Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
Mesék » Szerzők szerint » Móra Ferenc » Vasgyúró Gyurka (Móra Ferenc)

Vasgyúró Gyurka (Móra Ferenc)

Tegnap, ahogy napáldozat felé odalent járkálok az udvaron, egyszerre valami keserves nyögést hallok a hátam mögött. Megfordulok, hát az öreg kőrisfánk nyög olyan nagyokat.

– No, ezt már közelebbről is megnézzük – mondom -, nyögdécselő kőrisfát úgyse mindennap látni.

Bizony nem is láttam én azt most se. Ahogy közelebb mentem, vettem észre, hogy nem a kőrisfa nyög, hanem az én Gyurka cimborám. Piros volt a képe, mint a pipacs, verte a verejték a homlokát, és fújt akkorákat, hogy szélmalmot hajthatott volna vele.

– Mit csinálsz te itt, Gyurka? – kérdeztem tőle.

– Birkózom a fával – azt mondja.

Én olyan komoly ember vagyok, hogy még azon se nevetek, ha valaki villával eszi a kávét, de már ezt nem állhattam meg kacagás nélkül.

– Olyan ez, Gyurka, mintha a hangya birkózna a kapufélfával – törülgettem meg a szememet.

– Az egészen más – csóválta meg Gyurka nagy komolyan a buksi fejét. – A hangyának nem az a mestersége, ami nekem.

De már erre megint nagy szemet meresztettem.

– Uccu mákos, hát teneked már mesterséged is van? – emeltem meg tisztelettel a kalapomat. – Hát aztán mi a te mesterséged?

– Vasgyúró vagyok – feszítette ki Gyurka a mellét kevélyen, és úgy nézett rám, mintha mindjárt meg akarna gyúrni engem is.

– Megállj, hékám – mondom neki -, én nem vagyok ám vasból. Azt mondd meg inkább, hogy legalább gyúrtál-e már vasat?

– Azt még nem gyúrtam – vallotta a vasgyúró mester egy kicsit elszomorodva. – De már sárból gyúrtam pogácsát.

– Az is szép foglalkozás – ismertem én el. – Csakhogy akkor te sárgyúró Gyurka vagy, nem vasgyúró Gyurka.

– Majd leszek én még az is – bizakodott Gyurka, s azzal megint nekigyűrkőzött a fának. – Éppen az erőmet próbálgatom, mert sok erő kell ám a vasgyúráshoz.

– Már mért kellene olyan sok? – vontam én vállat. – Nem olyan nehéz mesterség az.

– Nehéz az, mert a vasnál nincs nehezebb a világon – lökdöste Gyurka a fát nagy lihegve.

– Van biz annál – mondtam én erre. – Nehezebb egy mázsa toll egy mázsa vasnál.

De már erre Gyurka nevetett akkorát, hogy mind a két fülem csengett bele.

– Hát mi van ezen nevetni való? – kérdeztem tőle.

– Hát az, hogy te még ennyit se tudsz, bácsikám. Egy mázsa vas nehezebb, mint egy mázsa toll. Tudom én azt, mert én nagyon okos vasgyúró vagyok.

– No, azt látom – mondtam én erre -, akkor hát okosan beszélek veled, fiam, vasgyúró. Van nekem egy gyönyörű szép nyeletlen bicskám vasa nélkül. Azt adom neked, ha egy szakajtó tollat keresztül bírsz vinni az udvaron.

A vasgyúró mester gondolkozóba esett. Azon gondolkozott, hogy illik-e vasgyúró kezébe a tollas szakajtó. Utoljára mégis csak belecsapott a tenyerembe.

– Hol van hát az a híres bicska?

– Hohó, pajtás, előbb meg kell ám azt szolgálni – fogtam karon a nagy erőművészt, és bevezettem a konyhára.

No, a tollért nem kellett a szomszédba menni, mert éppen ott fosztotta az Etel szobalány a küszöbön. Mindjárt megtöltött vele egy kis szakajtót, még le is akarta tömködni, hogy több beleférjen, de én kikaptam a kezéből a szakajtócskát.

– Elég ez a mi vasgyúrónknak, Etel. Attól félek, ezt se bírja el a kapuig.

– Ugyan, bácsikám! – futotta el a pulykaméreg a kis cimborát, azzal fölkapta a szakajtót, és vitte kifelé, mint a semmit.

Vitte ám az udvar közepéig, de akkor utánakiáltottam:

– Pihenj már egy kicsit, Gyurka fiam, látom, alig bírod már azt a marék tollat!

– Micsoda? – szólt vissza haragosan Gyurka, és nagyot lódítva magán, elkezdett szaladni a szakajtóval, mint valami kengyelfutó. De vert is ám a szaladásával akkora szelet, hogy a harmadik lépésre már egy szál toll nem maradt a szakajtóban. Úgy szétröppent az egész, hogy megtollasodott még a Bodri kutya is, de még a háztetőre is jutott belőle.

A vasgyúró mester eltátotta a száját, én pedig megveregettem a vállát.

– No, Gyurka, kinek adjam már most a nyeletlen bicskát vasa nélkül?

Annak adom, aki leghamarabb összeszedi a szakajtó tollat.

Szólj hozzá!