Tengermélyi kis barlangban
élt egy furcsa kis lakó.
Nincsen neki pedigréje,
neve annyi csak, Janó.
Janó nem más csak egy homár,
egy pár lábán ollóval.
Nem kell neki kés és villa,
elbánik a gombóccal.
Egyszer aztán nagyot gondolt
itt hagyja a tengermélyt.
Tenger ura nem gazdája,
nem is kér rá engedélyt.
A nagy kaland előtt hamar
megtöltötte a hasát.
Ám a rengeteg ételtől
nem érezte jól magát.
Leintett egy csikóhalat,
aki épp arra úszott.
Rápattant a lovacskára
hála égnek nem rúgott.
Azt tervezte majd a csikó
felviszi a felszínre.
Közben bevett egy gyógyszert, hogy
hasfájását enyhítse.
Nehéz volt a csikóhalnak
a jól meghízott Janó.
Ledobta, mert ilyen teher
a hátára nem való.
Leesett a barlang elé
Janó a duci homár.
Hanyatt feküdt nagy pocakkal,
mint parton büdös bogár.
Nehéz is volt megfordulni
húzta vissza nagy hasa.
Nem is megy ő már világgá.
Egye meg a nyavalya.
Otthon feküdt, csak szuszogott.
ma már nem megy sehová.
Legközelebb majd nem zabál,
ha elindul világgá.
