Szép madár a vadgalamb, de nem ért a fészekrakáshoz. Elmondom nektek, hogy miért nem ért.
Réges-régen, még az ántivilágban* volt, a vadgalamb is szerette volna megtanulni a fészekrakást. Látta, hogy a szarka vékony ágacskákból, gallyakból milyen pompás fészkeket rak.
Elment hozzá, s kérte szépen:
– Kedves szarka pajtás, taníts meg engem a fészekrakásra!
– Én jó szívvel – mondotta a szarka.
Hirtelen összeszedett egy csomó ágat, ügyesen rakta az egyiket a másikra, s magyarázgatta a galambnak:
– Csak így, csak úgy, csak így, csak úgy.
A vadgalamb ugyan nem értette, de szégyellette megvallani. Egyre mondta:
– Túdom, túdom, túdom.
– Hát, ha tudod, csináld – mondotta a szarka nagy haragosan, s ott hagyta a vadgalambot a félig rakott fészekkel.
Nem is tanulta meg a vadgalamb azóta sem a fészekrakást, s ha a szarka ki nem békül vele, nem is tanulja meg sohasem.
(Benedek Elek: Magyar mese– és mondavilág 2. kötet)
*Ántivilág: a régi világ, emberemlékezet előtti.
