Kedvesen sütött a Nap az égen, sugaraival puhára simogatta a zöld mezőt. A kis medvebocs boldogan hempergett a magas fűben. Bukfencezett párat, majd hanyatt feküdt az illatos virágok között és a felhőket nézegette.
Azaz csak nézegette volna, mert egy tarka lepke minduntalan az orrára szállt, csiklandozta, játékra hívta.
– No, megállj csak! Elkaplak! – prüszkölt a mackó és utánakapott mancsával óvatosan. Nem akarta bántani, összetörni a vékonyka szárnyakat. De a pillangót sem kellett félteni, azonnal arrébb libbent, nem hagyta magát megfogni. Fűszálról levélre reppent, levélről virágsziromra, a medvebocs meg vidáman ugrált utána.
Egész nap kergetőztek, bolondoztak, amíg sötétedni nem kezdett és a mackót aludni nem hívta az anyukája.
– Jót játszottál ma a barátaiddal, kicsi bocsom? – kérdezte tőle, mikor összebújtak.
– Milyen barátaimmal, Mama? Hiszen nincsen rajtam kívül egy kis mackó sem az erdőben! – válaszolta szomorúan a mackó, a sötét eget nézegetve.
– Még a csillagok sincsenek olyan egyedül, mint én. Nézd, milyen sok egyforma van belőlük! – tette hozzá panaszosan.
– Hiszen ők sem egyformák – vigasztalta az anyukája és megmutatta neki a kis medve csillagképet.
A mackónak nagyon tetszett, hogy odafent van egy másik bocs.
– Milyen jó lenne vele játszani! – gondolta, mielőtt álomba szenderült.
Másnap sokáig aludt, szőrös pocakját már erősen melengették a napsugarak, mire Medvemama felébresztette.
– Nézd, mit hoztam neked! Az egyik fa ágai között találtam, felmásztam értük!
– Két színes lufi! – örült meg a kis mackó és már szaladt is a színes gömbökkel a rétre.
– Nézd, mim van! – mutatta a tarka lepkének a lufikat.
– Csodaszépek! Mint egy nagy piros meg egy nagy narancssárga virág! – ámult a pillangó.
– Még annál is jobb! Hiszen a virágok nem tudnak repülni, mint a lufik!
– Repülni? Jaj, de jó! Hiszen akkor szállhatsz velem fűszálról levélre, levélről virágsziromra!
– Szállhatnék, de én bizony hosszabb útra szeretnék velük menni – vágta rá határozottan a kicsi bocs.
– Felrepülök velük az égig, ott megkeresem a Kis Medve csillagképet és vele fogok játszani!
– A csillagokkal? – szomorodott el a lepke.
– Hiszen a csillagok csak éjjel világítanak. És olyan messze vannak!
– Annyi baj legyen! Ha most elindulok, éppen odaérek estére – mondta a medvebocs és jól belekapaszkodott a lufik madzagjába, majd ugrálni kezdett, hogy a földtől elrugaszkodva végre repülni kezdjen. Hanem a lufik nem bírták el őt.
– Ugyan, segíts már nekem, légy olyan kedves! – kérlelte a csodálkozó pillangót, de a pillangó könnyű volt, mint a fuvallat és gyenge, mint a virágszirom. Hiába próbálta megemelni bundás popóját a medvének. A kis mackó azonban nem adta fel. Csak ugrált és ugrált. Addig, addig szökdécselt, míg a kezéből egyszerre ki nem csúszott mind a két lufi madzagja.
– Jaj, jaj! – sírt keservesen, mikor látta, hogy a gömbök emelkedni kezdenek, egyenesen a felhők fölé.
A pillangó azonban utánuk repült, repült, ahogy csak gyenge szárnyai engedték és visszahozta először a pirosat, majd a narancssárga lufit is.
A medvebocs megköszönte szépen a segítséget, de közben könnyeit törölgette, mert bizony el volt keseredve.
– Sohasem jutok fel az égre a csillagok közé, sohasem játszhatok a Kis Medvével odafönt!
– Sajnálom, igazán sajnálom, hogy ilyen szomorú vagy! De azért mégis örülök, mert ha te odafent lennél a Kis Medvével, akkor én nem tudnék idelent játszani az én kis medve barátommal – mondta a pillangó és a bocs könnyes orrára szállt.
– Csak vigyázz, mert elkaplak! – derült jobb kedvre azonnal a kis mackó és kergetni kezdte a lepkét. Észre sem vette, hogy a lufikat közben újra elengedte a mancsa és azok szépen, csendben eltűntek a felhők között.
Estig játszottak, amíg a medvebocsot aludni nem hívta az anyukája.
– Jót játszottál, ma? – kérdezte tőle, mikor összebújtak.
– Bizony jót, Mama! – válaszolta a mackó az eget nézegetve.
– Mondd csak, nagyon magányos lehet az égen az a Kis Medve? – érdeklődött aztán.
– Már hogyan lenne magányos? Hiszen ott van a Nagy Medve is, és más állatok. Oroszlán, bika, halak..
– És egy pillangó! Lehet köztük pillangó is? – vágott közbe a kicsi bocs.
– Szerinted lehet? – kérdezett vissza Medvemama.
– Szerintem ott van a Kis Medve mellett, látod? Hiszen egy lepke is lehet egy medve barátja – mutatott fel a maci nagyot ásítva, majd becsukta szemét és elaludt.
Álmában újra a virágos réten bukfencezett és barátjával, a kis pillangóval kergetőzött.
Nevetésük felszállt az égig, fel a felhők közé, könnyen, vidáman, mint két színes lufi.
Ha szeretnél egy macis étkészletet, nézz szét a Mesetányér oldalán!
