Egyszer volt, hol nem volt, egy régi, öreg pajta sarkában élt egy kicsi, de nagyon bátor egér, akit Mikinek hívtak. Miki mindig kíváncsi volt, és sosem félt felfedezni a pajta minden zegét-zugát. Az egész pajta lakói ismerték Mikit, és tudták, hogy ha valami különös történik, akkor Miki biztosan az első, aki odamegy, hogy megnézze.
Egy őszi napon, amikor a levelek aranysárgán hullottak a földre, Miki észrevett valami különöset. A pajta közepén egy nagy kosár állt, tele friss almával. Az alma illata betöltötte a levegőt, és Miki orra megremegett az izgalomtól.
– Nahát, micsoda finom illat! – mondta magában Miki. – Ezt muszáj megnéznem közelebbről!
Ahogy Miki óvatosan odalopódzott a kosárhoz, megpillantott egy apró, szürke farkincát, amely kilógott az egyik alma mögül. Egy másik kisegér, aki éppen egy harapásnyit vett az egyik almából.
– Szia! – köszönt vidáman Miki. – Te ki vagy?
A kisegér zavartan nézett fel, majd szégyenlősen elmosolyodott.
– Szervusz, én Cili vagyok. Éppen úton voltam, amikor megéreztem ennek az almának az illatát. Olyan éhes voltam, hogy nem tudtam ellenállni!
Miki nevetett, majd így szólt:
– Ne aggódj, Cili! Itt a pajtában mindig találunk valami finomat. Gyere, nézzünk körül együtt!
Ahogy együtt elindultak, találkoztak egy kedves kismadárral, akit Csirinek hívtak. Csiri kíváncsian nézett le rájuk a pajta gerendájáról.
– Hé, ti ott lent! Mit kerestek? – csiripelte vidáman.
– Egy jó kis falatozást keresünk – válaszolta Miki. – Tudsz ajánlani valami különleges helyet?
Csiri mosolygott, majd a szárnyával a pajta hátsó része felé mutatott.
– Menjetek oda, a régi gabonazsákokhoz! Ott mindig találni lehet egy-két szem magot, amit a gazda kiejtett.
Miki és Cili hálásan megköszönték a tippet, és gyorsan odafutottak. Ahogy közelebb értek, meglátták a zsákokat, és észrevették, hogy néhány mag már kihullott belőlük.
– Nézd csak, Cili! Igazi lakoma vár ránk! – kiáltotta Miki boldogan.
Mindketten nekiláttak a falatozásnak, amikor egyszer csak halk, morajló zajt hallottak. Egy nagy, szürke macska lopakodott feléjük, akit Mancsnak hívtak. Mindenki rettegett Mancstól, mert ő volt a pajta legnagyobb ragadozója.
Cili megdermedt a félelemtől, de Miki gyorsan kitalált valamit.
– Cili, kövess engem! – súgta, majd gyorsan bebújt egy régi, lyukas vödör alá.
Cili követte, és mindketten csendben várták, hogy Mancs elhaladjon mellettük. A macska egy darabig keresgélt, de végül elvesztette az érdeklődését, és elsétált.
Amikor már biztonságban voltak, Miki kihúzta magát és elnevette magát.
– Látod, Cili? Egy kis bátorság mindig jól jön! – mondta.
Cili hálásan megölelte Mikit.
– Te vagy a legbátrabb egér, akit valaha ismertem! – mondta. – Köszönöm, hogy megmentettél.
Aznap este Miki és Cili a pajta egy meleg kis zugában bújtak össze, és jóllakottan, boldogan aludtak el. Attól a naptól kezdve Cili és Miki elválaszthatatlan barátok lettek, és együtt fedezték fel a pajta minden zegét-zugát, újabb és újabb kalandokat keresve.
