Egy varázslatos kert mélyén, ahol a nap sugara aranyfénnyel csillogott a leveleken, és a szél lágyan cirógatta a színes virágszirmokat, élt egy kicsi, sárga virág, akit Virinak hívtak. Viri nem volt olyan magas, mint a napraforgók, és nem volt olyan illatos, mint a rózsák. Mégis boldogan hajladozott a szélben, és szerette a kertet, ahol élt.
A kertben azonban sok szép virág volt, és Viri néha szomorúan figyelte, ahogy a látogatók mind a rózsákat, a tulipánokat vagy a liliomokat csodálják. Senki sem állt meg mellette, senki sem figyelt fel rá. Egyik nap, amikor egy különösen szép pillangó repkedett a kertben, Viri elhatározta, hogy kérdezősködik.
– Miért nem áll meg senki, hogy engem is megcsodáljon? – kérdezte bánatosan a pillangótól. – Talán nem vagyok elég szép?
A pillangó kedvesen rámosolygott.
– Ugyan, Viri! Minden virág különleges a maga módján. Nézd csak meg a rózsákat, milyen illatosak, és a napraforgókat, milyen magasra nőnek! Mindannyian valami mást adunk a kertnek.
De Viri még mindig kicsit szomorú volt, mert úgy érezte, hogy nem tud semmi különlegeset adni a kertnek. Míg a pillangó tovább repült, Viri elhatározta, hogy megpróbál valahogy különleges lenni. Minden reggel korábban nyitotta ki a szirmait, hogy a nap első sugarai őt érintsék meg, és próbált a lehető legszebben hajladozni a szélben.
Egyik nap azonban a kertbe betoppant egy kicsi kislány, akit Lilinek hívtak. Lili édesanyjával sétált a kertben, és a színes virágokat csodálta meg.
– Nézd, anya! – kiáltotta Lili izgatottan. – Milyen sok szép virág van itt!
Lili az egyik virágtól a másikhoz szaladt, megszagolta a rózsákat, és megsimogatta a tulipánokat. Amikor azonban elérte Virit, hirtelen megállt. A sárga virág apró volt, de a szirmai úgy ragyogtak a napfényben, mintha maga a nap költözött volna belé.
– Ez a virág csodaszép! – mondta Lili. – Nézd, milyen szép sárga, mint a nap!
Az édesanyja elmosolyodott, és lehajolt, hogy jobban megnézze Virit.
– Valóban nagyon szép – mondta lágyan. – Néha a legkisebb dolgokban rejlik a legnagyobb szépség.
Viri meghallotta a szavakat, és a szívét boldogság töltötte el. Rájött, hogy nem kell magasnak vagy illatosnak lennie ahhoz, hogy különleges legyen. Elég az, hogy ő maga, és hogy a saját fényével ragyog a kertben.
Ettől kezdve Viri mindig büszkén állt a kertben, és tudta, hogy bár kicsi, ő is hozzájárul a kert szépségéhez. És amikor a nap sugarai megcsillantak a szirmaiban, a látogatók gyakran megálltak, hogy megcsodálják a sárga virágot, amely a kert legszebb fényével ragyogott.
