Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Csodálatos kaland Ételországban (Mikszáth Kálmán)

Egy matrózról szól ez a mesém. Tudjátok-e, mit is csinál a matróz? Büszke vitorlásokon járja a haragos tengert, ő húzza föl, meg le a hajó vitorláit, a nagy vásznakat, amibe belekapaszkodik a szél s a büszke vitorlás kényesen halad előre a hullámokon.

Az ilyen vitorláshajók messzi-messzi országokba járnak és mindenféle holmikat visznek oda, meg hoznak onnan ide. Ők hozzák az édes fügét, meg a vérbélű narancsot is.

Nos, egy ilyen vitorláson szolgált egyszer egy matróz, akit társai egyszerűen csak Félfülű Mihálynak hívtak, mert az egyik fülét egyszer leharapta egy hegyesfogú krokodílus. Ez a Félfülű Mihály roppantul szerette a távoli, mesés országokat és sokat hallott már mindenféle hajósoktól, meg matrózoktól a világ legmesésebb országáról, az Óperenciás-tengeren túl fekvő Ételországról.

– Hej, ha én egyszer ott lehetnék – sóhajtozott sokszor magában ez a matróz, – tudom Istenem, nem jönnék el soha többé onnan.

Nem is sejtette, milyen hamar teljesülni fog ez a kívánsága, de ugyan nem lesz benne sok köszönet.

Egy éjjel szörnyű vihar tört ki a tengeren. Bömbölt a szél, toronymagasságú hullámok háborogtak, a hajó recsegett-ropogott minden porcikájában. Igy tartott ez egész éjjel és reggelre a büszke vitorlás siralmas roncsként süllyedni kezdett.

Egyedül Félfülű Mihály menekült meg, ő is csak úgy, hogy belekapaszkodott egy gerendába és fennmaradt a vízen.

Reggelre lecsillapult a tenger haragja és a gerendába kapaszkodó Félfülű Mihályt a partravetették a hullámok. Szépen sütött a napocska, Mihály ruhája hamar megszáradt. Talpraállt hát és elindult megnézni, ugyan miféle országba is vetette őt a jószerencse?

Ment, mendegélt, amíg egy kis patakhoz nem ért. Erősen megszomjazott, lehasalt tehát a vízhez, hogy igyék belőle. Képzelhetitek, milyen nagy volt ámulata, mikor észrevette, hogy a patakban nem is víz folyik, hanem színtiszta méz.

Igy tudta meg, hogy Ételországba került, mert tudvalevő, hogy ebben az országban még a patakokban is méz, meg bor folyik víz helyett.

Nagyokat kurjantott hát örömében és tovább indult. Elért egy erdőbe. Hej, de csodálatos erdő volt ez! A fákról levél helyett hosszú kolbászok lógtak, az erdőben sült malacok szaladgáltak, hátukba szúrva a kés meg a villa és aki megéhezett, csak egyet kanyarintott belőlük.

Akkor vette csak észre Félfülű Mihály, hogy milyen nagy lekvároskenyerek lógnak a bokrokon. Amint tovább mendegélt, elért egy városba, hát ebben a városban színtiszta csokoládéból voltak a házak, finom krumplicukorból készült a kémény, a gyalogjáró kövei pedig kenyérből voltak és minden lépésnél besüppedtek.

Azt talán mondanom sem kell, Félfülű Mihálynak az volt az első dolga, hogy fulladásig megtömje magát a mindenféle jóval. Letört egy darabot a csokoládéház ereszéből és megette. Lehajolt egy forráshoz, melyből málnaszörp csobogott és jót húzott belőle.

Pompásan érezte magát és elhatározta, hogy szétnéz ebben a csodálatos városban, Ételország fővárosában. Zsebét teletömte csokoládéval, így érkezett meg a város főterére, ahol egy szökőkútból főtt virslik csobogtak nagy sugárban.

Éppen vásárt tartottak a különös város piacterén és az őgyelgő Félfülű Mihály a bámész népség közé vegyült. A vásárosok hangos szóval kínálták a vásárfiát, cukorból készült metszett üvegeket, habosfánkból épített vártornyot, de mindezért nem kellett senkinek semmit fizetnie.

Mondom, csodálatos ország volt ez.

Hanem a mi Mihályunk a sok csokoládétól erősen megszomjazott. Erősen kívánt egy pohár vizet, mert mi tagadás, sem az édes méz, se, a málnaszörp, sem a bor nem oltotta szomjúságát. Vizet azonban sehol sem talált.

– Miféle furcsa ország ez – kiáltotta végül elkeseredetten, – ahol nem lehet egy pohár vizet kapni.

– Ez az ember megsértette a mi országunkat – mondta a bíró, – jöjjenek hát a poroszlók és vigyék őt dutyiba.

Iziben meg is ragadták Félfülű Mihályt a poroszlók és sötét dutyiba zárták. Igen ám, csakhogy a dutyi falai nem téglából épültek, hanem vastag sajtból. Itt kellett a matróznak sínylődnie.

Node, hát neki is volt esze. Megvárta, míg beesteledik, akkor szépen nekiállt a börtön sajtfalának és nagy lyukat evett azon. A lyukon kibújt és Isten veledet sem mondva elindult a tengerpart felé.

– Hej, furcsa ország ez – sóhajtotta magában. – A sültmalacok az erdőben szaladgálnak, a forrásból málnaszörp bugyog, a fákon kolbász nő, a házak csokoládéból vannak és nem lehet egy ital vizet kapni. Akkor már csak megmaradok inkább, visszatérek inkább az én szülőföldemre. Mindez ugyan nem olyan csodálatos otthon, de tiszta, friss vízzel elolthatja legalább az ember a szomjúságát.

Egy hajó jött éppen arra és fölvette Félfülű Mihályt, aki soha többé nem vágyott el szülőföldjéről sehová, bármilyen csodálatos ország is legyen az.

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page