Egyszer volt, hol nem volt, egy napfényes réten élt egy apró kis virág, akit Virinak hívtak. Viri még nagyon fiatal volt, és mindennél jobban vágyott rá, hogy nagyra nőjön, és gyönyörű színes szirmokkal díszítse a rétet. Minden reggel türelmetlenül várt, hogy a nap felkeljen, és sugarai megsimogassák őt.
Egyik reggel, amikor a nap első sugara rásütött, Viri boldogan kiáltotta:
– Szervusz, Napsugár! Segítesz nekem, hogy nagyra nőjek?
A Napsugár kedvesen mosolygott, és lágyan rásimította fényét Virire.
– Természetesen, Viri! Minden reggel itt leszek, hogy fényemmel és melegemmel segítsek neked növekedni. De nemcsak én vagyok az egyetlen barátod ám a réten! Nézz csak körül!
Viri körülnézett, és észrevette, hogy körülötte számtalan apró bogár, pillangó és méhecske sürgölődik.
– Jó reggelt, Viri! – zümmögte egy kedves kis méhecske, akit Mici Méznek hívtak. – Mi is segítünk neked! Meglátogatunk, és a szirmaidról gyűjtjük a finom virágport, hogy mézet készíthessünk belőle.
Viri elmosolyodott, és hálásan bólintott.
– Köszönöm, Mici! Alig várom, hogy segítsek neked!
Ahogy telt-múlt az idő, Viri egyre nagyobb és színesebb lett. Szirmai ragyogtak a napsütésben, és a rét minden lakója csodálta a szépségét. A pillangók is megérkeztek, és táncolva repkedtek körülötte, mintha ünnepelnék a növekedését.
Egy szép nyári napon, amikor a rét a legszebb pompájában ragyogott, Viri rájött, hogy a napfény, a méhek és a pillangók mind-mind segítettek neki nagyra nőni. Megtanulta, hogy a barátság és a gondoskodás az, ami a legszebbé teszi az életet.
És attól a naptól kezdve Viri minden reggel boldogan köszöntötte a Napsugarat, a méhecskéket és a pillangókat, mert tudta, hogy a szeretet és a barátság teszi igazán ragyogóvá a világot.
