Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki minden nyáron a tengerparton töltötte a szünidőt. Az ő neve Sára volt, és imádta a homokvárakat. Minden nap, amikor a nap felkelt, Sára izgatottan rohan a tengerhez, kezében kis vödrökkel, lapátokkal és mindenféle szerszámmal, amikkel csodás várakat építhetett. Ám Sára különbözött a többi gyerektől; ő nem csak homokból akarta felépíteni a várat, hanem álmaiban élőlényeket is látott a homokban.
Egy forró nyári napon, amikor a nap ragyogott az égen, Sára elhatározta, hogy egy olyan homokvárat épít, amelyben valóban élnek homoklények. Elindult a tenger felé, és megkezdi a hatalmas vár építését. Minden lapát homokkal és vízzel, amit a tengerből hozott, közelebb vitte őt az álmához.
– Nézd, mit építek! – kiáltotta egy fiú, aki a közelben játszott. – Az sosem lesz több egy sima halom homoknál!
– Dehogyis! – válaszolt Sára határozottan. – Én tudom, hogy itt varázslat rejlik!
Ahogy Sára dolgozott, összegyűjtötte a különböző formákat és mintákat a vár falaihoz, és a homokkupacokból korona alakú tornyokat és mély árkokat formált. Két nap kemény munka után, végre elkészült a vár. Az utolsó simítással a tetejére helyezett egy gyönyörű kagylót, majd leült, hogy pihenjen.
Ekkor valami csoda történt. A napsugarak megcsillantak a kagylón, és hirtelen a homokvár elkezdett remegni. Sára nagy szemekkel nézte, ahogy a homok lassan életre kelt. Az apró homoklények, akiket ő csak álmaiban látott, most valóban előbukkantak a várból. Kicsiny, színes lények táncoltak a levegőben, és vidáman nevetgéltek.
– Üdvözöljük a homokvár királynőjét! – kiáltotta az egyik lény, akinek arca ragyogott, mint a napfény.
– Királynő? Én? – kérdezte Sára, meglepetten és boldogan.
– Igen! Mert te hoztad el nekünk a varázslatot! – mondta egy másik homoklény, miközben elkezdtek táncolni körülötte.
Sára megtelt büszkeséggel és örömmel. Érzései szavakká váltak, amikor megkérdezte:
– Mit tehetek, hogy segítsek nektek, homoklények?
– Azért vagyunk itt, hogy együtt játszhassunk, és mesélhessünk a világról, amit mi ismerünk! – válaszolta a legkisebb homoklény, akinek púpos feje volt.
Sára boldogan csatlakozott hozzájuk, és a nap hátralevő részét együtt töltötték. Meséltek egymásnak a tenger mélyéről, a csillagok titkairól, és a homokvár varázslatos világáról. Sára tudta, hogy az ő homokvára nemcsak egy egyszerű építmény, hanem egy varázslatos hely, amely összeköti a gyerekeket a csodákkal.
A nyár végén Sára hazatért, de a homoklények ígéretet tettek, hogy mindig ott maradnak a homokvárában, és minden nyáron újra találkoznak. Minden évben, ahogy a nap felkelt a tenger fölött, Sára ott volt, hogy a homokvárát építse, és barátai mindig visszavárták. Mert a varázslat mindig ott élt, ahol a képzelet szabadon szárnyalhatott, és a homokvár királynője sosem volt egyedül.
