Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis egércsalád, akik a zöldellő rétek szélén laktak egy elhagyatott vályogvetőben. Anyóka, az édesanyjuk, igazi mesterszakács volt, mindig finom falatokkal örvendeztette meg gyermekeit: Móricot, Gizellát és Petikét. Egy gyönyörű napsütéses reggelen úgy döntöttek, hogy piknikezni mennek a közeli fák alá, ahol az árnyék és a puha fű várta őket.
– Ma mindenki hozzon valami finomat! – mondta Móric, ahogy izgatottan készülődtek. Gizella mogyorót, Petike pedig egy kis sajtot gyűjtött. Anyóka az ősi receptje alapján készített különleges bogyós gyümölcsből készült süteményt.
Amikor megérkeztek a rétre, az egész nap csak nevetés, játszadozás és finom falatok körül forgott. Ám hirtelen, miközben Petike a fűben ugrándozott, véletlenül fellökte a piknik kosarat, és minden kaja szétszóródott.
– Jaj, ne! – kiáltott Gizella, miközben egy nagy bogyós sütemény a földre esett, és megpördült. De amint mindannyian a kosárhoz siettek, hogy összeszedjék a maradékot, egy furcsa, de kedves hang hallatszott a mögükről.
– Hej, kicsiny egerek! Rám is várhatna egy falatka!
Megfordultak, és egy hatalmas, zöld szemű gyíkot láttak. A gyík a napfényben csillogott, és a bája ellenére Petike kissé megremegett.
– Ki vagy te? – kérdezte Móric, aki a legbátrabb volt közülük.
– Én vagyok Feri, a gyík. Azt hallottam, hogy jó falatok várnak itt. Szívesen segítek nektek, ha meghívtok egy kis piknikre! – mondta Feri, és a farkával illegetve jelezte, hogy tényleg barátságos.
Gizella, aki mindent szivárványosan látott, mondta: – Miért ne? Te is biztosan tudnál hozni valami különlegeset!
– Hozhatok friss fűt és rovarokat, ha szeretnétek! – ajánlotta a gyík.
A család egyetértett, és Feri gyorsan elindult, hogy hozzon néhány ínycsiklandó falatot. Eközben az egerek feltakarították a szétrepült ételt, és hamarosan a nap még szebbé vált, amikor a gyík visszatért, tele friss zöldségekkel és rovarokkal, amik csak a legszorgalmasabb gyíkokéi voltak.
– Íme! – mondta Feri boldogan, miközben letette a szépen rendezett falatokat. – Remélem, hogy ízleni fog!
A piknik folytatásaként együtt ettek és beszélgettek. A gyík mesélt a fák tetején élő mókusokról, míg az egerek mesélték a réten átélt kalandjaikat. Hamarosan barátokká váltak, és Feri megmutatta, hogyan lehetne együtt játszani a nap végéig.
Ahogy a nap lefelé hajlott, és az árnyékok hosszabbra nyúltak, a gyík leült az egércsalád közé, és így szólt: – Az igazi barátság nem néz méretet vagy fajt, hanem azt, hogy együtt tudunk nevetni és örülni egymásnak.
A nap végére a kis egércsalád és Feri a gyík örökre emlékezni fog arra a különös piknikre, ahol egy baleset hozta őket össze, és a legjobb barátokká váltak. Azóta mindig együtt játszottak a réten, és a gyík mindig hozott valami új és csodás finomságot a következő piknikre.
Így éltek boldogan, amíg világ a világ, a réten, ahol a barátság mindig éppen úgy virágzott, mint a legszebb virágok.
