Bársonyos délután volt, a nap aranyszínű sugarai átszűrődtek a fák lombjain. Samu, a kis sün, a fűben ücsörögve figyelte a szomszéd gyerekeket, akik éppen fagyit majszolva nevetgéltek. A malac kék fagyija, a nyúl rózsaszín eperfagylaltja és a kiskacsa sárga vaníliája mind-mind csodásnak tűntek Samu számára, és szívét olyan vágy fűtötte, hogy ő is szeretne egy gombóc jégkrémet.
– Eddig sosem kóstoltam fagyit – sóhajtott Samu, miközben többször is megnyalta a száját. – De most elhatároztam, hogy elmegyek a fagyizóig!
Bár a fagyizó nem volt messze, Samu tudta, hogy az út nem egyszerű. Ahhoz, hogy eljusson, először át kellett verekednie magát az erdőn, ahol sok barátja és veszélye is akadt.
Samu nekiindult, és alig lépett néhány lépést, amikor találkozott a kedves nyúllal, Júliával.
– Hová sietsz, Samu? – kérdezte Júlia, miközben egy csipetnyi répát majszolt.
– Fagyizni megyek! – felelte Samu izgatottan. – Te miért nem jössz velem?
– Bármennyire is szeretném, most kell hazamennem a kisnyulacskákkal játszani. De vigyázz az úton! – figyelmeztette Júlia.
Samu bólintott, majd továbbindult. Az erdőben fák, bokrok és virágok között kanyargott, de a szívében valami izgalom égett. Hamarosan egy patakhoz érkezett, ami elválasztotta őt a fagyizótól.
– Hogy jussak át? – morfondírozott, amikor egyszer csak megpillantott egy bölcs, öreg békát, aki a patak partján ült.
– Hello, kis sün! – köszönött rá a béka. – Merre tartasz?
– Szia! A fagyizóhoz igyekszem, de nem tudok átugrani a patakon – felelte Samu szomorúan.
– Én segíthetek! – mondta a béka. – Ha átugrod a következő nagy követ, utána biztonságban átsétálhatsz sziklákon.
Samu összeszedte bátorságát, és megpróbálta. Fejét hátrahajtotta, majd hirtelen nekifutott, és sikerült átrepülnie a vízesés fölött! Akkorát ugrott, amekkorát csak tudott. A béka tapsolt.
– Ügyes vagy, Samu! Most már szinte ott vagy!
Mikor átértek a patakon, Samu fülében egy izgatott lüktetés zengett. Végre megérkezett a fagyizóhoz! A színes fagyik gombócai csillogtak a napfényben, és az illatuk csodálatos volt.
– Jó napot, Samu! – üdvözölte őt a fagyizó tulajdonosa, egy kedves nagymama. – Mit szeretnél?
– Egy… egy gombóc fagyit! – mondta Samu, és tudta, hogy a választása nem lehet más, mint a vörösáfonyás, mert az úgy festett, mint a naplemente.
A nagymama szelíd mosollyal töltött neki egy gombócot a tölcsérbe. Samu szeme szikrázott az örömtől, ahogy a fagylaltot a szájához emelte. Az első falat után a boldogság azonnal elárasztotta.
– Hűha! – kiáltotta. – Milyen finom!
Ekkor, a fagyizó előtt a kedves barátai, Júlia, a nyúl, és más erdei állatok is összegyűltek, és meglátták, hogy Samu mennyire élvezi a fagyit.
– Megosztod velünk? – kérdezte a kiskacsa, aki kíváncsian figyelte őt.
Samu boldogan bólintott. Megtanulta, hogy a legédesebb ízeket a barátokkal együtt érdemes megosztani. Az erdő csendes lett, miközben a kis barátok együtt élvezték a fagylaltot, és sok nevetés töltötte be a levegőt.
Samu pedig tudta, hogy az úton, amit megtett, nem csupán a fagyi volt a nagy ajándék, hanem a barátság és az együtt eltöltött idő varázsa is.
