Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

A magányos hópihe (Erdős Sándor)

Szerző: Erdős Sándor

Oszd meg ezt a mesét!

Sötét hófelhőnek szélén
ült egy apró hópihe,
kíváncsién nézelődött
ellátott jó messzire.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

Ó, de szép ott lent a vidék,
szépek hegyek és folyók.
Lombja vesztett erdők fáin
gubbasztanak a rigók.

De jó lenne ott lent lenni
bámulni a kék eget,
Felnézni a hegytetőre
látni büszke bérceket.

Gondolatot tett követte,
nem tűnődik hát sokat.
Csiklandozza felhő hasát,
így a felhő jót mulat.

Kacagástól megrázkódik,
a hópihe leesik.
Lassan-lassan hullik alá,
le is ér tán reggelig.

Új nap virrad, kacag az ősz,
meglátva a hópihét,
Ahogy falevél öleli,
mint egyetlen ékszerét.

Hirdetés
Folytasd az olvasást

–  Korán jöttél – mondja az ősz.
–  Nem jött még el az időd.
–  Télig akár elolvadhatsz,
kétséges így a jövőd!

Szomorú lett a hópihe,
hogyha tudna sírna tán.
A felhőbe vissza nem jut,
nem segíthet önmagán.

Vigasztalja a falevél:
–  Ne félj, segítek neked!
–  Eltakarlak napfény elől,
nem fog folyni a leved.

Betakarta, meg is óvta
együtt várták a telet,
míg el nem hagyták a társai
a hízott hófelleget.

Szólj hozzá!

You cannot copy content of this page

×