Egyszer elment egy kis kakas a sövény alá kapargálni. Addig-addig kapargatott, míg a sövény ki nem dűlt. Rászáll egy szarka a kidűlt sövényre s azt kérdezi tőle:
– Ugyan, sövény, mi lelt téged? Még tegnap milyen szépen állottál itt!
– Jaj, szarka koma – feleli a sövény – kijött a kis kakas alattam kapargálni; én kidűltem bánatomban.
– No, akkor én meg kitépem a szép farkam – feleli a szarka s csakugyan ki is tépte a szép farkát. Azután rászállott egy diófára. Csodálkozott a diófa, hogy olyan kusza a szarka, megkérdezi tőle:
– Mi lelt téged, szarka koma? Még tegnap oly szép farkad volt, ma meg egészen kusza vagy!
– Jaj, édes komám – feleli a szarka – kiment tegnap a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában, én meg szép farkam kitéptem.
– Akkor én is lenyesem a szép galyamat – feleli a diófa. És csakugyan le is nyeste a szép galyát.
Délfelé a nagy forróságban odamegy egy őz a diófa alá pihenni. Látja, hogy a diófa egészen kopasz. Megkérdezi tőle:
– Mi lelt téged, szép diófa? Még tegnap oly szép galyad volt, ma meg egészen kopasz vagy.
– Jaj, kedves kis őzem – felel a diófa – kiment tegnap a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; én lenyestem galyam, ágam.
– Én pedig megölöm a két szép fiamat – felel az őzike. Meg is ölte mind a kettőt. Búsult, búsult aztán az őzike. Egyszer megszomjazott, elment a kútra vizet inni. Csodálkozott a kút, hogy magában jön az őzike, mert máskor a két szép kis fiát is elhozta. Megkérdi hát tőle:
– Hogy van az, hogy ma csak egyedül jössz, őz koma? Hol hagytad a két szép fiadat?
– Jaj, kút koma – felel az őz – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát, én pedig megöltem a két kis fiamat.
– Úgy én is vérré változtatom tiszta vizemet – felelt a kút. S úgy is lett. Mikor Sára, a szolgáló, egy dézsával a kútra ment, kérdezi a kutat:
– Ugyan, kedves kutam, hogy van az, hogy ma tiszta víz helyett vér van benned?
– Jaj, Sára néném – felelt a kút – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát; őz megölte két kis fiát; bennem meg a víz vérré vált.
– Én meg szétverem fejemen a dézsát. Szét is verte, úgy ment dagadt fejjel az asszonyához. Mindjárt kérdezte az asszonya:
– Mi lelt téged, Sára lányom?
– Jaj, édes néném asszony – feleli Sára – kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; én meg szétvertem a fejemen a dézsát.
– Én pedig falra kenem a kovászomat! – Éppen akkor akarta a kovászt dagasztani, de mégis a falra kente. Látja az ura, amint hazajött este, hogy a kovász mind a falra van kenve, kérdi a feleségétől:
– Hát te megbolondultál, kedves feleségem, hogy a falra kented azt a sok szép kovászt?
– Jaj, kedves férjem uram, kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára lányom szétverte a fején a dézsát; én meg mind falra kentem a kovászt.
– Úgy én meg leborotválom a szép szakállam. – És csakugyan le is borotválta. Nemsokára hazajött a legény fiuk is, látja, hogy az apja úgy le van koppasztva, mint a leforrázott csirke. Megkérdezi tőle:
– Mi lelte kendet, édesapám uram?
– Édes fiam, nagy baj történt. Kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára lányom szétverte a fején a dézsát; édesanyád falra kente a kovászát; én pedig leborotváltam a szép szakállam.
– Jól van – mondja a legény – én meg levágom a négy ökrünk lábát! – Avval fogta a fejszét, kiment az istállóba s mindjárt elvágta az egyik ökör első lábát. Már a másodikat is akarta vágni, de egy katona éppen arra ment, az rákiáltott:
– Elment az eszed, te legény, mit csinálsz avval az ökörrel?
– Jaj, édes katona uram, kiment reggel a kis kakas sövény alá kapargálni; sövény kidűlt bánatában; szarka szép farkát kitépte; fa lenyeste ágát, galyát; őz megölte két kis fiát; kútban a víz mind vérré vált; Sára néném szétverte fején a dézsát; anyámasszony falra kente a kovászát; édesapám mind lenyeste szép szakállát; én pedig levágom a négy ökrünk lábát!
– Le ám az eszed világát! – kiáltott a katona s úgy megkardlapozta a legényt, hogy alig bírt bemenni a házba. A katona pedig elhajtotta a négy ökröt a vásárra, eladta. Mint kiszolgált katona megházasodott, az árából nagy lakodalmat csaptak. Most is élnek, ha meg nem haltak.
(Radó Vilmos: Magyar gyermek- és népmesék, Első gyűjtemény – Singer és Wolfner Kiadása; Budapest, VI. Andrássy út 10.)
A mű elektronikus változatára a Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons licenc feltételei érvényesek. További információk: https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.hu
