A fiú csak nézte,
csak nézte a kertet,
de figyelme egyetlen
virágra terjedt.
Haldoklott a rózsa,
lágy szellő csapdosta
lehulló szirmait
hátára kapdosta.
A fiú beteg volt,
ereje fogytán,
a bánat mardosott
szívén és a torkán.
Könnyei csak hulltak,
mint rózsáról a leple,
úgy érezte ő lesz
a rózsával temetve.
Egy hét múltán a fiú
midőn éppen sétált,
a kert egyik csücskében
csöndesen megállt.
Tenyerébe vette,
lassan felemelte,
mint azt egy hét előtt
a lágy szellő tette.
Megsimogatta,
még meg is siratta,
azután boldogan
a szél hátára dobta.
Túlélte a szirom,
túlélte a lelke,
hisz minden bizalmát
e virágtól vette.
Hirdetés
Folytasd az olvasást
