Egyszer volt hol nem volt, Aranyló Búzamező közepén élt egy ici-pici kis egér.
Nappal a mezőt járta a barátaival, Kis pocokkal és Dundi hörcsöggel. Mikor besötétedett és egyedül maradt kifeküdt kis odúja tetejére és onnan kémlelte a Holdat és a csillagokat.
– Bárcsak a Holdon élhetnék! – sóhajtotta- akkor minden nap sajtot ehetnék. Nem kellene bejárnom a faluba csenni.
Kis aranyló búzamezei egér ekképp álmodozott, miközben jó nagyot nyújtózott az esti csillagfényben.
Hűvös szellő suhant végig a mezőn. Az aranyló kalászok bólogatni kezdtek és összesúgtak.
– Sssegítünk, neked kisegér! – sustorogták a búzakalászok.
A kisegér a meglepetéstől felpattant.
– Mi? Hogy mondtátok?
– Sssegítünk neked – zizegték újból a kalászok.
– Mégis hogyan tudnátok ti segíteni? Én csak egy ici-pici kiesegér vagyok. Nem érhetek fel a Holdig.
– Dehogynem! dehogynem! – érkezett a válasz – csak bízz magadban és menni fog; zizegték a búzafejek
– Mondjátok mit kell tennem!
– Holnap… holnap – susogták a bólogató kalászok elhalkulva.
A kisegér alig tudta lehunyni a szemeit aznap éjszaka. Mikor elaludt új űr ruhájáról álmodott, amint az ínycsiklandóan finom sajt-Hold felé lebegett.
Másnap reggel elmesélte a barátainak mi történt az éjjel, de ők kinevették. Mégis hogyan juthatna fel egy ici-pici aranyló búzamezei egér a Holdra? Butaság! Mégis, hogyan tudna a búza beszélni? Még soha senki sem hallott effélét.
Szegény kisegér nagyon elszomorodott, amiért senki sem hitt neki. Talán még el is pityeredett. Eszébe jutott, amit a kalászok suttogtak.
– Ha bízom magamban sikerülni fog! Majd én megmutatom nekik kiáltotta határozottan.
Leszállt az est. A kisegér felmászott egy búzakalász tetejére és onnan csodálta az éjszakai égboltot együtt hintázva a bólogató kalászokkal.
Kis idő múlva ismét megérkezett a hűvös szél, ami előző este is erre fújt.
– Kisegér! kisegér! – susogták a kalászok.
– Itt vagyok aranyló búzakalászok! – kiáltott a kisegér.
– Három éjszaka múlva- visszhangzott a mező-kövér Hold lesz, akkor kisegér a Hold létrát küld le érted és felmászhatsz rajta. De jól vigyázz mert vissza nem jöhetsz a mezőre!
Ezután csend lett. Csak a tücskök ciripeltek szorgosan. A kisegér aznap éjjel nem aludt. Elhatározta, hogy eljut a Holdra.
Másnap és a következő napon elköszönt a barátaitól, akik ismét jót kacagtak rajta.
Eljött a harmadik éjszaka. A kisegér összecsomagolt élelmet és néhány apróságot. Majd felvette régóta tartogatott űr ruháját és felmászott a kalászra, amelyre három éjjellel ezelőtt.
Kitartóan várakozott. Egyszer csak elnémultak a tücskök és a hűvös szél végig szaladt a mezőn. A kalászok összesúgtak.
– Indulj kisegér! Indulj!
Vakító fényesség borult a mezőre és ezüstszín létra ereszkedett alá az égből. A kisegér nem habozott. Mászni kezdett, és egyszer csak eltűnt a szem elől.
Eltelt éjre éj, és napra nap. A kisegér nem tért vissza a mezőre. Odújába egy fiatal pocok pár költözött.
Ha felnézel a Holdra láthatod, egyre több lyukacska tűnik fel a felszínén.
Hát így esett meg, hogy egy ici-pici aranyló búzamezei kisegér a Holdra jutott, és eztán minden nap sajtot ehetett.
