Egyszer volt, hol nem volt, egy apró faluban élt egy kislány, akit Annának hívtak. Anna nagyon szerette a telet, a hóesést, és különösen azt, amikor a kertjükben összegyűltek a madarak. Minden reggel, amikor felkelt, először a konyhaablakhoz rohant, hogy megnézze, megérkeztek-e a kis énekesmadarak a madáretetőhöz.
Egy hideg decemberi reggelen Anna észrevette, hogy a madáretető teljesen üres. A hó vastagon borította a földet, és nem talált egyetlen magot sem, amit a madarak megehetnének.
– Ó, szegény kis madarak, éhesek lesznek – mondta Anna, és gyorsan felvette a kabátját, hogy megtöltse az etetőt friss magokkal.
Amikor kinyitotta az ajtót, hideg szél fújt végig az udvaron, de Anna nem törődött a hideggel. A kis madarak csipogva röppentek oda hozzá, mintha megköszönnék a kedvességét.
– Tessék, itt van nektek egy kis napraforgómag és dió – mondta Anna mosolyogva, miközben megtöltötte az etetőt. A madarak vidáman csipogtak, és nekiláttak a falatozásnak.
Ahogy Anna figyelte őket, hirtelen egy apró, sárga madár repült oda hozzá, akit még sosem látott azelőtt. A kis madár bátran leült a kezére, és vidáman csipogott.
– Szia, kis madár! Te új vagy itt, igaz? – kérdezte Anna meglepetten.
A madár, mintha megértette volna, kedvesen bólogatott, majd egy apró, aranyszínű tollat ejtett Annának a kezébe.
– Mi ez? – csodálkozott Anna, miközben megvizsgálta a tollat.
Ekkor valami különös történt. A kis madár egy szempillantás alatt eltűnt, és egy lágy hang szólalt meg a levegőben:
– Anna, te mindig gondoskodsz a madarakról, még a leghidegebb napokon is. Ez az aranytoll egy varázstoll, ami teljesíti egy kívánságodat, ha szívből jövő a kérésed.
Anna meghatottan nézett a tollra. Nem tudta, hogy álmodik-e vagy valóság, de a szíve azt súgta, hogy használja fel jól a kívánságot.
– Azt kívánom, hogy soha ne fogyjon el a madáretetőből az eleség, és minden kis madár találjon ételt a hideg télben – mondta halkan.
A toll fénye felragyogott, majd lassan eltűnt Annának a kezéből. Amikor Anna újra a madáretetőre nézett, látta, hogy az most már tele volt különféle magokkal, dióval és bogyókkal, amiket a madarak a legjobban szerettek. A kis énekesmadarak boldogan falatoztak, és vidám énekükkel töltötték meg az udvart.
Aznap este, amikor Anna lefeküdt, a hold fénye besütött a szobájába, és egy apró árnyékot pillantott meg az ablakában. A sárga kis madár visszatért, és egy utolsó pillantást vetett Annára, mielőtt eltűnt az éjszakában.
Attól a naptól kezdve a madáretető sosem maradt üres. A faluban mindenki csodálkozott, hogy miért van mindig annyi madár Annáék kertjében, és miért olyan boldogok az énekesmadarak. Anna azonban tudta a titkot: a kedvesség és a törődés hozta el a varázslatot, és az aranytoll soha nem felejti el azt, aki szívből segít másokon.
