Egyszer volt, hol nem volt, egy csendes kis faluban élt egy kisvonat, akit Füstinek hívtak. Füsti nem volt olyan nagy és gyors, mint a többi vonat, de nagyon büszke volt arra, hogy minden reggel elvitte az utasokat a szomszédos városba. Egy nap azonban különös dolog történt: egy vihar miatt egy nagy fa rádőlt a vasúti sínre, pont Füsti útvonalán.
Ahogy Füsti elindult a reggeli útjára, észrevette a nagy fát az úton. Megállt, és egy pillanatra kétségbeesett.
– Hogyan fogom most elvinni az utasokat? – kérdezte magában szomorúan.
Ekkor az egyik utasa, egy kedves, idős bácsi így szólt:
– Füsti, te vagy a legbátrabb kisvonat, akit ismerek! Biztos vagyok benne, hogy kitalálsz valamit.
Füsti bátorítóan fújt egyet a kéményén, és elhatározta, hogy megpróbálja kikerülni az akadályt. Óvatosan visszatolatott, majd másik irányba indult, keresve egy másik útvonalat. Ahogy kanyargott a dombokon és réteken, egy kis ösvényre bukkant, amely ugyan nem volt megszokott sínpálya, de elvezethetett a városba.
– Megpróbálom ezen az úton! – mondta magabiztosan, és óvatosan elindult a keskeny ösvényen.
Útközben Füsti találkozott egy erdei állatokból álló csoporttal: mókusok, nyuszik és egy kis szarvas nézték csodálkozva, ahogy Füsti a szokatlan úton halad.
– Szervusz, Füsti! – köszöntötték őt a mókusok. – Mi járatban vagy erre?
– A városba viszem az utasaimat, de az eredeti útvonalamat elzárta egy fa – magyarázta. – Most ezt a különleges utat próbálom ki!
Az állatok boldogan segítettek neki az úton, mutatva a helyes irányt, és figyelmeztették, ha sziklák vagy nagy kövek kerültek elé. Füsti hálás volt a segítségükért, és mindenkinek barátságosan fújt egyet a kis kéményéből.
Végül a kisvonatnak sikerült elérnie a várost! Az utasok boldogan szálltak le, és mindenki megdicsérte Füstit, hogy milyen ügyesen megoldotta a helyzetet.
Attól a naptól kezdve mindenki tudta, hogy Füsti nemcsak egy egyszerű vonat, hanem egy bátor és találékony barát, aki sosem adja fel, bármekkora akadállyal is találkozik az útján.
