Egyszer volt, hol nem volt, egy hideg decemberi estén, a Mikulás műhelye már készen állt az év legnagyobb kalandjára. Az összes játék be volt csomagolva, a rénszarvasok a szán előtt sorakoztak, és a manók izgatottan készülődtek. Mindenki tudta, hogy hamarosan eljön az idő, amikor a Mikulás elindul a világ körüli útjára, hogy elvigye az ajándékokat a gyerekeknek.
Mikulás vidáman mosolygott, miközben ellenőrizte a listáját.
– Hmmm, minden játék a helyén van, és az összes jó gyerek megkapja az ajándékát – mondta elégedetten.
De ahogy éppen indulni készült, valami különös történt. Az égen egy kis csillag kezdett halványodni. Ez a kis csillag volt az, amely mindig megvilágította a Mikulás útját, és nélküle nehéz lenne megtalálni az összes házat.
A Mikulás aggodalmasan nézett fel az égre.
– Hohó! Mi történt a kis csillaggal? – kérdezte a manóktól.
Okoska, a legokosabb manó, azonnal előlépett.
– Mikulás, úgy tűnik, hogy a kis csillag elvesztette a fényét. Talán túl fáradt, mert egész évben ragyogott, hogy megmutassa az utat.
A Mikulás elgondolkodott, majd így szólt:
– Nem hagyhatjuk, hogy a kis csillag fénye kihunyjon. Valamit tennünk kell!
A manók azonnal elkezdtek ötletelni. Egyikük javasolta, hogy énekeljenek egy vidám dalt, másikuk pedig azt mondta, hogy talán egy kis varázspor segítene. De semmi sem tűnt elégnek ahhoz, hogy visszaadja a csillag fényét.
Ekkor egy kisfiú, aki éppen az édesanyjával sütit készített a Mikulásnak, észrevette a halvány csillagot az égen. A kisfiút Tomikának hívták, és nagyon szerette a Mikulást.
– Nézd, anya! A csillag nem ragyog úgy, mint máskor – mondta Tomika aggódva.
Tomika édesanyja így szólt:
– Tudod, Tomika, a szeretet és a kedvesség mindig segít visszaadni a fényt. Mi lenne, ha írnánk egy levelet a Mikulásnak, és megköszönnénk neki mindazt, amit értünk tesz?
Tomika azonnal nekilátott, és írt egy szívből jövő levelet a Mikulásnak, amelyben elmondta, mennyire hálás az ajándékokért és a boldog pillanatokért, amiket hoz a gyerekeknek. A levél végén pedig így írta:
„Kedves Mikulás! Köszönöm, hogy mindig elhozod a varázslatot az otthonunkba. Remélem, a kis csillag újra ragyogni fog, mert nélküle nem lenne ugyanolyan az éjszaka. Szeretettel, Tomika.”
Amikor a Mikulás megkapta Tomika levelét, elolvasta, és nagy mosollyal nézett fel az égre.
– Nézzétek, manók! A kisfiú szeretete és kedvessége visszaadta a csillag fényét! – kiáltotta boldogan.
A kis csillag újra ragyogni kezdett, sőt, még fényesebben, mint valaha. A Mikulás szíve megtelt melegséggel, és tudta, hogy az ilyen apró kedvességek és szeretet teszik igazán varázslatossá a karácsonyt.
– Most már elindulhatunk! – mondta Mikulás. – Mert van egy fényes csillagunk, ami megmutatja az utat, és van egy szívünk, ami tele van szeretettel.
A rénszarvasok elindultak, a szán magasba emelkedett, és a Mikulás nevetve integetett.
– Boldog karácsonyt mindenkinek! És ne feledjétek: a legnagyobb ajándék mindig a szeretet!
Aznap éjjel minden gyerek ajándékot kapott, és a kis csillag az égen fényesen ragyogott, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a szeretet a legnagyobb varázslat.
