedvűen csicseregtek. Már értette Ugri, miért hallják ők a madarak énekét, miközben nem látnak egyet sem: ezek a madarak olyan boldogan éltek az erdő mélyén, hogy még az erdőből is kihallatszott dallamos énekük.
Ahogy Ugri a tisztás szépségét csodálta, egyszer csak fura kis lényekre lett figyelmes. Olyanok voltak, mint a pillangók vagy talán a szitakötők, de mégsem azok voltak, hiszem közben az emberekre is hasonlítottak.
Amikor az egyik lény megpillantotta Ugrit, azonnal odaszállt hozzá, és köszöntötte:
– Szia, Ugri!
– Szia! Te honnan ismersz engem és ki vagy? – kérdezte a kis nyúl meglepődve.
– Én Szivárványka vagyok, az erdő egyik tündére. Mi mindenkit ismerünk, hiszen például a mi dolgunk, hogy tavasszal kivirágozzon a hóvirág és az ibolya és a fák is, ősszel pedig a fák és a bokrok lehullajtsák az általunk színesre festett lombkoronájukat. Én a szivárványokért vagyok felelős.
– De hogyan élhettek ti itt, amikor mindenki fél az erdőtől?
– Tudod, ez egy régi történet. Elmesélem neked, de meg kell ígérned, hogy titokban tartod a létezésünket, mert ez véd meg minket és a természetet!
– Ígérem, ígérem – vágta rá gyorsan Ugri.
– Rendben, akkor elmesélem – felelte Szivárványka. Réges-régen ez az erdő olyan volt, mint a többi. Annyi különbséggel, hogy a legtöbb erdőben nem élnek tündérek, hogy rejtve maradhassunk. Egyszer azonban emberek jöttek ebbe az erdőbe. Elkezdték kivágni a fákat, a madárfészkek a földre hullottak, a mókusok, nyuszik és a többi erdei állat hirtelen azt sem tudta, hová meneküljön. Már közeledtek a tisztásunkhoz, így mi is veszélyben voltunk. Az akkori királynőnk úgy döntött, hogy a lakóhelyünket körülvevő erdőt sötétségbe borítja. Ettől szerencsére megijedtek az emberek, és nem jöttek többé erre. Sajnos a kint rekedt állatok sem mertek már belépni az erdőbe, de jobbnak is láttuk így, ugyanis a mi létezésünknek muszáj titokban maradnia. Ha velünk bármi történik, akkor a természet nem fog tudni igazodni az időjáráshoz, és nem lesz többé valódi tavasz, nyár, ősz és tél sem. Nem fognak virágozni a fák, nem lesz rajtuk gyümölcs sem és a növények, az állatok szépsége megszűnik létezni. Te vagy az első, aki azóta belépett az erdőbe.
Ugri ekkor megértette, milyen fontos, hogy segítsen megőrizni az erdő titkát és a tündérek létezését. Tudta, hogy a legjobb lesz, ha idejében hazaér és hallgat a történtekről.
– Megígérem Szivárványka, hogy megtartom a titkotokat. Soha nem fogom felfedni! – szólt határozottan Ugri.
Ekkor értette meg Ugri igazán, hogy milyen fontos a bizalom, a barátság és a titkok megőrzése.
A történtek után Ugri megváltozott. Már nem volt az a huncut nyuszi, mint korábban. Persze továbbra is szeretett játszani, de sokkal jobban odafigyelt arra, hogy társainak milyen kívánságai vannak. Igazi, megbízható jóbarát lett belőle, hiszen ő volt a tündérek és az erdő titkának őrzője.
