Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép, napsütötte tó, amely körül zöldellő fű és virágok nyíltak. A tóban élt egy vidám és játékos kacsa, Domi, akinek sárga tollai a napfényben csillogtak. Domi mindig is szerette a vizet, és különösen élvezte, amikor a barátaival vízicsatákat rendezett.
Egy forró nyári napon, amikor a nap úgy tűnt, hogy sosem akar lenyugodni, Domi elhatározta, hogy különleges vízicsatát szervez. Az összes barátját meghívta: Lili, a tündérsugár, aki mindig mosolygott, és Niko, a kis teknős, aki mindig okos ötleteivel lepte meg őket. A tó partján gyülekeztek, és a hangulat várakozással teli volt.
– Jól figyeljetek! – mondta Domi izgatottan. – Ma nem csak vízicsatázni fogunk, hanem ügyességi versenyt is rendezünk! Ki tud a legügyesebben vízbe ugrani és a legmesszebb úszni?
Lili lelkesen tapsolt, és Niko is szívesen csatlakozott a pénteki mókához. Domi mindenki számára hozott egy-egy vizespalackot, hogy legyen mivel célba venniük egymást. A szabályok egyszerűek voltak: csak víz használható, és aki elsőként kimegy a tóból, az veszít.
A verseny elkezdődött! Domi hatalmas ugrással csobbant a vízbe, és mindjárt kiszökött Niko elől. – Nézzétek, milyen ügyes vagyok! – kiáltotta, miközben körberajzolta a vizet. Lili viccesen próbálta megcélozni Domit, de a vízcsobbanás azt csak még jobban megnehezítette.
Mikor Domi a víz tetején „úszva” átugrott Niko fölött, a teknős nevetve így szólt: – Te csak ne légy olyan büszke, Domi! Még a végén el fogsz csúszni!
A nap szépen sütött, a barátok egyre jobban belemerültek a játékba. Egyszer csak Domi micros vízzel teli palackját Niko felé dobta, aki ügyesen kitérve elkerülte a fröcskölést. – Ejnye, Domi! A következő körben biztosan eltalálom a célpontot! – jelentette ki Niko.
A vízicsata folytatódott, és a barátok nevetésének hangja egyre csak nőtt. Domi újra és újra megpróbálta a lehető legjobb ugrást végrehajtani, míg Lili a szélben úszva egy csodás táncot járt. Az idő telve vidámsággal, a víz csobogásával telt, és a barátok egymásra figyelve élvezték az együtt töltött pillanatokat.
Ahogy a nap elkezdett lenyugodni, Domi fáradtan, de boldogan úszott vissza a part széléhez. – Ez volt a legjobb vízicsata! – mondta ki boldogan. – Csináljunk ilyet minden héten!
Lili és Niko egyetértettek, és megígérték, hogy a következő alkalomra még nagyobb mókát találnak ki. A nap végén a barátok jól elfáradtak, de tele voltak boldogsággal és sok-sok emlékkel.
A tó vize csillogott a lemenő nap fényében, Domi pedig biztos volt benne, hogy a legjobb barátokkal a vízicsatázás mindig újabb izgalmakat hoz. És így éltek boldogan, a csodás tó partján, ahol a gyümölcsfák és a színes virágok mindig mosolyt csalnak az arcokra.
