Oli, a náthás kiselefánt (Cseh-Dálnoky Zsófia)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas nagy szavanna, ahol rengeteg állat élt együtt örök barátságban, békességben és boldogságban Lio, az oroszlánkirály uralma alatt. Mindenki boldog volt, mert Lio jó királyuk volt.

Itt élt Zara, a hosszú nyakú zsiráf; Zira, a viziló, aki nagyon szeretett fürdeni; Kundo, a csíkos zebra és Oli, a nagy fülű kiselefánt édesanyjával, Lia mamával.

Zara, Zira, Kundo és Oli nagyon jó barátok voltak. Sokat játszott, viccelődött egymással a négy jó barát. Nagyon tisztelték és szerették jó uralkodójukat Liot.

Történt egyszer, hogy Olival egy szép napon rettenetes dolog történt:

Képzeljétek el gyerekek, egyik reggel arra ébredt, hogy elkezdett folyni a hosszú orra, náthás lett!

Egész nap mást sem tett csak fújta, csak fújta a hosszú orrát. Aztán a következő nap is csak fújta, csak fújta az orrát. Ez így ment napokig és Oli minden nappal egyre szomorúbb lett, míg három nap után elkezdett keservesen sírni, hogy bizony ő már soha, de soha többé nem lesz egészséges. Lia mama hiába próbálta megnyugtatni kicsinyét, Oli nem hagyta abba a sírást.

– Hüp, hüp. Jaj, Mama folyik, folyik! Nagyon piros és fáj már az orrom a sok náthától-sírt panaszosan a kiselefánt.

– Ne félj, kicsikém! Elmegyünk Doktor Páviánhoz, ő majd meggyógyít-próbálta megnyugtatni Lia a kicsinyét.

– Félek Mama, mit fog velem csinálni Doktor Pávián? – kérdezte Oli félénken és megrázta hatalmas füleit nemtetszésképpen.

– Nem kell félned, mert mi veled megyünk – nyugtatták Olit a barátai, akik épp akkor értek oda.

– Igen, nem kell félned, mert az orvosok a mi egészségünket szolgálják – válaszolta édesanyja és hatalmas ormányával szeretettel megsimogatta picinye fejét és mutatta az utat.

Mentek, mentek, mendegéltek a hatalmas szavannán anya és kicsinye, no meg a három jó barát kísérte a kis Olit. Útközben találkoztak a szavanna lakóival Sziszivel, a hatalmas pitonnal, aki egy nagy akáciafán pihent:

– Hová mentek ily sebesen? – sziszegte érdeklődve a kígyó.

– Doktor Páviánhoz megyünk, mert náthás a kicsinyem – válaszolta aggodalmasan Lia.

– Jó utat és mihamarabbi gyógyulást kívánok! – mondta kedvesen Sziszi.

Mentek-mentek tovább, útközben fürdőző vizilókat, rohangáló zebrákat és antilopokat láttak.

Közben félelmében egyre csak sírt-sírt a kis Oli, hiába csitítgatták kis barátai. A nagy sírás-rívástól barlangjában még az oroszlánkirály is felébredt:

– Miért sírsz, te kis elefánt? – kérdezte kedvesen Lio a kis Olit.

– Azért sírok, mert már három napja csak folyik az orrom, náthás vagyok, nagy beteg vagyok-felelte megszeppenve hatalmas királyától a kis elefánt.

– Sosem szabad félni. Légy szívedben mindig erős és bátor. Ha nem is érzed magad annak, ne mutasd ki, így mindent túl fogsz élni-mondta nagy bölcsen, barátságosan, Lio.

– A bölcs Doktor Pávián mindenhez ért, majd meg fog gyógyítani-toldotta meg bölcsességét Lio.

– Amott rendel azon a hatalmas akácián-mutatott nagy mancsával előre.

Odamentek és az orvos épp pihent:

– Szervusz, hát téged, hogy hívnak, kiselefánt?-kérdezte kedvesen az öreg pávián.

– Az én nevem Oli és nagy beteg vagyok-hebegte zavarában.

– Kérlek, tátsd ki nagyra a szád és mondd: Ááá – szólt a doktor.

– Ááá – mondta Oli.

– Rendben, nagyon szép a torkod, nem piros, nincs begyulladva. Látom, viszont az ormányod nagyon piros és szipogsz is-most az elefántanyuka felé fordult:

– Kérem, itasson a kis Olival naponta reggel és este Lándzsás útifű teát és borogassa kicsinye ormányát még kamillateával is. Ezeket a teákat most hozták keletről a gólyák és a fecskék a kis segítőim. Tessék-mondta nagy komolysággal Doktor Pávián.

– Nagyon szépen köszönjük a segítségét, kedves Doktor Pávián-mondta kedvesen Lia mama elefánt.

– És tessék jobban bízni az orvosban, bennem kedves kis Oli, mert az orvos a betegért dolgozik, nem kell tőlem félni-mondta kedvesen a doktor.

– Köszönöm szépen-mondta halkan a kiselefánt.

Nem sokkal később, pár nap múlva nagyon boldogan ébredt Oli:

Tudjátok kedves gyerekek, mit érzett reggel a kiselefánt? Semmit. Igen, nem érzett semmit, mert meggyógyult. Nem fájt a bőre és nem volt már náthás sem.

Hálásan visszament anyukájával a bölcs orvoshoz és adott neki sok banánt köszönetképpen; és egy életre megjegyezte, hogy nem kell félni, mert a félelem nem segít, csak szomorúvá tesz bennünket. Mindig BÍZNI KELL egymásban és önmagunkban.